28° C
Ma 2025. július 19., szombat, Emília napja van.
28° C
Ma 2025. július 19., szombat, Emília napja van.
Főoldal 5 országjáró 5 Új elektromosbusz-gyártó üzemet épít a kínai BYD Komáromban

Új elektromosbusz-gyártó üzemet épít a kínai BYD Komáromban

jún 27, 2025 | országjáró

A kínai BYD 32 milliárd forint értékű beruházással új elektromosbusz-gyártó üzemet épít Komáromban, amelynek köszönhetően 620 új munkahely jön majd létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter június 27-én Komáromban.


A tárcavezető a BYD új elektromosbusz-gyártó üzemének alapkőletételi ünnepségén arról számolt be, hogy a kínai vállalat 32 milliárd forint értékű beruházást hajt végre Komáromban, amelyet a kormány 3,1 milliárd forinttal támogat, így segítve elő 620 új munkahely létrejöttét. Tájékoztatása szerint a projekt nyomán feláll egy kutatás-fejlesztési tesztlaboratórium, illetve az üzem kapacitása is meg fog háromszorozódni, ezáltal évente összesen 1250 elektromos buszt és teherautót tudnak majd előállítani. Beszédében leszögezte, hogy a BYD egy igen dinamikusan bővülő vállalat, az idei év első öt hónapjában 40 százalékkal növelték az értékesített járműveik számát, azaz hazánk egy olyan gyorsvonatra szállt fel, amelyre Európában sokan próbálnak. „A BYD tevékenységének a bővülése lehetőséget biztosít arra, hogy Magyarország a legmodernebb, az európai gazdaság szempontjából gerincoszlopot adó ágazatban, vagyis az elektromos járműgyártásban továbbra is európai listavezető tud lenni” – hangsúlyozta. Továbbá emlékeztetett, hogy a BYD másfél év alatt három óriási beruházást jelentett be hazánkban, a cég megkezdte az első európai autógyárának építését Szegeden, aztán úgy döntöttek, hogy az európai központjukat és kutatás-fejlesztési központjukat Budapestre hozzák, ezúttal pedig megkezdik ennek az új buszgyártó üzemnek az építését Komáromban. „Mindhárom beruházásért nagyon komoly versenyt kellett vívnunk. És mindhárom beruházásért nyugat-európai országokkal vívtuk a versenyt. Tehát van itt egy elképesztő képmutatás, amikor nyugat-európai politikusok arról beszélnek, hogy el kéne határolni magunkat Kínától, le kéne építeni az európai-kínai gazdasági együttműködést, miközben a háttérben folyamatosan velük versenyzünk ezekért a kínai beruházásokért” – fogalmazott. „Ma már ezek a beruházási versenyek olyan élesek, hogy vannak, akik erkölcsileg kevésbé vállalható eszközöket is megengednek maguknak. Ezeket általában önök úgy látják, hogy álhíreket terjesztenek a magyar sajtóban arról, hogy hogy és miért nem sikerülnek a kínai beruházások Magyarországon. Ebben persze az a szomorúság, hogy itt magyar újságírók és politikusok is beállnak az idegen érdekeket képviselni” – fűzte hozzá.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az utóbbi időszakban válság követett válságot, ráadásul komoly probléma az is, hogy a politikában vannak olyan szereplők, akik újra blokkokra kívánnák osztani a világot, ami éles ellentétben állna Magyarország nemzeti érdekeivel, a kormány ezért ehelyett a konnektivitást pártolja, a kölcsönös tiszteleten alapuló globális együttműködést. „És mi, magyarok nem fenyegetésként, hanem lehetőségként, mégpedig nagy lehetőségként tekintünk a kelet-nyugati együttműködésre. És azt is világosan látni kell, hogy Magyarország eddig a kelet-nyugati együttműködésből kifejezetten sokat profitált” – jegyezte meg. Rámutatott, hogy a kínai cégek mára az egyik legnagyobb beruházói közösséget alkotják az országban, és a legmodernebb technológiákat hozzák el hazánkba. Óriási eredménynek nevezte, hogy 2023-ban az Európába irányuló kínai beruházások 44 százaléka, míg tavaly a 31 százaléka Magyarországra érkezett. „Tíz esztendő alatt a magyar kormány 64 nagy kínai beruházáshoz adott támogatást. Ez a 64 nagy kínai beruházás 5500 milliárd forintnyi beruházási összeget jelentett itt, Magyarországon, s ezek nyomán 30 ezer új munkahely jött létre” – tudatta. (MTI)
országjáró

Kezdődik a Körszálló újjáépítése

Július végén indul a Körszálló újjáépítése, a Market csoporthoz tartozó Market Asset Management (MAM) Zrt. beruházásában megvalósuló, 2027 végéig tartó projekt első szakasza az elavult épület bontása, amely után megkezdődhet majd a modern, fenntartható és az...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)