Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben november 5-én kihirdetett kormányrendeletből.
A kormányrendelet értelmében a főhatóság az élő környezetért felelős miniszter irányítása alatt, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv lesz budapesti székhellyel. A szervezet a minisztériumból történő kiválással jön létre, és központi, valamint területi szervekből áll majd.
A főhatóság feladatai közé tartozik a környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, természetvédelmi, géntechnológiai, állatvédelmi, erdészeti, klímavédelmi, valamint vízügyi és vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatok országos illetékességű ellátása. A rendelet célja az egységesebb szakmai gyakorlat kialakítása és a környezeti értékek védelmének megerősítése.
A szervezet kiemelt feladatot kap az akkumulátorgyártással, az ahhoz kapcsolódó tevékenységekkel és létesítményekkel, valamint az akkumulátorhulladék kezelésével összefüggő környezetvédelmi engedélyezésben és felügyeletben. Ezek az ügyek országos illetékességgel kerülhetnek a főhatóság hatáskörébe, így az akkumulátoripar környezetvédelmi felügyeletéhez kapcsolódó szakmai tudás és hatósági fellépés egy szervezetben összpontosulhat.
A rendelet indokolása szerint az akkumulátorgyártás minőségi és mennyiségi bővülése, valamint az ezzel együtt keletkező akkumulátorhulladék kezelése új környezetvédelmi feladatokat jelent. A főhatóság e területen együttműködik majd az akkumulátoripar felügyeletében érintett más állami szervekkel, köztük a mérésügyi és műszaki biztonsági, az iparbiztonsági, a tűzvédelmi, a piacfelügyeleti és a fogyasztóvédelmi hatóságokkal.
A főhatóság központi szerve mellett területi Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóságok működnek majd, amelyek a jogszabályban meghatározott illetékességi területen látják el feladataikat. A területi szervek környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, természetvédelmi, állatvédelmi, erdészeti, klímavédelmi, vízügyi és vízvédelmi ügyekben járhatnak el.
A rendelet a hatósági jogorvoslati rendszerben is változást hoz. A területi hatóságok döntéseivel szemben, amennyiben a törvény fellebbezést tesz lehetővé, másodfokon a Központi Főhatóság jár el. A központi szervezet emellett szakmai irányítást is gyakorol, ellenőrzéseket végezhet, és egységes szakmai eljárásrendeket, útmutatókat dolgozhat ki.
A szervezeti átalakítás több lépcsőben valósul meg. A főhatóság és a Budapesti Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság 2027. január 1-jén jön létre. A kormányhivatalok egyes, környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, természetvédelmi, erdészeti, vízügyi és más kapcsolódó feladatokat ellátó szervezeti egységei 2027. július 1-jén olvadnak be a főhatóság szervezetébe.
A feladatok átvételével együtt az érintett munkavállalók jogviszonyai, a feladatellátáshoz kapcsolódó vagyoni jogok, ingó- és ingatlanállomány, valamint eszközök és infrastruktúra is átkerülnek a jogutód szervezethez. (MTI)
















0 hozzászólás