A racionálisan gondolkodó, jelentős többség már nem kergeti az elveszett illúziókat. Tudják, ha huszonhét évig nem kaptunk épületet, akkor a fiatal felnőttkorba lépő kamarának ideje kezébe venni a saját sorsát. Elindultunk azon az úton, hogy saját tulajdonú otthonunk lehessen, csakúgy, mint háború előtti elődjeinknek – mondta el interjúnkban Wagner Ernő MMK-elnök.

Az elnöki ciklus félidejéhez érkezett. Mit gondol, milyen mérleg vonható meg az elmúlt két és fél év után?   

Egy negatív szereplő pozitív gondolata jut eszembe erről: nem adhatok mást, csak az mi lényegem… Soha életemben nem jellemzett a megelégedettség, elégedett is csak ritkán, rövid ideig voltam. A mérlegelést mindezek miatt azokra hagynám, akik a bizalmukkal tüntettek ki, az értékelés sokkal inkább az ő feladatuk. Remélem arra jutnak, hogy a mérlegnyelve az eredmények irányába mutat.

Beszéljünk kicsit bővebben is az elért eredményekről! 

Az előbb megfogalmazottak némiképp behatárolják a lehetőségeimet, de megkísérlem a választ. Talán a legfontosabb, hogy a kamara gazdasági helyzete stabil, még néhány év és önerőből megoldhatjuk a saját székház ügyét, mert kell egy hely… Ha így lesz, akkor ez alapvető változást teremthet köztestületünk életében. Ilyen lehet a területi befizetések mérséklése, amely reményeim szerint a tagdíj mértékére is hatással lehet. Mindez megteremtheti a mesteriskolák „rendszerváltását” is, amely a félpiaci formából az önköltséges irányába mozdulhatna. Fontos eredménynek tartom, hogy főtitkársági szervezet működése egyre inkább a versenyszférára jellemző viselkedési jegyeket mutat. Ez akkor is fontos, ha néhányan a szememre vetik, hogy az országos kamara munkaszervezete „nem egy káefté”. Szerintem pedig a tervező és szakértő mérnökök alapvetően alkotó, vállalkozó egyéniségek, akik nehezen tűrik egy hivatal packázását, a szervezetnek az ő igényük szerint kell működnie. Jellemző egyébként, ezek a szavak sosem a szakmát ténylegesen gyakorlók irányából érkeztek felém. Dönteni néha kell, mert lemarad, aki kimarad, annak pedig kifejezetten örülök, hogy a hátterem is stabil, mert sajnos nagyon gyakran szembesülök az instabil háttér által előidézett kisértés áfiumával. Annak nagyon örülök, hogy az új felügyeletünk létrejötte (Építési és Közlekedési Minisztérium – A szerk.) minőségi változást hozott kormányzati kapcsolatainkban. Korábban nem volt egyszerű helyettes államtitkári kapcsolatot teremteni, ma ez magasabb fokon, és a legrosszabb esetben is néhány órán belüli visszahívással realizálódik, az esetek jó részében pedig számít a véleményünk. Nyilván azért arról is szót kell majd ejtenünk, ha ez másképp van. De folytassuk a sort azzal, hogy mára a kezdeti viharok csillapodóban vannak, sokan rájöttek, hogy az üres lózungok mögött nincs érdemi gondolat, csak talmi erkölcsi magaslat és hatásvadászat. Örülök, hogy autentikus forrás említette nemrégiben, hogy a tavaszi beszámoló küldöttgyűlés az eddigi országos küldöttértekezletek három legjobbja közé tartozott. Általános eredmény, hogy fiatalok léptek színre több megye és számos szakmai tagozatunk élén, van olyan elnök, aki alig van túl a negyvenen. Ennek a folyamatnak folytatódnia kell, különösen azért mert, mindegyik fiatal egyúttal szakmagyakorló is. Új elem az is, hogy fontos szerep vár ránk a Beruházási Érdekegyeztető Tanácsban is, amely tevékenységének fő irányait javaslatainkkal egybevágóan határozták meg.

Akkor ejtsünk szót arról is, „ha ez másképp van”, mit találunk a másik serpenyőben? Volt, ami nem sikerült?
Erős kijelentéssel kell kezdjem: az új alapszabály nem igazolta vissza a hozzá fűzött reményeket. Ezt nem félek kimondani, még akkor sem, ha tagja voltam az alapszabály előkészítő bizottságnak, és igen komoly szerepet vállaltam az új „alkotmány” elfogadtatásában. Itt kell megkövetnem azt a tizenöt küldöttet, aki akkor elhagyta a küldöttgyűlési termet. Utólag belátom, szerencsésebb lett volna a szabályalkotást profikra bízni. Nem terhelném most az olvasókat az ebben rejlő, megoldhatatlan ellentmondásokkal és végrehajthatatlan előírásokkal. Higgyék el, mindezek sajnos tények, és nem a lét határozza meg a tudatot viszonyulást képezi le! Szervezeti munkánkban sok az üresjárat, azt néha Majakovszkij költői világának szelleme hatja át. Nem ritkán következetlenséggel is szembesülhetünk: amíg a szabályok kedvezőek, az akarattal egyezőek, addig lényegesek, ha meg ezzel ellentétesek, akkor minek ez a „fölösleges jogászkodás” – szól az érvelés. És ne feledkezzünk meg egy komoly érzelmi kérdésről sem: nem sikerült elfogadtatni a törvényalkotókkal, hogy az építészetről szóló jogszabály tekintetében a megnevezés nem váltott ki osztatlan sikert a mérnökök körében, holott mi a terminológia-változtatás érdekében elmentünk a falig.

Az építési tárca hozzálátott a teljes hazai építésügyi joganyag felülvizsgálatának. Második nekifutásra lett beruházási kerettörvény, az Országgyűlés előtt pedig elfogadásra vár az a sok kritikát kapott, több korábbi jogszabályt összeolvasztó építészeti törvény, amely egyebek mellett a mérnöki- és építészkamarák működését, tevékenységét szabályozza újra. Mi a véleménye erről, illetve nem gondolja, hogy szakmai önkormányzatként magunknak kellett volna elkészíteni egy új kamarai törvényt, vagy legalább kiharcolni a 1996. évi LVIII. törvény helyébe lépő önálló, új jogszabályt?
Az előbbi gondolatot tovább fűzve, a jogászoktól megtanulhattuk, hogy egy dokumentumnak nem a címe, hanem a tartalma a meghatározó, ezért érdemes előre tekintenünk, és élni azzal a számos pozitív elemmel, amely mindkét törvényben fellelhető. A beruházási kerettörvényben sok fontos javaslatunk visszaköszön, és hiszek az újonnan felálló Beruházási Érdekegyeztető Tanács meghatározó szerepében is, a grémiumban való részvételre egyébként épp a napokban kaptam felkérést a minisztériumtól. Meggyőződésem az is, hogy e törvény jelentőségteljesebbé teszi szakmagyakorlóink munkáját, ahogy az is, hogy a mérnökök presztízse előbb-utóbb végre a méltó helyére fog kerülni. Bízom benne, hogy a mérnökök is használhatják majd a nevük mellett a titulusokat. Látszólag talán ez rangkórságnak tűnhet, valójában azonban fontos része a társadalmi megbecsülésnek. Ugyan miért kellene különbséget tenni egyes hivatások, értelmiségi csoportok között, ha már egyszer ugyanannyi ideig tanultak? És itt álljunk meg egy szóra, mert a hangsúly az ugyanannyi időn van. Nemrégiben egy podcastot készítettek velem és a szerkesztő úr megjegyezte, hogy a mérnöki tudományok olyanok, ahol a vizsgákra nem lehet egy éjszaka felkészülni. Valóban nem, válaszoltam neki, és ennyiben maradtunk. De térjünk vissza a kérdés második felére! Az építészeti törvény megnevezéssel kapcsolatban a mérnöktársadalom egyhangúnak tekinthető véleményét már megfogalmaztam. A tartalom szintén építészbarátaink húrjain muzsikál. Meg kell említenem, hogy huszonhét éve a mérnökök egy kamarát akartak, mégsem így lett, holott mérnökök vagyunk mindannyian, ezt hiba lenne tagadni. Az így kialakult helyzet azonban, félő, hogy még inkább eltávolítja egymástól az egybetartozót. Soha nem voltunk még olyan közel ahhoz, hogy a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv végre természetes helyére, a Magyar Mérnöki Kamarához kerüljön. Ez a passzus az utolsó utáni pillanatban került ki a törvényből, holott a testület négyötödét kamaránk tagjai alkotják. Nem lehet egyetérteni azzal az érveléssel, hogy gazdálkodó szervezetek közti vitát a gazdálkodó szervezetek kamarájában kell eldönteni. Az állítás azért hamis, mert egyrészt a viták egy része nem gazdálkodó szervezetek közt zajlik, ezért az összeférhetetlenség záloga pont az MMK, másrész fals a logika azért is, mert ez azzal egyanértékű, mintha azt mondanánk, a jövőben a bírókat a gyanúsítottak, vagy ne adj isten a vádlottak köréből kell kiválasztani. Áttérve a kamarai törvény önálló megjelenésére, annak szimbolikus jelentősége van, a szimbólumokkal pedig néhány mondattal ezelőtt kényszerűségből már leszámoltunk. Ami pedig a tartalmat illeti, ott nem látok komolyabb problémát. Év elején létrehoztunk egy bizottságot, melynek működése nagyon hatékony volt, rácáfolt az előbbiekben már emlegetett „agyonülésező” jellegre. Javaslatukat széleskörű vitára bocsátottuk, majd elküldtük a minisztériumba. A bizottság által megfogalmazott javaslatok zöme visszaköszön a törvény tervezetében. Itt helyénvalónak tartom a pragmatizmust.

Melyek lesznek/lehetnek a 2024-es esztendő legfontosabb kamarai feladatai? 

A huszonegyedik század mérnöke olyan virtuális könyvtárral rendelkezik, hogy ha az egyetemen megtanulta a szakmai gondolkodást, akkor képes megoldani a rá háruló feladatokat, ha nem rutinból, hát némi háttérmunka segítségével. Mindezek miatt – már csak a társadalmi elismertségünk növelése okán is – fő feladatunkat az interdiszciplináris gondolkodás támogatásában látom. Nem a specializációban, hanem a holisztikus gondolkodásban képzelem el a jövőnket. Szerintem sokan megtapasztalhatták hová vezet a túlzott specializáció, amikor nem látjuk a fától az erdőt, e tekintetben az egészségügy szerintem intő példa lehet.  Meggyőződésem, hogy a művelt mérnök a jó mérnök. Tovább kell folytatnunk a jövőben is a mérnökszalont, több görögibolyát és kevesebb szakbarbárságot!  Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne kellene folytatni a szélesspektrumú szakmai tudást nyújtó mesteriskolákat, sőt, ahogy korábban említettem, azt kell elérnünk, hogy ezek a képzések önköltségesek legyenek. Annak örülök, hogy a képzések mentoraival meg tudtunk egyezni, és a tantermi oktatás javarészt fakultatívvá vált, mert egy magosligeti kollégának ugyanazt az esély kell megadni, mint egy budapestinek. Nyilvánvalóan más a helyzet a szakmai továbbképzésekkel, mert ezek területi jelleget öltenek. Nagy sikere van a jelenléti regionális jogi képzéseknek, amit folytatni kell. Valószínűleg fel kell készülnünk a mérnöki diplomával rendelkező felelős műszaki vezetők és műszaki ellenőrök fogadására, ez mintegy hatezer új tagot jelent majd.

Tavasszal lejár a kamara jelenlegi, Szerémi úti székhelyének bérleti szerződése. Marad vagy költözik az országos köztestület? 

A jelenlegi bérbeadóval történt megbeszélést követően bizonyossá vált, hogy mindenképpen költöznünk kell, mert a mostani Szerémi úti irodaházat fel akarják újítani. Ebből az is következik, hogyha szerződést hosszabbítanánk, akkor is a Kaposvár utcai oldalon lenne csak helyünk. Az is egyértelmű, hogy a jelenlegi bérleti konstrukció kedvezőtlen. Jelenértéken – a BPMK-val együtt éves szinten – mintegy 170 milliót fizetünk, ebből 80 millió forintnyi összeg jut az MMK-ra. Mindezek miatt célszerű volt új lehetőségek után kutatni, és paritásban számolva sikerült is ezt a költséget egy másik ingatlan révén mintegy húszmillió forinttal csökkenteni. Az elnökség döntése alapján szervezetünk a Budaörsi út 125/A alatt lévő irodaházba költözhet. A szerződéskötés jelenleg folyamatban van, a feltételrendszert illetően akadnak még kisebb-nagyobb viták a leendő bérbeadóval, de bízom benne, hogy létrejön az egyezség. Az biztos, hogy 2024-ben az euró-árfolyamkockázattal már nem kell számolnunk.

Lesz újra saját tulajdonú otthona az országos köztestületnek, akár új építéssel, akár ingatlanvásárlással?  

Remélem igen. Nagyon örülök, hogy a kamara választmánya is ezt a megoldást támogatja. A racionálisan gondolkodó, jelentős többség már nem kergeti az elveszett illúziókat. Tudják, ha huszonhét évig nem kaptunk épületet, akkor a fiatal felnőttkorba lépő kamarának ideje kezébe venni a saját sorsát. Elindultunk azon az úton, hogy saját tulajdonú otthonunk lehessen, csakúgy, mint háború előtti elődjeinknek. Megjegyzem, annak idején ők is saját erőből cselekedtek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy közfeladataink ellátása miatt ne fogadnánk el az államtól egy méltányos támogatást, ez ügyben szintén kezdeményezők voltunk. Hozzá kell tegyem még, hogy az anyagi feltételek fele már biztosított kamaránk részéről.

A napokban egy nyílt TikTok videópályázatot írt ki a kamara. Miért fontos ez?

A fiatalokhoz a fiatalok nyelvén kell szólni.  Erre ma nyilvánvalóan a közösségi média a legalkalmasabb platform, hiszen e korosztály mindennapjainak szerves része a mobiltelefon. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez.

Dubniczky Miklós