A magyarországi levegőszennyezés egyik legsúlyosabb forrása a lakossági fűtés: a háztartások adják az ország szállópor-kibocsátásának többségét. A nedves fa, a hulladékkal fűtés és a régi, pazarló kályhák miatt rengeteg mikroszkopikus részecske kerül a levegőbe, amelyek évente 8-12 ezer ember idő előtti halálához járulnak hozzá. Bár a megoldások régóta ismertek – korszerűbb otthonok, tisztább tüzelés, következetes állami programok –, a szükséges szakpolitikai lépések máig nem születtek meg. Pedig egy átgondolt, hosszú távú stratégia tízezrek életkilátásait javíthatná és jelentősen csökkenthetné az ország légszennyezettségét.
Ha felvetjük a levegőszennyezés témáját, sokak iparvidékeken füstölgő gyárkéményekre, koromfekete kipufogó füstre, esetleg az avarégetés látványára vagy a kábelégetés jellegzetes szagára asszociálnak. Nem véletlenül. Az említett gyakorlatok jelentős hatással vannak a levegő minőségére. A Távol-Keleten, például Indiában, Kínában, Vietnámban vagy Indonéziában széntüzelésű erőművek termelik meg a villamos energia több mint felét. Időszaktól és országtól függően a kőszenes technológia valahol 50 és 75 százalék között részesül a teljes villamos energiatermelésből. Mivel az erőművek szilárd fosszilis tüzelőanyagot égetnek el, és mivel az állami környezetszabályozás megengedőbb a világnak azon a részén, a kéményeken át nagy mennyiségben távoznak káros anyagok, úgy, mint kén-dioxid, nitrogén-oxidok, szállópor vagy nehézfémek, és kerülnek közvetlen kapcsolatba a lakossággal.
Városi kipufogók, vidéki kémények
Magyarország vonatkozásában sokáig azt tartották, hogy a levegőszennyezésnek konkrétan lehatárolható területisége van. Ez a lehatárolás a nagyobb városokat jelölte meg a levegőszennyezés gócpontjaiként. A felismerés logikus. Városi körülmények között nagyobb sűrűségben vannak jelen és nagyobb valószínűséggel torlódnak össze a gépjárművek. A helyzet súlyosságát fokozza, hogy az autókból és a buszokból, különösen a régi, rosszul karbantartott darabokból távozó füst viszonylag nagy koncentrációban tartalmazhatja a már említett szennyezőket, de az egyes alkatrészek kopása, sőt a zajkibocsátás is terhelőleg hathat. A városközpontokban pedig nem csak az autók, de a járókelők is összezsúfolódnak, így a szennyezés gyorsan jut el sok emberhez. A problémára ráerősíthet az is, hogy az épített környezet sokhelyütt akadályozza a szennyezést felhígító légmozgást – gondoljunk csak a Budapest körútjai mentén magasodó épületekre. A közúti közlekedés környezeti kockázatai valósak, amiket hazánk esetében tovább fokoz az autók átlagosan magas életkora. Így sok jármű még nem rendelkezik igazán korszerű emissziócsökkentő technológiával. De ha a levegőszennyezés kérdését kiterjesztjük hazánk teljes területére, akkor egy egészen más tevékenység is a látómezőbe kerül.
Ha ugyanis országos szinten vizsgáljuk meg a levegő minőségét, akkor a legrosszabb értékeket a rurális, falusias térségekben találjuk (továbbra sem hunyva szemet a városi szennyezettségen). Ha pedig vizsgálatunknak időbeliséget is adunk, úgy azt fogjuk látni, hogy a levegőszennyezettség problémája erőteljesebben jelentkezik az év hidegebb időszakában, és a legnagyobb gondot okozó anyag a szállópor. Ha ezt a három információt egymás mellé rendezzük, úgy némi szakmai jártassággal rendelkezve kikövetkeztethetjük a probléma fő forrását: a lakossági fűtést.
A szállópor-szennyezettség forrása és következményei
– Magyarországon a levegőt leginkább a szállópor szennyezi, amely főként a háztartási tüzelésből kerül a levegőbe.
– A nedves fa és a régi fűtőberendezések miatt rengeteg apró részecske jut ki, amelyek nemcsak a tüdőt irritálják, hanem a véráramba is bejutva komoly betegségeket okozhatnak.
– A levegőszennyezés miatt évente több ezer ember hal meg idő előtt.
– A helyzet akkor javulhat, ha tisztábban fűtünk és energiahatékonyabb otthonokban élünk.
Hazánkban a levegőminőség szempontjából legterhelőbb anyagnak a szállóport tekinthetjük. A szállópor mikroszkopikus méretű szilárd részecskék keveréke, amelyek hosszabb időn át lebegnek a levegőben, mert túl kicsik ahhoz, hogy gyorsan leülepedjenek. A szállópor a lakossági fűtés által akkor jut a levegőbe, ha a fűtés szilárd tüzelésen alapul és rossz állapotú készülékkel, rossz energiahatékonyságú épületben, alacsony tudatossággal történik. Ez a gyakorlatban általában azt jelenti, hogy szigeteletlen, rossz állapotú nyílászárókkal rendelkező családi házakban régi, elavult vegyes tüzelésű kazánokban, cserépkályhákban nagy mennyiségű tűzifát égetnek el alacsony hatékonysággal. A problémát fokozza, ha az elégetett fa nem volt kellően száraz vagy ha háztartási hulladékot is társítanak mellé – szélsőséges esetben helyette használják.
A szállópor-szennyezettséget a szakirodalomban és a méréseknél általában két fontos jelöléssel szokták specifikálni: a PM10-zel és a PM2.5-tel. A PM az angol particulate matter szavak rövidítése, amik részecskét vagy részecskés anyagot jelentenek. A betűk utáni számok pedig a részecskék méreteire utalnak: a 10, illetve a 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű részecskékre. Míg az előbbiek főleg a felső és a középső légutakba (orr, torok, légcső, hörgők) jutnak be könnyen, irritálva a nyálkahártyát, köhögést, torokkaparást, orrfolyást okozva, súlyosbítva az asztmát és a krónikus légzőszervi betegségeket, addig az utóbbiak a véráramba is bekerülnek, amik így szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegségeket, idegrendszeri vagy akár a magzatokra ható problémákat is okozhatnak. A KSH adatai alapján a PM10 kibocsátásának kb. 60, a PM2.5 kibocsátásának kb. 80 százalékáért a háztartások tehetők felelőssé.
Számos kutatásban próbálták a levegőszennyezést elveszített emberi életekre átváltani, így ír erről a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ: „A hazai kutatások az Egészségügyi Világszervezet vizsgálataival összhangban megállapították, hogy a levegőszennyezés miatt Magyarországon az utóbbi években évente körülbelül 8000-12000 ember hal meg a születése éve, neme szerint számított várható élettartama előtt. Az értékelés során figyelembe vett légszennyezők közül a hosszú távú egészséghatások szempontjából hazánkban a kisméretű aeroszol részecskék a legjelentősebbek, a légszennyezők által okozott betegségteher és az idő előtti halálozások jelentősebb részéért ezek a légszennyezők felelnek.” Az Air Quality Life Index által készített országprofil alapján a 2023-as részecskeszennyezettség (PM2.5) hazánkban a negyedik külső (azaz pl. nem genetikai, nem örökletes) egészségügyi kockázat, amit csak a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás és az egészségtelen étrend előz meg. Az adatok arra is rávilágítanak, hogy ha Magyarországon a szállópor koncentrációja az éves átlagban nem haladná meg a WHO által ajánlott 5 µg/m³-es értéket (a jelenlegi hazai érték ennek kb. a duplája), akkor az átlagos várható élettartam nagyjából fél évvel nőne meg.
Az OECD egy 2018-as jelentésben vizsgálta a helyzetet. Akkor azt írták, hogy Magyarországon a PM2.5-szennyezettség mértéke több mint kétszerese a WHO által ajánlott éves határértéknek (ami akkor még 10 µg/m³ volt). A magyar lakosság átlagos PM2.5 kitettsége 22,4 µg/m³, míg az OECD átlag 14,5 µg/m³ volt a vizsgált időszakban. A jelentés szerint az OECD országokat figyelembe véve hazánkban az egyik legmagasabb a levegőszennyezettség miatti elhalálozás költsége. Ez a GDP kb. 9 százalékát teszi ki, ami a második legmagasabb érték. A szennyezés fő forrásaiként a lakossági fűtést, a közlekedést, valamint az ipari kibocsátásokat jelölték meg. A probléma, bár fokozottan érinti Magyarországot, nem magyar specialitás. Európai szinten is a szállópor okozza a legtöbb kárt a légszennyező anyagok közül. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint 2022-ben 239 ezren veszítették életüket emiatt, ám 2005 és 2022 között a halálozások száma 45 százalékkal esett.
Ha hazánk szállóporszennyezettségét az elmúlt évek, évtizedek vonatkozásában, vagy a „versenytársaihoz” mérten értékeljük, akkor egyaránt találhatunk pozitív és negatív részleteket. Mivel nincsen egyetlen olyan normatív formula, amibe a különféle tényezők értékeit behelyettesítve egyetlen végső, objektív minősítést kapnánk, nem kezdek most neki a mérleg vonásának. Már csak azért sem, mert egy valamiben „objektíven” biztos vagyok: a szennyezésnek és az általa okozott károknak drasztikusan csökkenniük kell és drasztikusan csökkenthetők is. A továbbiakban e csökkentés legfontosabb módszereit igyekszem felvázolni.
A probléma kezelésének néhány jól és kevésbé ismert módja
Energiahatékonyság, fűtéskorszerűsítés
– A legegyszerűbb módja a szennyezés csökkentésének, ha kevesebb energiát pazarolunk, vagyis jól szigetelt, korszerű fűtésű otthonokban élünk.
– A modern kazánok és a felújított nyílászárók kevesebb fát vagy gázt igényelnek, így olcsóbb és tisztább a fűtés.
– A gond az, hogy sok családnak erre nincs pénze, pedig a felújítások óriási környezeti és egészségügyi hasznot hoznának.
– Egy átfogó, hosszú távú állami programra lenne szükség, hogy mindenki energiahatékony otthonban élhessen.
Úgy vélem, bár triviális, fontos kihangsúlyozni, hogy a probléma közvetlen forrása az energiaellátásban keresendő. És mint bárhol, bármikor, bármilyen energiaellátással kapcsolatos vitában, itt is a legfontosabb tétellel, a legalacsonyabban csüngő gyümölccsel, a legmagasabb prioritással kell kezdeni. Az energiatervezés ilyen aduásza az energiakereslet energiahatékonyság általi csökkentése. Legyen szó az energiaellátásból eredő környezetszennyezésről, az energiaellátás biztonságáról, az importfüggőség kockázatáról, a rendszer stabilitásának kérdéséről, az energiaárak megfizethetőségéről: az energiaigény csökkentése azáltal, hogy az energiahatékonyság növelésével csökken az energia pazarlása, egy olyan eszköz, amit legelsőként kell bevetni. Az ily módon lecsökkent energiaigény egyszerre járul hozzá a felsorolt területek mindegyikének fenntarthatóságához. A közismert mondás is az energiahatékonyságra utal, miszerint a legolcsóbb energia az, amit nem kell megtermelni. És ez egyúttal a legtisztább és legbiztonságosabb is.
Fontos látni, hogy az energiahatékonyság (növelése) nagyon különbözhet az energiatakarékosságtól. Az energiatakarékosság azt jelenti, hogy kevesebb energiát használunk el azáltal, hogy csökkentjük a fogyasztást vagy lemondunk bizonyos tevékenységekről. Ha az otthonunkat 22 Celsius fok helyett csak 17-re fűtjük fel, azzal csökken az energiaigény, csökken a szennyezés, ám egyúttal a jólétünk is. (Élve azzal a feltételezéssel, hogy 17 Celsius fokban élni otthon senki számára sem komfortos). Ezzel szemben, ha leszigeteljük a lakásunkat, ha kicseréljük/felújítjuk a nyílászárókat, ha a régi vegyes tüzelésű kazánt egy új, modern faelgázosító vagy pelletkazánra cseréljük, akkor az eredmény ez esetben is hasonló. Lényegesen lecsökken az energiaigény, de ekkor ez úgy történhet meg, hogy közben a beltéri hőmérséklet változatlan marad, ekképpen nem keletkezik veszteség a jólétünkben. Az energiahatékonyság növelése tehát elsősorban a lakás szigetelésével, a nyílászárók és a fűtőberendezések modernizációjával történhet meg akár egyedi projektekként, akár egy mélyfelújítás részeként. A legjobb módszer természetesen az, ha e két megközelítést kombináljuk egymással: az energiahatékonyság fokozásával megszüntetjük a pazarlást és ügyelünk arra, hogy ne fűtsük túl a lakást, ha pedig indokolt, öltözzünk fel egy kicsit jobban.
A földgáz után a második legelterjedtebb fűtési energiahordozó Magyarországon a tűzifa, a háztartások 37 százaléka használja. A tűzifa jellemzően a szegény (és energiaszegény), alacsonyabban iskolázott családok energiaforrása. A fával fűtött házak általában nagy alapterületűek és rossz energiahatékonysági jellemzőkkel bírnak.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy óriási potenciál van ezen épületek felújításában. Fontos lenne mihamarabb létrehozni egy hosszútávú, azaz 25-30 évben gondolkodó, holisztikus épületenergetikai stratégiát. Ehhez feladatokon, határidőkön és felelősökön túl komoly költségvetést is kellene rendelni, hiszen az érintett családok számára nemhogy az otthonuk modernizálása, de sokkal alapvetőbb és akutabb problémák elhárítása is megfizethetetlen. Az energetikai korszerűsítések százezrekben, milliókban mérhetők, ám az Egyensúly Intézet a 2024-es szegénységkutatásában azt találta, hogy a magyar társadalom 70 százaléka nem, vagy csak nehézségek árán tudna kifizetni egy 100 ezer forintos váratlan kiadást. Minden egyes elköltött forint komoly marginális hasznot hozna nem csupán az érintett családnak (pl. magasabb komfort, kevesebb beltéri légszennyezés), de a környező lakosoknak (pl. kevesebb szállópor) és a teljes magyar társadalomnak is (pl. alacsonyabb egészségügyi költségek, az erdőkre nehezedő kisebb nyomás). A Habitat for Humanity legfrissebb jelentése szerint a magyar lakások több mint fele 1970 előtt épült, az épületállomány jelentős része elavult, 70–90 százaléka felújításra szorulna, különösen energetikai szempontból. Az elmúlt nyolc évben a családi házaknak, nagy társasházaknak és paneleknek csupán 7–10 százaléka vált teljesen hőszigeteltté.
Remélhetőleg sikerült az energiafogyasztás hatékonyságának fontosságát és a részecskeszennyezettség elleni küzdelemben betöltött szerepét érzékeltetni, így most rátérhetünk az energia előállításának kérdésére.
Tűzifasegély és oktatás
Magyarországon sokan még mindig nedves fát vagy akár hulladékot égetnek, mert nem tudják megfizetni a jó minőségű tüzelőt – ez pedig súlyosan rontja a levegőt és az egészséget. A tűzifasegély fontos segítség, de ma túl kevés, és csak átmeneti megoldást ad. Tartós javulást az hozna, ha az állam nemcsak tüzelőt adna, hanem tudást is, vagyis megtanítaná, hogyan kell tisztábban és biztonságosabban fűteni. A valódi előrelépés azonban csak rendszerszintű változásokkal érhető el: jobb lakhatással, korszerű fűtéssel és kevesebb szegénységgel.
Napjainkban hozzávetőlegesen 4 millió ember fűti a lakását részben vagy kizárólag szilárd tüzelőanyaggal, ennek a döntő hányadát a tűzifa teszi ki. A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) 2023-as kutatása szerint nagyjából 720 ezer olyan háztartás lehet, ahol a tűzifa mellett/helyett háztartási hulladékot égetnek. A műanyagok, a bútorlapok, a reklámújságok, bizonyos elektronikai eszközök és sok más szemét elégetése nem csupán törvénytelen, de a szállópor, a kén-dioxid, a nitrogén-oxidok és a nehézfémek mellett dioxinokat, furánokat, illékony szerves vegyületeket vagy policiklusos aromás szénhidrogéneket juttat a levegőbe, amelyek kiemelt egészségügyi kockázatot jelentenek. Mindemellett általánosnak tekinthető a nem kellően száraz fa égetése is, ami nem csak rosszabb hatásfokkal ég, de többet is szennyez. Rövid távon már az is sokat segítene, ha a hulladékégetést faégetés, a nedves faégetést pedig száraz fa égetése váltaná fel. Minimális mennyiségben, főként az ország észak-keleti részén előfordulhat még lignit és kőszén használata, ezek esetén is ajánlott volna a fával való helyettesítés.
Az állam és az önkormányzatok megfelelő minőségű és mennyiségű fa kiosztásával segíthetnék a rászorulókat abban, hogy a problémás fűtési gyakorlataikat kevésbé problémásra cseréljék. A már 2011 óta működő szociális tüzelőanyag program ezt az utat követi, de annak szellemisége, nagyságrendje és kiterjesztése jócskán elmarad a kívánatostól. Ideális esetben még a politikai kommunikáció is azt nyomatékosítaná, hogy az ilyesféle segélyezés csupán átmeneti megoldás és csak addig tartandó fenn, amíg a rendszerszintű, strukturális átalakítások el nem hozzák a valódi és tartós eredményeket. Ezeket az eredményeket a stratégiák és programok megvalósítása hozná el, de mivel ilyenek nem léteznek, nincs is mit megvalósítani, így érdemi eredményekre sem számíthatunk. És bár elméletileg létezik egy PM10 csökkentési kormányzati program, annak sem a láthatósága, sem a honlapja nem ígér sokat.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy sokan nedves fát égetnek el. A megvásárolt tűzifa nedvességtartalma gyakran 50 százalék körüli. Ez ideális esetben 20 százalék alatt lenne. A gyakorlatban ezt úgy lehet elérni, hogy a megvásárolt fát egy, de inkább kettő évig szárítani szükséges egy arra alkalmas, csapadéktól védett, jól szellőző helyen. Ebből következik az is, hogy egyszer egy családnak a fűtési szezonban felhasználandó fa mennyiségének dupláját kellene megvásárolnia. Így az adott évben fel nem használt mennyiséget megfelelő körülmények között betárolná, az ki tudna száradni és alkalmas lenne a következő évi használatra. Ezt a láncolatot fenntartva mindig az adott évben megvásárolt fa a korábban megvásárolt helyére kerülne és száradna ki a soron következő időszakra. Sok család számára az adott évben felhasználandó famennyiség finanszírozása is kérdéses, dupla mennyiség megvásárlása pedig egyenesen lehetetlen. A KSH 2020-as adatai szerint a magyar községekben élők negyede van kitéve a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának. A probléma mérséklése ez esetben is az állam/önkormányzat segítségét igényli, akár a faárusítási szabályok változtatását, közraktározási vagy pénzügyi lehetőségek megteremtését. A WWF Magyarország egy egész elemzést és javaslatcsomagot szentelt a nedves tűzifa kérdéskörének, ami ide kattintva érhető el.
A rendszerszintű változtatásokban mindenkinek – a saját maga lehetőségeihez mérten – ki kell vennie a részét. Így a tüzelőanyag-váltás támogatásán túl kulcsfontosságú közfeladat a lakosság fűtési gyakorlatokkal és azok környezeti-egészségügyi kockázataival kapcsolatos ismereteinek bővítése. Használva az iskolákat, a közintézményeket, a köztereket, a regionális és helyi médiumokat hatékonyan lehetne tájékoztatni az embereket a fűtés veszélyeiről és arról, hogy mit és hogyan kell másként csinálni.
Mindez természetesen csak a felszíne és a tüneti kezelése a problémának, aminek igazi forrása a szegénység, a technológiai ráutaltság és a tudásbeli hiányosságok. Az itt felvázolt „megoldások” csak átmeneti eredményt hoznak és elodázzák az igazi megoldásokat. Fenntartható eredmények csakis rendszerszintű átalakításokkal lehetségesek, amelyekben hatalmas szerepet kell vállalnia a mindenkori magyar államnak mind a tervezés és a megvalósítás során, mind a finanszírozásban. A vidéki családok jólétének és környezettudatosságának növelése, lakásuk modernizálása kulcsfontosságú a probléma kezeléséhez. Ha javul az anyagi helyzetük, ha bővül a technológiai mozgásterük és ha többet tudnak a tevékenységeik környezeti hatásairól, talán maguktól is tesznek azért, hogy egy mindenki számára előnyösebb fűtési gyakorlatot folytassanak.
Rendszerszintű összefüggések és változtatások
– A levegőszennyezés nem csak a fűtésről szól: a tűzifa iránti nagy kereslet az erdőkre is túl nagy nyomást helyez, és sok esetben azt sem tudjuk pontosan, honnan származik a felhasznált fa.
– Ha kevesebben kényszerülnének fával fűteni, csökkenne a szennyezés és az erdők terhelése is.
– A gázárak változása miatt sokan váltottak vissza fára, ami tovább rontotta a helyzetet – ezért fontos lenne olyan energiapolitika, amely figyelembe veszi a szegényebb családok helyzetét is.
– A hosszú távú megoldás tisztább energiára, korszerű otthonokra és jól célzott állami támogatásokra épül, hogy mindenki biztonságosabban és fenntarthatóbban tudjon fűteni.
Az előző pontok során közvetlenül foglalkoztam a részecskeszennyezettség forrásával és az azt csökkentő néhány módszerrel. A következőkben kevésbé direkt, inkább területeken átívelő problémákra mutatok rá és ilyesféle ajánlásokat is fogalmazok meg.
Eddig csupán a faégetés kimeneti oldaláról, az emissziókról volt szó, de fontos látni a tevékenység forrásoldalát is. A faanyag forrását az erdők jelentik, ezért, ha az nem fenntartható erdőgazdálkodásból származik, vagy még ha abból is származik, de a kitermelés tágabb, ökológiai értelemben nem megfelelő, úgy olyan természeti környezeti problémák alakulhatnak ki, amelyek végül sokakat károsítanak meg.
A nem professzionális és nem kellően figyelmes erdőgazdálkodási gyakorlat csökkenti a kapacitást az üvegházhatású gázok elnyelésére, amelyek a globális éghajlatváltozás legfőbb okozói; elpusztulnak élőhelyek és sérül a fauna, amik ellenállóságot adnak a természetes rendszereinknek és amik a létezésüknél fogva értékesek. A rossz helyen, rossz időben, rossz mennyiségben kivágott fák rontják a mikroklimatikus körülményeket, nem tudnak ellentartani az eróziónak, a deflációnak és ennek – sok minden más mellett – a mezőgazdaság látja kárát. Számos kutató és komoly szakmai szervezet vizsgálta már a hazai erdőgazdálkodás – valamilyen értelemben vett – fenntarthatóságát és az eredmények egyáltalán nem megnyugtatóak. Nem kívánok most a részletekbe merülni, de javaslom Harmat Ádám egyik és másik a témába vágó írását, valamint a WWF Magyarország és a REKK közös munkáját, amiben a szerzők arra jutottak, hogy a biomassza-felhasználás 40 százalékáról nincsen információnk, vagyis nem tudjuk, hogy honnan származhat. Ez nem jelenti azt, hogy biztosan fenntarthatatlan az erdőgazdálkodási gyakorlat és a jövőnket éli fel, de adatok híján ennek az ellenkezőjét sem lehet kijelenteni. Olyan ez, mintha a laboreredményeink 40 százaléka rejtve maradna és ennek hiányában próbálná az orvosunk értékelni az egészségi állapotunkat.
Kritikus fontosságú tehát, hogy megbízható adatok alapján láthatóvá váljon, mi történik az erdeinkben és ha a fenntarthatóság érdekében indokolt, akkor változtatásokat kell kieszközölni. Az azonban az adatok pontos ismerete nélkül is kijelenthető, hogy ha csökkenne a tűzifa kereslete, úgy nem pusztán a légszennyezés, de az erdőkre nehezedő nyomás is csökkenne, hiszen a kitermelés egy része célzottan energetikai. A csökkenő kitermelés pedig több szénmegkötést, vagy több és egészségesebb élőhelyeket hozna magával, amelyek mindannyiunk közös érdekei. Ezért is fontos, hogy akár az energiahatékonyság növelésével, akár fűtési technológiaváltással csökkentsük a fafogyasztást.
A tűzifafogyasztást számos esetben érdemes a földgázzal együtt tárgyalni. Különösen annak a ténynek az ismeretében, hogy a gázzal fűtő háztartások jelentős része rendelkezik másodlagos fűtési lehetőséggel, ami villamos áram vagy tűzifa. A tűzifa és a gáz helyettesítő viszonyban állnak egymással, ami azt jelenti, hogy ott, ahol ez műszakilag megoldható, a felhasználók az energiaforrások árai alapján váltogatnak a két technológia között. 2022-ben az orosz-ukrán háborúval összefüggésben a kormányzat módosította a rezsicsökkentés szabályait. Ennek lényege az volt, hogy egy bizonyos mennyiség (eleinte térfogat, aztán energiatartalom) felett a fogyasztóknak sokkal magasabb árat kell fizetniük a földgázért, mint korábban kellett. A megnövekedett gázárak sokaknál végre takarékosabb felhasználásra és az energiahatékonyság növelésére ösztönöztek. A rezsicsökkentés által befagyasztott ár komoly visszatartója volt (és továbbra is az) az ilyesféle energetikai fejlesztéseknek. Ezzel szemben más, kizárólag gázzal fűtő és eleve szegény családokat a megemelkedett tarifa csak még nagyobb (energia)szegénységbe taszított.
Az eset jól mutatja azt a közgazdasági alapvetést is, ami szerint egy helyettesítő termék árának változása komoly hatással lehet egy termék keresletére. A megnövekedett gázárak vonzóbbá tették a fát és a fatüzelésre alkalmas berendezéseket. A médiában tűzifa-, kandalló és kályhahiányról számoltak be, a kormány bejelentette, hogy minden közintézménynél felmérik, kiváltható volna-e a földgáz fatüzeléssel. A magasabb gázárak fokozták a fafogyasztását, ami tovább rontotta a levegő minőségét. A megnövekedett keresletre a tűzifa ára is reagált. A kereslet és a kínálat változásának törvényszerűsége alapján a megnövekedett kereslet felhajtotta az árakat, ami még nehezebb helyzetbe hozta a kizárólag fával tüzelő háztartásokat. Ők az anyagi terheiket részben hulladék égetésével próbálták csökkenteni – mindannyiunk kárára. Az eset legfontosabb tanulsága meglátásom szerint az, hogy az energiatervezésben kiemelt figyelmet kell fordítani a szociális szempontokra, ideértve egyes társadalmi rétegek vagy régiók közötti különbségeket.
A tehetősebb rétegeket a földgáz árának fokozatos és kiszámítható növelésével, továbbá energiahatékonysági fejlesztéseket támogató pályázatokkal az alacsonyabb földgázfelhasználásra és hosszabb távon technológiaváltásra (pl. hőszivattyú) kell ösztökélni. A sérülékenyebb rétegeket először is jó minőségű tűzifához jutásban kell segíteni, valamint abban, hogy lehetőségük legyen végrehajtani az épületeik mélyfelújítását. A halmozottan hátrányos, deprivált rétegek energiahatékonysági programokban való részesítése viszont gyakran ütközik műszaki és gazdasági korlátokba. Sok család annyira rossz állapotú, statikailag vagy szerkezetileg leromlott épületben él, hogy annak mélyfelújítása sem műszakilag, sem pénzügyileg nem ésszerű lépés. Ezekben az esetekben a célzott lakhatási támogatás vagy új lakáshoz juttatás költséghatékonyabb és társadalmilag is indokoltabb megoldást jelenthet. Mindeközben ott, ahol ennek létezik környezeti-gazdasági értelme, meg kell teremteni vagy bővíteni szükséges a legalább részben megújuló energiára alapozott központi fűtés lehetőségét (geotermikus energia, szilárd biomassza, biogáz, esetleg kapcsolt termelésből származó hő stb.).
Egy ilyen jól ismert hazai példa a hatezer lakosú Szentlőrincen található, ahol 2010-től a távhő geotermikus eredetű. A 150 fős németországi falu, Feldheim példája pedig azt mutatja meg, hogy egy egészen kicsi településen is megvalósítható a fenntartható energiaátmenet. Ezek a változtatások egyszerre javítják az érintettek jólétét és a csökkent szállópor-kibocsátás miatt közegészségügyi, valamint a kevesebb üvegházhatású gázkibocsátás miatt éghajlatvédelmi szempontból is előnyös hatásokkal bírnak.
Ha nem is tudunk megszabadulni a szmogtól, legalább mérjük pontosan – ez segít a kockázatok csökkentésében
Végül fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a környezeti kockázatok csökkentésének létezik egy eddig még nem tárgyalt irányzata is. A kockázatokat nem pusztán a szennyezés csökkentésével, avagy mitigációval, de a szennyezéshez való alkalmazkodással, avagy adaptációval is kezelhetjük. Egy ilyen adaptációs technika lehet a valós idejű szmogriasztás. Ha az országban megfelelő mennyiségű légszennyezettséget mérő automatikus állomás lenne, és ha azok valós idejű adatokat szolgáltatnának egy adatközpontba, akkor, ha az adatok feldolgozása egy adott településre, esetleg járásra túlságosan magas részecske- vagy egyéb szennyezettség mutatna, úgy a központ automatikus riasztást küldhetne az érintett lakosságnak. Az emberek könnyen megtaníthatók egy ilyen riasztás értelmezésére, így, ha megérkezik a vészjelző SMS vagy email, mindenki a maga belátása és lehetőségei szerint bánhatna az információval. Például bizonyos koncentráció felett javasolt mindenkinek, aki megteheti, hogy ne tartózkodjon a szabad levegőn és halassza el a lakás átszellőztetését. Alacsonyabb, de problémás koncentráció esetén pedig a veszélyeztetettek, úgy, mint kisgyerekek, várandósok, idősek, betegek kerüljék a szabadtéri sétát és más kinti tevékenységeket. Ilyen mennyiségű és részletezettségű adat létrehozása a téma kutatását is megkönnyítené és még pontosabb képet kaphatnánk az egyes folyamatokról, ez által azt is jobban lehetne tudni, hogy mibe és hol kell beavatkozni. Franciaországban az Atmo France, az Egyesült Államokban az AirNowAlerts, vagy Dél-Koreában az AirKorea a leírtakhoz hasonlóan működik.
Összefoglalás
Írásommal arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy a szállópor-szennyezettség hazánk egyik kiemelt környezeti és közegészségügyi problémája. Régóta tudunk róla, régóta viseljük a következményeit és az is régóta jól ismert, hogy miként lehetne tenni ellene. Ehhez mérten igen kevés pozitív fejleményről adhatunk számot, nincs kidolgozott stratégia/program, ami a károkat enyhíthetné, de ez egyúttal azt is jelenti, hogy viszonylag könnyen érhetünk el nagy eredményeket. Egy egységnyi erőfeszítés, igen nagy változást hozhat. Fontos, hogy a problémát teljes egészében ismerjük fel, nem szabad leszűkíteni pusztán az energiaellátás területére. Vegyük észre, hogy az elsősorban a rurális területeken élő családok anyagi, lakhatási, technológiai és szociokulturális körülményeiben gyökerezik. Emiatt kerülni kell azokat a demagóg leegyszerűsítéseket, amik a tűzifát démonizálják. A kockázatok csökkentésében természetesen fontos szerepük van a rövid távú eredményt hozó, látszatmegoldásoknak is. Ezek segítségével valamelyest akár azonnal kezelhetők az akut problémák, de a tartós, valóban fenntartható eredmények eléréséhez rendszerszinten és hosszú távban kell gondolkodni. Ha ilyen elvárásokkal vesszük sorra a szükséges lépéseket, akkor elsődlegesnek számít minden olyan állami tevékenység, ami strukturálisan és nagyságrendekkel képes javítani a vidéki emberek anyagi és lakhatási helyzetén, társadalmi mobilitásán. Másodlagosnak tekintek minden olyan állami beavatkozást, ami arra ösztönzi és abban segíti a háztartásokat, hogy jelentősen fokozzák a lakásuk energiahatékonyságát, és ahol ez lehetséges, tisztább fűtési technológiára váltsanak. Harmadlagosnak tekintem azokat az edukációval és tájékoztatással kapcsolatos tevékenységeket, amik képesek megértetni az érintettekkel a fűtési gyakorlatok környezeti és egészségügyi következményeit. Ez a tudás talán képes lehet pozitívan formálni a berögzült viselkedési mintázatokat, a kialakult szokásokat és – ahol ennek van létjogosultsága ott – takarékosabb felhasználásra sarkall. Végül pedig érdemes fontolóra venni azokat a lehetőségeket is, amelyek a szállópor-szennyezettséghéz való adaptáció által képesek a károkat csökkenteni.
Csuvár Ádám egyetemi adjunktus, BME Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszék
Felhasznált források
Air Quality Life Index (2025): Country Page – Hungary
Agrárminisztérium (2025): Fűts okosan! kampány
Ámon, Kata; Czifrusz, Márton; Kőszeghy, Lea; és Lukács, György (2024): Éves jelentés a lakhatási szegénységről, 2024. Budapest: Habitat for Humanity Magyarország
Bódis, P.; Gálhidy, L.; Harmat, Á.; Szajkó, G.; és Varga, K. (2021): Van-e elég fenntartható biomassza Magyarországon? – Országjelentés a szilárd biomassza keresleti és kínálati oldaláról. Budapest: WWF-REKK
Csuvár, Ádám és Kármán-Tamus, Éva (2025): A háztartási tűzifafogyasztás ökonometriai vizsgálata az energialétra hipotézis vonatkozásában. In: Szabó, Mariann és Csigéné Nagypál, Noémi (szerk.) 35/20/15 – Az oktatásért és a nemzetközi kutatási együttműködésért: 35 éves a BME Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszék. Budapest: BME, Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszék, pp. 61-78.
Egyensúly Intézet (2024): Szegénységkutatás – Elemzés a magyarok pénzügyi kitettségéről, 2024. Friedrich-Ebert-Stiftung – Egyensúly Intézet
European Environment Agency (2024): Harm to human health from air pollution in Europe: burden of disease status, 2024.
Feldmár, Nóra és Bajomi, Anna Zsófia (2022): Vissza a tűzifához? – Lakossági szilárd tüzelés Magyarországon. Habitat for Humanity
Horváth, Balázs és Török, Ádám (2021): Közlekedés és Környezetvédelem – Emlékeztető az MTA Közlekedés- és Járműtudományi Bizottságának üléséről. Közlekedéstudományi Szemle, 71 (3). pp. 42-50.
Központi Statisztikai Hivatal (2025): A nemzetgazdasági ágak és háztartások szállópor-kibocsátása
Központi Statisztikai Hivatal (2025): A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya régió és településtípus szerint
Magyarország Kormánya (2025): Szociális tüzelőanyag támogatás 2025.
Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (2025): A légszennyezettség egészséghatása
OECD (2018): OECD Environmental Performance Reviews: Hungary 2018, OECD Environmental Performance Reviews, Párizs: OECD Publishing. https://doi.org/10.1787/9789264298613-en
Our World in Data (2025): Share of electricity generated by coal
Szira, Péter (2017): Kihűlni veszélyes – Fűtési szokások a vidéki Magyarországon. Magyar Narancs
Takácsné Tóth, Borbála (2023): Az orosz gáz kivezetésének lehetősége Magyarországon. Budapest: Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK)
Forrás: masfelfok.hu
https://masfelfok.hu/2026/01/08/rossz-tuzeles-elavult-epuletek-egeszsegtelen-levego/
