A vízgazdálkodás összetett problémáira és a műszaki megoldások szerepére hívta fel a figyelmet a Mártélyi Hal- és Vízválasztó Fesztivál keretében a duzzasztásról és a fenékküszöbökről rendezett kerekasztal-beszélgetésen Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke.

A fesztivált és a vitafórumot Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetsége és a Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület közreműködésével rendezték meg a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontban.

Az október 17-ei vitafórum résztvevői egyetértettek abban, hogy a magyarországi vízgazdálkodásban komoly és azonnali szemléletváltásra van szükség. A visszatérő aszályok, a talajvízszint csökkenése és a folyómedrek mélyülése egyaránt jelzi, hogy a korábbi gyakorlatok felülvizsgálata elengedhetetlen ahhoz, hogy tudatos és a korábbinál felelősségteljesebb vízgazdálkodás érvényesüljön hazánkban.

Wagner Ernő, okleveles építőmérnök, igazságügyi szakértő, a Magyar Mérnöki Kamara elnökének álláspontja szerint a Duna medrének további mélyülését meg kell akadályozni, és ezen a folyón nagy valószínűséggel keresztirányú műtárgyak építése sem kerülhető el. Ugyanakkor a kerekasztal beszélgetésen többször aláhúzta, hogy a vízgazdálkodás problémájának megoldását a mérnöki szakma nem sajátíthatja ki.
– Más szakterületek képviselőivel együtt kell keresni a válaszokat erre a fontos kérdésre – emelte ki. Mint elhangzott, a Magyar Mérnöki Kamara közösen konferenciát is szervez a kérdés megvitatására hamarosan. A Magyar Mérnökakadémia jövőbeli tanácskozására Wagner Ernő minden Mártélyon jelenlévő szakértőt meghívott.

Réder Ferenc biológus, mérnök és fejlesztéspolitikai tanácsadó a folyók medermélyülésének okaira, a hordalékviszonyokra és a műszaki beavatkozások lehetséges következményeire hívta fel a figyelmet. A Duna esetében a hordalék mesterséges pótlását nem tartotta járható útnak, a további bevágódás megakadályozását viszont szükségesnek nevezte.

Balogh Péter geográfus, gazdálkodó, a Vízválasztó Mozgalom elnöke a természetes vízjárás helyreállítását, az egykori árterek szerepének újragondolását és a tájhasználat átalakítását hangsúlyozta. Szerinte a víznek helyet kell biztosítani a tájban, ehhez pedig az agrárpolitikai és támogatási rendszer módosítására is szükség van.

Dr. Szalma Elemér, a Magyar Hidrológiai Társaság víziélőhely-védelmi szakosztályának elnöke a hidrológiai folyamatok és az élőhelyek összefüggéseire irányította a figyelmet. A beavatkozások megítélésénél az ökológiai következményeket is mérlegelni kell.

A vízvisszatartás problémáját körbejárva elmondható, hogy a természetközeli megoldások hívei a folyók és a táj természetes működésének helyreállítását, a kisebb vízfolyások rehabilitációját és a víz tájban tartását helyezték előtérbe. A mérnöki megközelítés képviselői szerint ugyanakkor a nagy folyók medermélyülése és a talajvízszint csökkenése bizonyos esetekben keresztirányú műtárgyak nélkül nem kezelhető megfelelően. A vita során eltérő hangsúlyt kaptak a folyószabályozás, a hordalék kitermelése, a felsőbb folyószakaszokon épített vízlépcsők és a vízgyűjtő terület működésének következményei. Különösen a Duna esetében merült fel, hogy a meder eredeti szintjének helyreállítása milyen műszaki, gazdasági és környezeti terhekkel járna, illetve milyen beavatkozásokkal lehetne megakadályozni a további mélyülést.

Az is elhangzott, hogy a víz visszatartása önmagában nem garantálja a környezet állapotának javulását. A víz minőségét, a hordalékmérleget, a felszín alatti vízmozgásokat és az élőhelyek igényeit is vizsgálni kell. A résztvevők között abban is különbség mutatkozott, hogy mekkora szerepet tulajdonítanak a műtárgyaknak, illetve a tájhasználat megváltoztatásának.

A majdnem kétórás beszélgetés tulajdonképpen nem jutott közös álláspontra abban, hogy a fenékküszöbök, a nagyobb duzzasztóművek vagy a természetalapú megoldások milyen arányban és mely folyószakaszokon jelentsék a vízgazdálkodás jövőjét. Abban azonban kirajzolódott a közeledés, hogy a vízmegtartást nem lehet egyetlen műszaki eszközre vagy ágazatra szűkíteni.

Habár az álláspontok néhol élesen elkülönültek egymástól, annyi bizonyosan elhangzott, hogy a magyar vízgazdálkodás előtt álló feladat nem egyszerűen a víz visszatartása. Hanem egy olyan, a helyi és térségi adottságokhoz igazodó rendszer kialakítása, amely egyszerre képes mérsékelni a vízhiányt, kezelni a folyómedrek változásait, megőrizni az ökológiai értékeket és biztosítja a hosszú távú vízbiztonságot.  következmények összevetésével kell dönteni.

Találkozott a szakma

A Mártélyi Hal- és Vízválasztó Fesztivált negyedik alkalommal rendezték meg 2026. október 16. és 18. között. A fesztivál nem csupán gasztronómiai és horgászrendezvény: a magyar vízgazdálkodás, a természetvédelem és a tájhasználat kérdéseiről szóló szakmai találkozó is. Különösen érdekes, hogy a halászat és a halfogyasztás hagyományait a vízmegtartásról, a folyók helyreállításáról és az aszály kezeléséről szóló vitákkal kapcsolja össze.

Vízválasztók

A Vízválasztó Mozgalom egy 2022-es nagy aszály után elindult magyarországi civil és szakmai kezdeményezés, amely a magyar vízgazdálkodás átalakítását, mindenekelőtt a víz tájban történő megtartását sürgeti. Nem egyszerűen több öntözővíz biztosítását szeretné elérni, hanem azt, hogy a folyók, a talaj, a mezőgazdasági területek és a természetes élőhelyek együttesen képesek legyenek megőrizni a vizet. A mozgalom álláspontja szerint Magyarország vízgazdálkodásának egyik alapvető problémája, hogy a vizet sok helyen túl gyorsan elvezetik a tájból, miközben a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak az aszályos időszakok. A mozgalom egyik alapítója és vezetője Balogh Péter gazdálkodó geográfus.