Megjelent a rákosrendezői nemzetközi tervpályázat, a benyújtott pályaművek értékelése jövő tavasszal várható – közölte a Főpolgármesteri Hivatal szeptember 26-án.
Közleményük szerint a Fővárosi Közgyűlés szeptember24-i támogató döntésének megfelelően a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) elindította a „Rákosrendező mesterterv – urbanisztikai és közterület-fejlesztési tervpályázat” című kétszakaszos, nemzetközi városépítészeti tervpályázatot. Ennek célja, hogy megtalálják a legjobb tervezőt a közel 150 hektáros barnamezős terület fejlesztését megalapozó átfogó, úgynevezett mesterterv, valamint a városrész közterületi terveinek elkészítésére – írták. Emlékeztettek, a fővárosi önkormányzat célja egy új, fenntartható és emberléptékű városnegyed létrehozása, amely magában foglal 8-10 ezer új lakást, amelyek legalább 20 százaléka támogatott, megfizethető lakhatást kínál. Továbbá a városrészt behálózó gyalogosbarát, autómentesutca-hálózatot, legalább 25 hektár közparkot, oktatási, szociális és egészségügyi intézményeket, új intermodális közlekedési csomópontot a Rákosrendező vasútállomásnál, valamint energetikai és csapadékvíz-hasznosítási megoldásokat.
A Főpolgármesteri Hivatal közölte: a tervpályázat első, részvételi szakasza szeptember vége és november 4. között zajlik, és bármely magyar vagy nemzetközi tervezőiroda jelentkezhet és értékelésre benyújthatja a kritériumoknak megfelelő referenciamunkáit. A pályázat második, pályázati szakasza várhatóan november 18. és 2026. január 27. között várható. Ide a referenciák értékelése során legmagasabb pontszámot elért 16 tervezőiroda kap meghívást. Ekkor a pályaművek kidolgozása a feladat a tervezési program alapján.
A benyújtott pályaművek értékelését 17 szavazó tagból és 2 további póttagból álló, részben külföldi szaktekintélyek alkotta zsűri végzi majd jövő február-márciusban. A szakmai bírálóbizottság elnöke Karácsony Gergely főpolgármester, társelnöke Vitézy Dávid (Podmaniczky Mozgalom), a fővárosi önkormányzat városfejlesztési bizottságának elnöke. A nemzetközi pályázat díjazására összesen 141 millió forint áll rendelkezésre, az első díj összege 18 millió forint. A pályaművet benyújtó pályázók egyenként 5-5 millió forint meghívási díjban részesülnek.
További információ és a pályázati dokumentáció elérhető a tervpályázat hivatalos oldalán: rrpalyazat.hu/hu. (MTI, kép: budapest.hu)