Saját biztosítót a mérnököknek – és még olcsóbb is lehet? Egy új kamarai modell 30-40 százalékkal alacsonyabb díjakat és stabil működést ígérhet, miközben a tagok maguk is tulajdonosokká válnának. De tényleg működik a matek, vagy csak papíron ennyire szép? Erről kérdeztük Csergő Vencel biztosítási szakértőt.
Mi indokolja egyáltalán, hogy a Magyar Mérnöki Kamara saját szakmai felelősségbiztosítót hozzon létre?
A kötelező szakmai felelősségbiztosítást 2025-től kormányrendelet írja elő, így a kereslet gyakorlatilag adott. A kérdés nem az, hogy lesz-e biztosítás, hanem az, hogy milyen feltételekkel. Egy kamarai biztosító célja, hogy ezt a kötelező költséget a mérnökök számára kedvezőbbé, átláthatóbbá és hosszú távon kiszámíthatóbbá tegye.
Miben lenne más egy kamarai biztosító, mint a jelenlegi piaci szereplők?
A legnagyobb különbség a tulajdonosi szerkezetben van: a biztosított mérnökök egyben a biztosító tulajdonosai is lennének. Ez azt jelenti, hogy nincs klasszikus profitmaximalizálási kényszer, így a díjak kedvezőbbek lehetnek, a keletkező eredmény pedig visszakerül a mérnök tagokhoz, nem külső befektetőkhöz.
Ez inkább szakmai misszió vagy üzleti vállalkozás?
Véleményem szerint mindkettő. Egyrészt egyértelmű szakmai misszió, hiszen a mérnöktársadalom érdekeit szolgálja. Másrészt az előzetes számítások alapján üzletileg is fenntartható és vonzó konstrukció, amely kedvező árazás mellett stabil, mintegy 12%-os tőkehozamot is képes biztosítani.
Egy ilyen biztosító működésének mi a kulcsa aktuáriusi szempontból: a díjbevétel, a kárgyakoriság vagy a tartalékképzés?
Mindhárom tényező kulcsszerepet játszik. Aktuáriusi szempontból a kárgyakoriság és a károk súlyossága alapján kell egy jól működő, kockázatarányos és átlátható árazási modellt kialakítani, amely megfelelő díjbevételt biztosít a várható károk és költségek fedezésére. A hosszú távú stabil működéshez pedig elengedhetetlen a pontos tartalékképzés és a megfelelően felépített viszontbiztosítási struktúra.
Van elegendő adat ma Magyarországon a mérnöki felelősségi károk modellezéséhez?
A biztosítási szakmában gyakran dolgozunk olyan területekkel, ahol korlátozott adat áll rendelkezésre – például az űripar, a terrorizmus vagy a kibertámadások biztosítása esetében. Ezek megfelelő matematikai módszerekkel jól kezelhetők. A mérnöktársadalom ezzel szemben több ezer tagból áll, és a kamarai háttér is segít az adatok strukturált gyűjtésében. Emellett nemzetközi benchmarkok bevonásával is segíthetjük a modellezést.
Mennyire homogén kockázati csoport a mérnöktársadalom – egyáltalán kezelhető egy portfólióban?
Nagy piaci biztosítóknál gyakran egy portfólióban kezelik a különböző szakmai felelősségbiztosításokat – mérnököket, ügyvédeket vagy akár orvosokat is. Ehhez képest a mérnöki felelősségbiztosítás önmagában egy viszonylag homogén szegmensnek tekinthető. Természetesen vannak különbségek az egyes szakterületek között, de ezek differenciált díjszabással jól kezelhetők: a díjak például az árbevétel, a tevékenység típusa, a korábbi kárstatisztika és az egyedi kockázati profil alapján kerülnek meghatározásra, így arányosan tükrözik az egyes biztosítottak kockázatát.
Nem túl nagy a szórás egy tervezőmérnök és mondjuk egy környezetvédelmi szakértő kockázatai között?
Van szórás, de ezt az árazási modellben differenciált díjszámítással figyelembe kell venni. A portfólió egészét tekintve a kockázatok kellően hasonlóak ahhoz, hogy egyben kezelhetők legyenek.
Mi a legnagyobb kockázata egy ilyen konstrukciónak: alulárazás, kárrobbanás vagy tőkefedezeti probléma?
A felelősségbiztosítás úgynevezett „long-tail” üzletág, vagyis a károk hosszú idő alatt futnak ki. Ez elsősorban az árazás és a tartalékképzés bizonytalanságát növeli, aktuáriusi szempontból talán ez jelenti a legnagyobb kihívást, hiszen alulárazáshoz vagy alultartalékoláshoz vezethet – ugyanakkor megfelelő szakértelemmel ez kezelhető. A modellben a szövetkezeti biztosító alapvetően a kis- és közepes méretű károkat tartaná meg, míg a nagyobb károkat viszontbiztosítás fedezné, ezért az extrém kárrobbanás kockázata alacsony.
Vannak nemzetközi példák, benchmark-ok hasonló kamarai biztosítóra – és ezek hogyan teljesítenek?
Igen, kifejezetten sok jól működő nemzetközi példa létezik az úgynevezett mutual biztosítókra, amelyek szakmai közösségek számára nyújtanak felelősségbiztosítást. De hasonló modell működik például a hajózásban a P&I Clubok esetében is, amelyek a hajók felelősségbiztosítását kezelik. Ezek a szervezetek évtizedek óta stabilan működnek, ami jól mutatja, hogy a modell hosszú távon is életképes.
Mekkora induló tőke szükséges reálisan egy ilyen biztosítóhoz?
Az induló tőkét Magyarországon a Szolvencia II szabályozás határozza meg. A standard formula alapján, 5000 kezdeti taggal számolva, az üzlet becsült méretét figyelembe véve számolt szolvencia tőkekövetelmény nagyságrendileg körülbelül 630 millió forint lenne. Ugyanakkor felelősségbiztosítás esetén ezt egy abszolút minimumkövetelmény felülírja, amely legalább 1.5 milliárd forintban határozza meg a szükséges induló tőkét, ez alatt ilyen tevékenységre nem indítható biztosító.
Egy szakmai szervezet képes ezt stabilan biztosítani hosszú távon?
Igen, ha a tagság széles körben részt vesz a finanszírozásban, és a modell közösségi alapon működik. A jelenlegi koncepció szerint például egy 5000 fős induló tagság és fejenként 200 ezer forintos részjegy mintegy 1 milliárd forintos tőkét jelenthet, amelyet a kamarák további körülbelül 500 millió forinttal egészíthetnek ki.
A szabályozói környezet – például a Szolvencia II – mennyire jelent belépési akadályt?
A szabályozói környezet valóban magas belépési küszöböt jelent, elsősorban a jelentős tőkekövetelmények és a szigorú felügyeleti elvárások miatt. Ugyanakkor megfelelő tőkeellátottság és szakmai felkészültség mellett ezek a feltételek nemcsak teljesíthetők, hanem kifejezetten a biztonságos működést szolgálják. Például a korábban említett 1,5 milliárd forintos minimum tőke és a 630 milliós szolvencia tőkekövetelmény együttesen kb. 240%-os szolvenciahányadot eredményez, ami kifejezetten erős pénzügyi stabilitást biztosít. Összességében tehát a szabályozás nem akadály, hanem egyfajta minőségi szűrő, amely a hosszú távon fenntartható működést garantálja.
Miért lenne versenyképes egy kamarai biztosító a meglévő biztosítókhoz képest?
A kamarai biztosító számos előnnyel rendelkezhet: a közvetlen ügyfélszerzés jelentősen csökkenti a költségeket, hiszen a piaci biztosítók a díjak akár 20%-át is alkuszi jutalékokra fordíthatják. A homogén portfólió kezeléséhez elegendő egy kisebb, specializált csapat, ami az operációs költségeket is mérsékli. A kárhányad is csökkenhet a szakmai kárrendezők bevonása miatt, emellett a felelőtlen viselkedés és a biztosítási csalás kockázata is alacsonyabb, hiszen a biztosítottak egyben tulajdonosok is a biztosítóban.
Nem áll fenn az a veszély, hogy a kamara egyszerre lesz szabályozó, érdekérvényesítő és piaci szereplő? Hogyan kerülhető el az összeférhetetlenség?
A biztosító külön szervezetként működik, saját menedzsmenttel és irányítási struktúrával, így az összeférhetetlenség kezelhető. A kamara tulajdonosi és felügyeleti szerepet lát el, míg a napi működést professzionális, biztosítási szakemberek végzik.
Egy ilyen modell olcsóbb biztosítást jelentene a mérnököknek – vagy inkább stabilabbat?
Mindkettőt. A modellt eleve alacsony volatilitású, pénzügyileg stabil biztosítóra terveztük. Ennek érdekében a szokásosnál erősebb viszontbiztosítással számoltunk, amely ugyan növeli a költségeket, de jelentősen mérsékli a kockázatokat. A szcenárióelemzések alapján a rendszer extrém helyzetekben is ellenálló: például a 200 évente egyszer előforduló káreseti szint sem veszélyeztetné a működést. Ezt tovább erősíti a korábban említett 240%-os szolvenciahányad, amely stabil pénzügyi hátteret biztosít anélkül, hogy veszélyeztetné a tőkehatékonyságot. Emellett az előzetes számítások alapján akár 30-40%-kal alacsonyabb díjak is elérhetők a piaci biztosítókhoz képest, így a modell egyszerre lehet olcsóbb és stabilabb, miközben a részjegytulajdonosoknak is vonzó (~12% éves hozam).
Hogyan lehetne elérni, hogy a „jobb kockázatú” mérnökök ne szubvencionálják a rosszabbakat?
Egy pontos árazási modellel, amely kockázatalapon differenciálja a díjakat, és átlátható módon tükrözi az egyes biztosítottak valós, hosszú távú kockázatát.
Differenciált díjrendszer nélkül működőképes lehet ez?
Hosszú távon biztosan nem. Nem elegendő a piacinál átlagosan 30-40%-kal alacsonyabb díjakat kínálni, fontos, hogy a díjak az egyes biztosítottak valós kockázatának megfelelően legyenek meghatározva.
Egy kamarai biztosító előnye lehet, hogy jobban érti a szakmai hátteret – ez a gyakorlatban mit jelentene a kárkifizetéseknél?
Szakmai alapú kárelbírálást, gyorsabb és megalapozottabb döntéseket jelentene. Ez akár alacsonyabb kárhányadot is eredményezhet, ami hosszabb távon kedvezőbb díjazást tesz lehetővé.
Nem áll fenn annak a veszélye, hogy „túl megértő” lesz a saját tagjaival szemben?
Szigorú szabályozással, átlátható folyamatokkal és független kontrollmechanizmusokkal ez a kérdés megfelelően kezelhető.
Ki dönti el végső soron, hogy egy mérnöki hiba szakmailag védhető-e?
A biztosító kárrendezési folyamata dönt szakértők bevonásával. A szakértők maguk is kamarai tagok, így a döntések szakmailag megalapozottak.
Milyen adatgyűjtési és -elemzési rendszerre lenne szükség egy ilyen biztosító működtetéséhez?
A biztosítottakról és a káresemények alakulásáról részletes adatbázisra van szükség, amely például a pontos árazási modellek és a tartalékképzési számítások alapját képezi. A modern aktuáriusi modellek jelentős része ma már gépi tanulási módszereket is alkalmaz, így az adatok bővülésével a modellek pontossága is folyamatosan javulhat.
Mennyire lenne átlátható a működés a tagság számára?
A szövetkezeti forma miatt magas szintű átláthatóság biztosítható a tagság számára.
Őszintén: ez egy reális projekt, vagy inkább egy jól hangzó, de nehezen megvalósítható koncepció?
A biztosítói szövetkezet egy jól bevált modell, és az előzetes, prudens számítások alapján a mérnökök számára is jelentős gazdasági előnyökkel járhat, mind az alacsonyabb díjak, mind pedig a vonzó tőkehozam miatt, ezért mindenképpen reális. Ugyanakkor fontos a részletek pontosítása, a gondos szervezés és a tagsági elköteleződés.
Mi az a pont, vagy „red flag”, ahol aktuáriusként azt mondaná: ezt nem szabad elindítani?
Ha a számítások pontosítása során arra jutunk, hogy a tervezett, a piacinál alacsonyabb díjszint nem érhető el, vagy a tagok számára vonzó tőkehozam nem biztosítható. Emellett természetesen az is kritikus feltétel, hogy sikerüljön elérni a megfelelő taglétszámot.
Ha most kellene dönteni, Ön belevágna?
Igen, de csak megfelelő előkészítéssel, és minden lépésben a lehetséges kockázatok minimalizálása mellett.
Ha megvalósul, milyen hatása lehet ez a teljes mérnöki szakmára?
Erősíti a szakmai biztonságot, és hozzájárul a mérnöki tevékenység hosszú távon stabil, kiszámítható és gazdaságos működéséhez.
Öt-tíz éves távlatban sikertörténet lehet?
Igen, az ötlet kiváló, az előzetes számok is kedvezőek, de minden a pontos kivitelezésen múlik.
Dubniczky Miklós
