A Fejér Vármegyei Mérnöki Kamara június 27-én tartotta tisztújító küldöttgyűlését, 75,3%-os jelenléttel. A program első részben köszöntöttük vendégeinket: Wagner Ernő MMK-elnököt, Szántó László MMK-alelnököt, Horváth Miklós Csabát, Székesfehérvár alpolgármesterét, prof. dr. Györök Györgyöt, az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar dékánját, Horváth Miklóst, a Dunaújvárosi Egyetem korábbi intézetigazgatóját, Komjáthy László MMK FB elnököt, Palotásné Kővári Teréziát, az MMK elnökségi tagját, Zalavári Istvánt, a Veszprém Vármegyei Mérnöki Kamara elnökét, valamint Igari Antalt, az építészkamara elnökségi tagját.
Azzal az örömhírrel kezdtük a küldöttgyűlést, hogy megjelent a Mérnökök Fejérben könyvünk 2. kötete, melyet minden jelenlévő kézhez is kapott. A kötet az építészek és mérnökök együttműködése során született meg. A küldöttgyűlés kitüntetések átadásával folytatódott, melynek során elsőként dr. Szepes András, a területi kamara 26 éven át regnáló elnöke kapta meg a Fejér Vármegyei Mérnöki Kamara Életmű díját.
A Fejér Vármegyei Mérnöki Kamaráért kitüntetést öt kolléga vehette át: Fekete Krisztián, Kaszab Gábor, Molnár Attila, Rejtő János és Vermes Gergely.
Formálisan csak ezt követően kezdődtek a hivatalos napirendi pontok. Az elnökségi, illetve a felügyelőbizottsági beszámolót vita nélkül fogadták el a küldöttek, majd – a már lényegében megszűnt – etikai-fegyelmi bizottság is tájékoztatást adott a munkájáról. A legnagyobb érdeklődés az új tisztségviselők megválasztását övezte. Első körben elnökválasztásra került sor, melyet Tóth Sándor – eddigi alelnök – nyert meg egyértelmű többséggel. Az alelnökök választásánál egy hallgatólagos megállapodás alapján törekszünk mindig a Dunaújváros és környéke, valamint a Székesfehérvár és környéke két nagy tájegység képviseltének biztosítására. Így történt most is: Klein Pál eddigi alelnök folytatja Dunaújvárosból a munkáját, Vida Tünde pedig a Székesfehérvár és környékén élőket képviseli. A négy elnökségi tagsági helyre nyolc jelölt volt. Ahogy várható volt, két szavazási körre volt szükség a döntéshez. Az első fordulóból három kolléga nyert el tisztségét, majd a második fordulóban egészült ki az elnökség. Az új tagok: Grimm Viktor, Grosz Krisztina, Kiss Tamás és Török Tibor.
A felügyelőbizottság tagjainak választása már nem hozott nagy izgalmat, mert a hat jelöltből (4 fő kiesett a jelöltek közül, mivel más tisztséget már elnyertek) kellett 5 tagot és 1 póttagot választani. Az FB tagjai lettek: Bánfi István, dr. Illés Attila, Kelemen Csaba, Mamrus Péter, Németh András István.
Minden megválasztott tisztségviselőnek eredményes, örömökben gazdag négy évet kívánunk!
Dr. Szepes András József
Fotók: Dobos Dániel