Navracsics Tibor: a várak megújítása a versenyképességet szolgálja
márc 19, 2024 | országjáró
A versenyképességet szolgálja a középkori kastélyok és várak felújítása – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Boldogkőváralján a helyreállított boldogkői vár megnyitóján, március 19-én.
Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy a sokak által feledésre ítélt, poros és romos emlékek sorra nyílnak újra, ezzel nyújtanak szórakozást, kultúrát és művelődési lehetőséget a látogatóknak. Hozzátette, a nyugati országok tapasztalata alapján is látszik, hogy a versenyképesség akkor kezdődik, amikor optimálisan tudjuk felhasználni saját tradícióinkat és örökségünket. Navracsics Tibor kiemelte, hogy a műemlék felújításával maga a térség is új életre kel. Ennek tökéletes példája Abaúj és Zemplén: a kormány sokrétű erőfeszítéseinek gyümölcseként Észak-Magyarország is kezd új életre találni – tette hozzá. A jövedelemszint és a munkahelyek gyarapodása már azt jelzi, hogy „a térség megindult a felemelkedés útján, és maga mögött hagyhatja a több évtizedes pangást” – emelte ki a miniszter. Megjegyezte, hogy „az itt élők szorgalmának és eltökéltségének köszönhetően egy szövetséges kormánnyal, amely támogatja az itt élőket, tőkét és befektetéseket hoz ide”, együttes erőfeszítésként új jövőt tudnak adni ennek a térségnek. A boldogkői Alsóvárban, a pinceterekben új kiállítóterek nyíltak meg. A Felsővár Palotaépülete nagyléptékű belső átalakítással visszanyerte eredeti, középkori térszerkezetét, annak földszintjén és emeletén is új kiállítások nyíltak. Emellett elkészült egy hétnyelvű, tizennégy állomásból álló applikáció is, az idegenvezető alkalmazáson keresztül – a tárlatok mellett – bemutatják a több mint hétszáz éves vár egykori lakóinak életkörülményeit, hétköznapjait.
Boldogkőváralja, 2024. március 19.
A helyreállított boldogkői vár a megnyitó napján, 2024. március 18-án. Közel 650 millió forintból valósult meg a vár belső felújítása és eredeti állapotának visszaállítása, valamint látogatóközpont is épült.
MTI/Vajda János
Virág Zsolt, a felújítást koordináló Magyar Kastélyprogram Nkft. igazgatója a megnyitón azt mondta: a fejlesztés jelentősen hozzá fog járulni ahhoz, hogy a boldogkői vár a következő évtizedekben is rentábilisan tud majd működni. Zavodni Ferenc, Boldogkőváralja polgármestere beszédében kiemelte, csaknem harminc éve üzemelteti a várat az önkormányzat. Elmondta, a látogatószámot az éves harmincezerről kilencvenötezerre sikerült növelni, a turisztika adta lehetőségek pedig a helyben élőknek jövedelemforrást biztosítanak.
A vár a „Zempléni és abaúji várak fejlesztése” program részeként újult meg. A projektre a sátoraljaújhelyi és a sárospataki várral együtt 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás nyert el a felújítást végző konzorcium. A Boldogkői várra 641 millió forintot költöttek. (MTI)