A gazdaságot a klasszikus közgazdaságtan megszületése óta egy automatizmusok mentén működő gépezethez hasonlítják. A piacpártiak szerint automatikusan a közjót szolgálja, de a kritikusok szerint a kapitalista rendszert az önérdek és a kapzsiság működteti. Azonban mindkét nézőpontban közös: etikai megfontolásokat, a materiális szükségleteken túlmutató igényeket különböző érvekkel, de leválasztják a gazdaságtól. Az előbbiek szükségtelennek, mások pedig összeegyeztethetetlennek tartják a társadalmi felelősségvállalás, vagy a környezeti fenntarthatóság szempontjainak figyelembevételét.
Az idejétmúlt 18. századi elmélet leváltására megoldást kínál a gazdaság szereplőinek működését és motivációit jobban megértő „emberarcú” közgazdaságtan. A Pallas Athéné Könyvkiadó által gondozott Emberarcú közgazdaságtan című mű a paradigma-váltáshoz egy új metaforát is ajánl: tekintsünk úgy a gazdaságra, mint egy szívre, amely a pénzt és a javakat keringteti, ugyanakkor gondoskodásra, energiára és tápanyagokra is szüksége van. Kulturális szimbólumként a szív azt is megjeleníti, hogy az olyan fogalmak, mint a piaci működés és az etika vagy a gondoskodás, nem zárják ki egymást. A szerző, Julie A. Nelson, a bostoni University of Massachusetts professzora könyvében rámutat arra, hogy az Adam Smith (1723–1790) közgazdásztól eredeztethető „gazdaság mint gépezet” metafora ma már rendkívül káros, ugyanis eltakarja előlünk a világ valódi mozgatórugóit, amelyek munkára és gondoskodásra késztetik az embereket, és működtetik a vállalatokat. Ha felismerjük, hogy a gazdaság nem egy gépezet, hanem egy élő, emberek alkotta és az etikai döntéseink által formált rendszer, amelynek figyelemre és gondoskodásra van szüksége, akkor egyénileg és össztársadalmi szinten is jobb döntéseket hozhatunk.