Átadták az új Ipoly-hidat a magyarországi Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba között
júl 28, 2023 | országjáró
Átadták az új Ipoly-hidat a magyarországi Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba között, ami jól példázza a két ország közötti stratégiai kapcsolatokat és a kiváló határ menti együttműködést – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter július 28-án a helyszínen.
A tárcavezető az ünnepségen fontos kormányzati feladatnak nevezte a minél több határátkelő nyitását, mondván, hogy ez jó Szlovákiának, jó Magyarországnak, jó a szlovákoknak, jó a magyaroknak. Kiemelte: 2010-ben huszonkét átkelőpont volt a két ország között, ami mára harminchétre nőtt, tehát az utóbbi tizenhárom évben ez a tizenötödik új átkelő, amely itt is egy méltatlan állapotot számol fel. Szavai szerint ugyanis méltatlan állapot volt, hogy Ipolydamásd és Helemba között 24 kilométer, vagyis csaknem fél óra volt az út. „Átláttak a túloldalra, mégsem tudtak átmenni, kerülni kellett. Most átlátnak a túloldalra, és oda is tudnak menni” – fogalmazott. Aláhúzta, hogy az európai uniós finanszírozással, 2,5 milliárd forintból elkészült 58 méteres híd mellett mindkét oldalon megépültek a szükséges utak is. Majd leszögezte, hogy ez a beruházás is demonstrálja a remek magyar-szlovák együttműködést a határ menti ügyekben, illetve az EU-s források hasznosulását.
Ipolydamásd, 2023. július 28.
A magyarországi Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba közötti, újonnan átadott Ipoly-híd Ipolydamásdnál 2023. július 28-án. Az európai uniós finanszírozással, 2,5 milliárd forintból elkészült 58 méteres híd mellett mindkét oldalon megépültek a szükséges utak is.
MTI/Bodnár Boglárka
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy idén még három újabb átkelési pontot fognak átadni Szlovákia és Magyarország között, két újabb Ipoly-hidat és egy közúti kapcsolatot, ezekkel együtt pedig negyvenre emelkedik már a határátkelők száma. (MTI)
Ipolydamásd, 2023. július 28.
Rományik Ferenc, Ipolydamásd polgármestere, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, Peter Dovhun, Szlovákia gazdasági minisztere, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Branislav Becík, Nyitra megye elnöke, Csenger Tibor, a Nyitra Megyei Önkormányzat alelnöke és Izrael Gergely, Helemba polgármestere (b-j) a magyarországi Ipolydamásd és Szlovákiai Helemba közötti Ipoly-híd ünnepélyes átadásán Ipolydamásdon 2023. július 28-án. Az európai uniós finanszírozással, 2,5 milliárd forintból elkészült 58 méteres híd mellett mindkét oldalon megépültek a szükséges utak is.
MTI/Bodnár Boglárka