A Nemzeti Stadion
Az eredeti, Kenzo Tange tervezte 1964-es ikonikus olimpiai stadion helyett épült. Itt tartják a játékok nyitó- és záróünnepségét, valamint az atlétikai versenyeket és a labdarúgó-mérkőzéseket. Az olimpiát követően 68 ezer fő befogadására alkalmas stadiont később sport- és kulturális eseményekre használják majd. (Az olimpiai alatt „csak” 60 ezer főt engednének be, ennek oka a különlegesen szigorú biztonsági intézkedésekben rejlik.) Kengo Kuma, a stadiont tervező neves építész nagy hangsúlyt akart fektetni a környezettudatosságra. Ennek szem előtt tartása mellett döntő jelentőségű volt a tervezés során, hogy a létesítmény tökéletesen illeszkedjen a környezetéhez, ideértve a közelben lévő nagy zöldfelületeket is, amelyet Meiji Jingu Garden-nek hívnak. A többrétegű, fából készült homlokzat nyersanyagát Japán 47 prefektúrájából gyűjtötték össze, emellett pedig több mint 47 ezer közepes és kis méretű fát ültettek a 47,4 méter magas stadion környezetébe. Biztosan sokan kedvelik majd a három szinten is körbefutó, növényekkel végigültetett belső sétányokat.
A stadionon belül kiemelt fontosságú szerepet kapott az akadálymentesítés – a kerekesszékesek a stadion összes szintjét meg tudják közelíteni, és megfelelő kilátás nyílik számukra a különböző szektorokból. Az ülőhelyek a rácsos vörösfenyő- és acéltető alatt természetesen védettek a természet nyers erőivel szemben. „Az ideális hőmérsékletért 185 légáramot létrehozó ventilátor és ködhűtési rendszer felel, hogy a rajongók és a sportolók egyaránt jó érzéssel versenyezhessenek, illetve szurkolhassanak.” Miért az idézőjel? Nos, az 1964-es olimpiát október 10. és 24. között rendezték, a sportolók számára ideális időjárási körülmények között. Azóta a televíziós közvetítések időpontja döntő szemponttá vált, ez az oka a nyár közepére tett rendezésnek. 2018 nyarán Japán egy többhetes hőhullámtól szenvedett, amelynek során a hőmérséklet 41,1 Celsius-fokos csúcsot ért el – ez volt az országban valaha mért legmagasabb hőmérséklet –, és 138 ember halálát okozta. A szervezők szerint azonban a város egy sor olyan intézkedést vezetett be, amelyek biztosítják, hogy a sportolók és a nézők számára elviselhetőek legyenek a játékok. Hőgátló útburkolatokat tettek le 100 kilométeren keresztül a városközpontban, beleértve a maratonfutásra kijelölt szakaszt is. Az ígéretek szerint ez nyolc fokkal csökkentheti az út hőmérsékletét és persze bevetik az olyan – Japánban már az 1600-es évek eleje óta alkalmazott módszert is, mint például a vízpermetezés. Minderről Kengo Kuma nem tehet, az épülete jó értelemben vett konzervatív, kellemes ritmusú, nívós alkotás, és ma már csak lábjegyzet, hogy korábban úgy tűnt, hogy a Zaha Hadid Architects iroda futurisztikus, különleges terveit valósítják meg. Ő nyerte ugyanis 2012-ben az eredeti kiírást. A költségvetési korlátok miatt a japán kormány a terv néhány módosítását kérte, de az még így is pont háromszor annyiba került volna, mint a 2012-es Londoni Olimpiára felépített nagy stadion. Közben Kengo Kuma és Toyo Ito – akik anno szintén versenyben voltak a stadion megtervezéséért – és egy sor neves japán építész is tiltakozott Hadid javaslata ellen. Azzal érveltek, hogy az iraki-brit tervező épületének méretarányai nem illenek a helyszínhez (az említett erdős területről van szó.) Végül Kengo Kuma tervezhette meg a kevésbé landmark jellegű ovális épületet – a pálya fölött egy hatalmas oculusszal –, amely végül 1,3 milliárd dollárba került. Építési ideje 3 év volt.
A Tokyo Metropolitan Gymnasium
Eeredetileg az 1954-es birkózó világbajnokságra épült, és az 1964-es nyári olimpiai játékok tornaversenyeinek helyszínéül is szolgált. A Pritzker-díjas Fumihiko Maki által készített futurisztikus terv alapján építették át, ami 1991-ben fejeződött. Befogadóképessége 7000 fő. Parkszerű környezetéhez illeszkedve úgy tervezték, hogy különböző külső tereket és az építészeti kifejezések sokféleségét foglalja magában. Minden egyes épület (főaréna, mellékaréna és fedett medence) megőrzi integritását, ugyanakkor egységet alkot. A tervező szívesen használja a kollektív forma kifejezést: „Ahogy az ember nézőpontja változik, a térfogatok átfedése váratlan sziluetteket hoz létre.”
Yoyogi Nemzeti Stadion
Az 1964-ben, Kenzo Tange által tervezett stadion híres az egyedülálló felfüggesztett tetőszerkezetéről, amely az építészszakma elismerését váltotta ki, és még a ’72-es müncheni olimpiai stadion tervezését is inspirálta. A létesítmény két nagy arénából áll; a műkorcsolya, a futsal és a röplabda rajongói a nagyobb, míg a kosárlabda- és tollaslabda-mérkőzéseket a kisebb csarnokból közvetítik.
Az Ariake Torna Központ
Úgy tervezték, hogy először nemzetközi sportverseny létesítményként, majd az ideiglenes lelátók eltávolítása után állandó kiállítási csarnokként funkcionáljon. Ez talán a legelegánsabb új épület, amelyet az Olimpiára építettek, nemcsak a légies formák okán, de azért is, mert nagyvonalúan használták a fát, mint építőanyagot. Amikor Tokió bejelentkezett az olimpia rendezésére, pályázatban a „fából készült létesítményeket” és a „fenntarthatóságot” hangsúlyozta. Az anyagokat úgy választották ki, hogy kifejezze ennek a kerületnek az emlékét, amelynek helyén egykor fatároló tó volt. A 12 ezer fős „öbölben úszó fahajó” építészeti koncepciója alapján, ahol csak lehetett, fát használtak az építés során, különösen a tető vázszerkezetében, a homlokzaton, a nézőtéri ülésekben, a külső falakban stb., miközben minden egyes alkalmazásnál gondosan figyelembe vették a fafajták jellemzőit.
Ariake Arena
Ikonikus kialakítású csarnok, homorú tetővel, amely csökkenti a belteret, hogy a lehető legkisebb legyen a légkondicionálás és a világítás iránti igény. A helyszínt napelemekkel és geotermikus fűtőberendezésekkel is felszerelték, csökkentve a létesítmény szén-dioxid-kibocsátását. Az Ariake Aréna egy fő- és egy mellékarénából áll, és a játékok idején 15 000 férőhelyes lesz. A helyszín elrendezése a Tokió 2020 akadálymentesítési irányelvek alapján készült, és a létesítményt úgy tervezték, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen, beleértve az időseket, a fogyatékkal élőket, a kisgyermekes szülőket és a vakvezető kutyával érkezőket is. A létesítményben univerzális kialakítású mosdók és kerekesszékkel megközelíthető ülések találhatók az üléssorok között elegendő magasságkülönbséggel kialakított területeken, hogy a kerekesszékben ülők akkor is jól lássanak, ha az előttük ülő nézők felállnak.
Építészeti boom
Az olimpiai helyszínek mellett mellesleg megépült vagy még épül 45 felhőkarcoló is, új lendületet adva a városnak. Az infrastrukturális létesítmények közül érdemes megemlíteni a nagy stadiont tervező Kengo Kuma alkotta Shinagawa New Station komplexumot – az első új pályaudvart, amelyet 1971 óta a tokiói Yamanote vonalra terveztek. Az üveg- és acéltető a hagyományos japán origamira emlékeztet. Az állomás oldalai is üvegablakokból állnak, így elmosódnak a határok a külvilág és az újonnan létrehozott struktúra között. Az olimpiai játékok idejére készülő másik nagy nevezetesség a három hatalmas torony-épület komplexum Tokió Toranomon Hills nevű negyedében, amelyek egyikét a Pritzker-díjas építész, Rem Koolhaas által alapított OMA nemzetközi építésziroda tervezte. A vegyes felhasználású, irodákat, szállodákat és kiskereskedelmi helyiségeket, valamint egy új metróállomást ötvöző magasépület összeköti az ingázókat a város más kulcsfontosságú parkjaival, köztük a Tokiói-öbölbe épített olimpiai faluval és az Olimpiai Stadionnal.
Ha már egyszer…
A fent említett Ariake Arena kialakítását a japánok mintának tekintik: mivel a paralimpia szerintük ugyanolyan nagy és jelentős, mint maga az olimpia, a hozzáférhetőség hihetetlenül fontos kérdés az összes új épület esetében, és emiatt számos részletes iránymutatás van érvényben, amelyet az új helyszínek kivitelezőjének be kellett tartania. Ugyanilyen fontos a város egészének átalakítása és a mozgáskorlátozottak számára is hozzáférhetővé tétele. A japán főváros utcai életének része a sárga színű, texturált vonalfelfestés a járdákon, amelyek gyakorlatilag mindenhol megtalálhatóak a városban, fontos segítséget nyújtva a vakok és gyengénlátók számára. A vonatokon és buszokon a helyzet Japánban már elég jó, és az erőfeszítések folytatódnak, hogy javítsák és akadálymentessé tegyék az állomásokat az egész városban. Jelenleg a vasúti kocsik mintegy 71,2%-a akadálymentesített, és a buszok mintegy 56,4%-a lépcsőmentes. A buszokon és a vonatokon is működnek a látássérülteknek szóló hangosbemondók. Ezen túlmenően nemrégiben törvénymódosítást fogadtak el, amely kimondja, hogy az 50-nél több szobával rendelkező új szállodáknak a szobák legalább 1 százalékát akadálymentesen kell kialakítaniuk. Az olimpiához köthető építési és infrastrukturális projektek, valamint a játékokhoz kapcsolódó egyéb kiadások összköltsége jelenleg 27 milliárd euró körül mozog. Ez több mint kétszer olyan drága, mint az eredetileg becsült összeg, és természetesen erős kritika tárgya a japán társadalomban. Pozitívumként azonban meg kell említeni, hogy a japánok már csak a saját gyorsan öregedő lakosságukra tekintettel is valószínűleg valóban akadálymentes olimpiai játékokat rendeznek.
A pandémia alaposan megtépázta a japánok elszántságát és a megnyirbálta a pénztárcáját. Jelen sorok írásakor még csak találgatni lehet, hogy ki viszi haza a legtöbb érmet a japán fővárosból, de az biztos, hogy Tokió ismét megmutatja a világnak, hogy melyek a következő évtized legfontosabb trendjei.