Kilencvenkét esztendős korában elhunyt dr. Kiss Jenő. Volt műszaki ellenőr és főmérnök, építési igazgató és miniszteri biztos. Több mint hat és fél évtizedes pályája a magas- és mélyépítési kivitelezéshez és a mérnökgenerációk oktatásához kötődött. Az MMK Építési Tagozatát több cikluson keresztül irányította.
A család felmenői, az ükapáig visszamenőleg egytől-egyig épület- és bútorasztalos iparosok voltak Kiskunfélegyházán. Ő maga így született bele 1933 nyarán a Homokhátság kellős közepén a magasépítő famíliába. Kisgyermek korától járta az édesapjával a környék épületeit, újvidéki és szabadkai építkezéseket, és mire tizenhét esztendős lett, tisztességesen ki is tanulta a szakmát. Tizennégy, amikor elveszíti édesanyját, négy év múlva pedig édesapját is eltemeti.
Nehéz esztendők
A pesti Műegyetemre jelentkezett. A felsőoktatásba jelentkezők elbírálásánál nem volt elégendő a gimnáziumi és a felvételi teljesítmény, a diákok családi hátterét is vizsgálták, a megbízhatóság legfőbb kritériumai pedig ezekben az években a munkásmozgalmi múlt, a párttagság, a munkás vagy paraszti származás volt. 1951-ben a jelentkezők hetven százalékát az egyetemeknek azok közül kellett kiválasztani, akiknek az apja munkásként vagy parasztként dolgozott. Iparos származása miatt Kiss Jenőt „létszámfelettinek” minősítették. „Nagyon elkeseredtem. Az egyetem tanulmányi osztályán viszont azt javasolták, várhatóan úgyis nagy lesz a lemorzsolódás félévkor, maradjak itt tartaléknak. Néhány hónapig úgy jártam be az egyetemre, hogy nem voltam beiratkozva” – elevenítette fel egy 2022-ben megjelent riportban a mérnöki indulás első buktatóját Kiss Jenő. „Végül 1951 novemberében nekem is jutott hely, és hivatalosan is elkezdhettem építészmérnöki tanulmányaimat. Rettenetesen nehéz, viszontagságos időszak volt ez, a kishúgom otthon maradt Félegyházán a nagynénémmel, én Pesten laktam egy másik nagynénivel, és úgy éltünk, hogy eladogattuk a család maradék vagyontárgyait. Szerencsére már az első szemeszter után kaptam ösztöndíjat, s egész egyetemi tanulmányaim alatt igyekeztem, hogy jó jegyekkel mindvégig meg is maradjon az állami ösztöndíjam.”
A gimnáziumi kosárlabdázás után sportágat vált, és gyorsan kiderül, hogy középtávfutónak is tehetséges. Olyan futólegendákkal áll rajthoz, mint a tucatnyi világcsúcsot jegyző Iharos Sándor – akit 55-ben a világ legjobb sportolójának választottak –, vagy az Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes Rozsnyói Sándor. Nyolcszázon, ezerötszázon és háromezer méteres távokon, főiskolai és nemzeti bajnokságokon ér el szép eredményeket a Haladás színeiben.
Az egyetem elvégzése után, 1956-ban pályája műszaki ellenőrként vett startot Óbudán, a Fővárosi Gáz- és Kokszműveknél. Kátrányülepítők, különleges nagyméretű szerelvények süllyesztésénél és víz alatti betonozásoknál pallérozódott. 1960-ban a kor egyik legjelentősebb iparági beruházása valósul meg: a Dunai Vasmű kőszéngázát hetven kilométer hosszú vezetéken hozták a fővárosba, a gázfogadó épület építésének műszaki ellenőre pedig Kiss Jenő lett. A gázműveknél ismerte meg a Mélyépítő Vállalatot, ahová már építésvezetői beosztásba érkezett. Először Vácra vezényelték, ahol a Dunai Cement és Mészmű különleges, nagyméretű előregyártott vasbeton pilléreinek gyártását, emelését felügyelte, megismerkedett a csúszózsaluzási technológia gépi mozgatásával, illetve részt vett silók utófeszítési munkálataiban, míg ezekkel párhuzamosan a Miklós téri autóbusz végállomás, valamint az albertfalvai földgázbontó telep építésénél irányított. Majd Százhalombatta következett, a kőolajfinomító egymillió tonnás atmoszférikus bontójának és tartályparkjának építése.
Trösztök és beruházások
A vegyipar dinamikus fejlesztési időszakában igazolt át a Vegyipari Tröszthöz főmérnökként. Új szelek fújdogáltak már, új gazdasági mechanizmus jött. A trösztök élén egy kivételével mérnökigazgatók vezényeltek, s már használatban volt a Tervhivatal, a pénzügyi tárca és az Építésügyi Minisztérium közös kiadványa, az ötszáz oldal terjedelmű beruházási kódex. Sorra épültek az ágazat meghatározó üzemei, a Tiszai Vegyi Kombinát, a nitrokémiai ipartelep, a Budapesti- és az Észak-magyarországi Vegyiművek, a Lakk-festékipari Vállalat. A beruházások építés-kivitelezési munkáit irányította, és ez az időszak az, amikor végérvényesen a szenvedélyévé vált a fejlesztési projektek megvalósítása. „Rendkívül jó iskola volt ez, rengeteget tanultam a beruházásokról, ha úgy tetszik, itt tanultam meg a másik felét a szakmának.” A hetvenes évek elején részt vesz az inotai gázturbinás erőmű, az algyői olajmező, az ajkai, székesfehérvári és csepeli olajtárolók építésében. Még csak harmincnyolc esztendős volt, amikor kinevezték a Nehézipari Építő Vállalat igazgatójának. Így lett a legendás Vegyépszer egyik alapító igazgatója. „Amit nem tudott megcsinálni az építő- vagy szerelőipar, azt elvégezte a Vegyépszer – ez volt a vállalat létrehozásának legfőbb indoka, ötletgazdája pedig az a Szekér Gyula volt, aki előbb a Nehézipari Minisztériumban miniszterhelyettes, majd 1971-76-ig miniszter volt, és tagja volt a párt központi bizottságának. Széles látókörű, felkészült iparpolitikus és jó vezető lévén a környezetében élőkből mindig elő tudta hozni a kiváló teljesítményt. Szekér a fejlesztési problémákát átfogóan, rendszerszemlélettel közelítette meg, a fontos döntéseket pedig érdemi és hatékony szakmai viták előzték meg.”
Hetvenhétben aztán Kiss Jenő megint vált egyet, és lép egyet felfelé: a Vízépítőipari Tröszt műszaki vezérigazgató-helyettese lesz, ami egyúttal újabb mérnöki iskolát is jelent. A mélyépítésben. Közben visszaült az iskolapadba is, kivitelezői szakmérnöki tanulmányokat folytatott a Műegyetemen, és készítette doktori értekezését „Szigetelési munkák kivitelezési problémái különös tekintettel a PVC fóliák hasznosítására” címmel. A tröszt ekkoriban szennyvíztelepeket, víztisztító műveket épített az ország mintegy negyven településén, Ausztriában és Csehszlovákiában, saját fejlesztésű monolit és előregyártott vasbeton víztározó medencéket létesítettek, s egyebek mellett a nyolcvanas dekád első éveiben megépítették a dunakiliti duzzasztóművet és raktárbázisokat Irakban. „A tröszttel az egész országot bejártuk. Öt építőipari tagvállalat dolgozott benne, a Vízgépészeti Vállalat és a szolnoki székhelyű Kelet-magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat mellett. Ekkor kezdődtek a nagyszabású települési csatorna- és szennyvíztelep beruházások, és megindult a vízellátás fejlesztése. A tröszt a Vizitervvel közösen végezte a tervezést, és a kivitelezéseket is magunk csináltuk, nagyon kevés olyan vízügyi projekt volt, amit építőipari cégeknek kellett elvégezniük. Évente hat-hét milliárdos bevételeket csináltunk ezekkel a vállalatokkal. A fejlesztőberuházások előkészítése elsőrangú és precíz volt, és mindig a legjobb technológiát választották ki, ha arra volt szükség, külföldről vásároltak technológiát. A péti Nitrogénművek erőművi kompresszorházát például a hazai tervek alapján másfél év alatt valósították volna meg kulcsrakészre. Szekér ettől agybajt kapott, és azt javasolta, kérjünk külföldi segítséget. Felhívta az angolokat, kiutaztunk a tervekkel, s másfél hónap alatt készen volt a projekt. Dinamikus, jól előkészített és jó együttműködéseken alapuló beruházási tevékenység folyt akkoriban. A mérnöki szakmai koncepciótól a kulcsrakész átadásig egységes akaratláncba tudtuk szervezni, koordinálni és működtetni a fejlesztőberuházásokat.”
A gyakorlati kivitelezési munka mellett folyamatosan építette tudományos pályáját is – a doktori, kandidátusi címek elérése jól példázza, hogy az elmélet és a praxis hogyan egészítheti ki harmonikusan egymást. Műszaki publikációi, a szabványosítási munkában való részvétele, szabadalmai mind ezt az egységet illusztrálják.
Dr. Kiss Jenő 2022-ben az MMK Aranygyűrű Életmű-díj átvételekor Wagner Ernő MMK-elnökkel
Egy egyenes pálya végén
A rendszerváltást követően a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium miniszteri biztosa volt. Kormányrendelet szüntette meg a trösztöket, melyek tagvállalatait privatizációval vagy gazdasági társaságokká alakították, vagy felszámolták. A kilencvenes évek elejére alaposan lerobbant cégek közül Kiss Jenő a Vízgépészeti Vállalat felszámolását kapta feladatul. 1993-tól aztán ismét a Vegyépszer építési igazgatója. S újabb izgalmas nagyprojektek következnek: a Paksi Atomerőmű kiégett elemek tárolója, a Ferihegyi Repülőtér 2B terminálja, a Richter Gyógyszergyár, a Budapesti Erőmű, a lőrinci gázturbinás erőmű vagy a Lurdy-ház bevásárlóközpont. „Nagy változások zajlottak akkoriban az építőiparban, egyáltalán a beruházások lefutásában. A Vegyépszernek pedig jó neve volt, egyik projektet csináltuk a másik után, s tele voltunk exportmunkákkal. Először a szerelési igazgatóság emberei jártak ki az egykori NDK-ba, majd az egyesített Németországba, ahol a Messerschmitt gyárat, hoteleket, diákszállókat építettünk fel, dolgoztunk Dortmundban és Hamburgban, aztán jött a tengizi olaj- és földgázmezőkön végzett munka.”
A 2000-es években intenzíven bekapcsolódott a Műegyetem Építészmérnöki Karán folyó oktatási munkába is, ahol kiterjedt szakmai-szakmaközi kapcsolatait hasznosítva a tantervfejlesztési tevékenység egyik meghatározó személyisége volt. Több évtizeden át kérték fel/bízták meg építésügyi és igazságügyi szakértői feladatokkal.
Építőmérnök lánya, Rita a BME tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA doktora, az akadémia levelező tagja, egy új mérnöki tudománnyal, a biomechanikával foglalkozik a Műegyetemen. Kiss Jenő címzetes egyetemi tanár ugyanott, az Építészmérnöki Kar Kari Tanácsának tiszteletbeli tagja.
2022-ben, amikor átvehette a kamara Aranygyűrű életmű-díj kitüntetését, dr. Kiss Jenő azt mondta, elégedett ember. Pályája kerek, vargabetűk nélküli. Szenvedélyesen szerette az építést és a mérnökgenerációk oktatását. Erről szólt az élete, pályafutásának több mint hat évtizede, és erről szólt a szakmai önkormányzatban betöltött szerepe is. A kamara Építési Tagozatának – Pozsgai Lajos után – ő volt a második elnöke.
Július közepén volt kilencvenkét esztendős…
Dubniczky Miklós
