Az új építészeti jogszabályokról tartottak fórumot Szekszárdon
jan 29, 2025 | országjáró
A magyar építészetről szóló törvényről, az építtetőket, kivitelezőket, önkormányzatokat érintő változásokról tartott fórumot az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) január 28-án Szekszárdon.
Lánszki Regő, az ÉKM építészeti államtitkára az öt eseményből álló fórumsorozat első, a Szekszárd Tudásközpontban rendezett állomásán elmondta, a 2023-ban elfogadott törvény előkészítése során 250 érintett 4200 véleményt küldött el a minisztériumnak, a normaszöveg kidolgozása alatt 1800 észrevétel érkezett. Összesen 80 kormányrendeletet módosítottak, és nyolc új kormányrendelet jelent meg, amelyek közül az országos településrendezési és építési követelményeket (OTÉK) felváltó településrendezési és építési alapkövetelmények (téka) a legfontosabb – ismertette. Az államtitkár megjegyezte, az új szabályozást országos szintű problémák indokolták. Az elmúlt 30-35 évben a zöldterületek több mint 10 százaléka vált belterületté. Sok esetben megjelentek az agglomerációs gyűrűk, ami infrastrukturális problémákat okozott, károsította a zöldterületeket és rontotta a településképet. Kihasználatlanok a barnamezős területek. Magyarországon 15 ezer védett műemlék, 45 ezer helyi védettségű épület van, ezek felújítása költségesebb, mint más ingatlanoké, ezért sok esetben inkább új épületeket hoztak létre a felújításuk helyett.
Utalt arra, hogy az építőipar a magyar GDP 6 százalékát adja; az iparág importfüggősége 48 százalékos, ezért stratégiát alkottak arra, hogy ez az arány 40 vagy akár 37 százalékra csökkenjen. Ehhez logisztikai, kereskedelmi, gyártási területeket kell létrehozni, amelyek kedveznek az építőiparnak. Magyarországon 2022 és 2024 között csökkent az építőipari termelés – mondta Lánszki Regő. Beszélt arról is, hogy a Balaton déli partján a korábbi tájhasználathoz képest tájidegen apartmanházak építése kezdődött meg, ebben markánsan kellett korlátokat szabni. A pécsi beruházásokban is érvényesíteni kívánták a helyi építészeti arculathoz való igazodást. A 2022. augusztusban megalakult új országos építészeti tervtanács működésében vezérelv, hogy a helyi szokások határozzák meg az építésügyet, az épületek megjelenését, használatát legjobban helyben tudják meghatározni – tette hozzá.
Gombos Márk, a tárca területi tervezésért és építésügyi igazgatásért felelős helyettes államtitkára közölte: érdemi változás, hogy 2027-től kivezetik a megyei területrendezési terveket, a tervstruktúra az országos területrendezési tervből és a települési tervekből áll majd. A budapesti agglomeráció és a Balaton kiemelt üdülőkörzet rendezési terve ugyanakkor megmarad. A települési terveket 2027-ig felül kell vizsgálni.
Az új építési alapkövetelmények közül kiemelte, szabályozzák például az épületgépészeti berendezések, hőszivattyúk, napelemek elhelyezését, ami korábban több problémát okozott. Napelemeket műemlékeken például nem lehet már elhelyezni, és a homlokzati elhelyezést is szabályozták. Azt mondta, a téka nagy hangsúlyt fektet a zöldterületek megőrzésére. Hozzátette, szabályozták egyebek mellett a kertvárosi telkek beépíthetőségét is, a téka szerint kertvárosi övezetben csak két lakást lehet elhelyezni telkenként. Új szabály, hogy egy település belterületének 3 százalékát zöldterületté kell alakítani, a települések összenövésének megakadályozására pedig zöldgyűrűt kell létrehozni közöttük. Ismertette: ösztönzik a barnamezős fejlesztéseket, például nagyobb lesz az ott fekvő telkek beépíthetősége. Ha egy fejlesztésre barnamezős terület is rendelkezésre áll, akkor azt ott kell megvalósítani. Barnamezős katasztert is létrehoznak, amelyből a fejlesztők láthatják, hogy milyen területeken lehet építkezni.
A helyettes államtitkár kiemelte, a parkolás kérdésében a téka csak keretszabály, az önkormányzatok dönthetnek arról, hol mennyi parkolóhelyet kell kialakítani. (MTI)