14° C
Ma 2026. október 16., péntek, Gál napja van.
14° C
Ma 2026. október 16., péntek, Gál napja van.
Főoldal 5 fókusz 5 Folytatódhat a metróalagút felújítása a középső szakaszon

Folytatódhat a metróalagút felújítása a középső szakaszon

dec 22, 2020 | fókusz

Szándéknyilatkozatot írt alá a BKV Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. a 3-as metróvonal középső szakasza alagútfelújítására vonatkozó szerződés módosításáról; a munkálatok január 11-én megkezdődhetnek.

 

A szándéknyilatkozatban – hónapok óta tartó egyeztető tárgyalások eredményeként – 9,1 milliárd forint többletköltség elszámolásában állapodtak meg az alagút-rekonstrukcióra vonatkozó, 2017-ben kötött, 48 milliárd forint értékű szerződésben foglaltakhoz képest. A pótmunkák fedezetének biztosítására öt százalék tartalékkeretet biztosítanak, így a beruházás összességében 9,5 milliárd forinttal drágul.

A 3-as metróvonal középső szakasza állomásainak elhúzódó felújítása miatt szükségessé vált az építési munkákra vonatkozó harmonizált ütemterv kialakítása és az alagút felújításáról szóló szerződés díjának, valamint határidejének módosítása.

A szándéknyilatkozat alapján – a hatóságok jóváhagyásának beszerzését követően – aláírható a szerződésmódosítás a még hátralévő alagúti munkák elvégzésére.

A 3-as metróvonal középső szakaszának forgalomba helyezése a BKV Zrt. szerint 2023 januárjában várható, ami megfelel az európai uniós források költségelszámolási szabályainak. (MTI)

 

0 hozzászólás

piac

BAU szakkiállítás – München

A „Bayern – Fit for Partnership” program keretében szakmai utat szervezünk Bajorországba Magyarországról, Lengyelországból, Csehországból és Szlovákiából érkező szakemberek számára, építőipar témájában. A vállalatlátogatások, valamint a müncheni BAU szakkiállítás...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)