Dr. Joó Attila László, a BME Építőmérnöki Kar Hidak és Szerkezetek Tanszék egyetemi docense, és a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ igazgatója, csapatával (Ther Pál, Ther Tamás és Völgyi István) nyolc napig nyújtott mérnöki támogatást a törökországi földrengés helyszínén dolgozó HUNOR mentőcsapatnak, és segített megállapítani a károk mértékét az AFAD-dal, a török katasztrófavédelemmel együttműködésben. A mérnökök felelősségéről, extrém stresszről és a levonható tanulságokról beszélgettünk.

Rozsnyai Gábor

Néhány éve a BME és a Magyar Mérnöki Kamara mérnökcsapatával Albániában jártak hasonló misszión – akkor arról a Mérnök Újság is beszámolt –, de most jóval nagyobb volt a természeti katasztrófa mérete.

Ezúttal egy kicsit más volt a feladat, mert az albániai földrengés mérete sokkal kisebb volt, ennek megfelelően ott jóval kevesebb volt az összedőlt épület. Az ott elvégzett munkánkban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kifejezetten életmenéssel foglalkozó csapata, a HUNOR nem is vett részt, Albánia északnyugati partvidéki részén, de főleg Tiranában nyújtottunk mérnöki támogatást. Törökországban jóval kiterjedtebb, teljes országrészt, számos várost sújtó kárról beszélünk; a katasztrófa méretét nem csak a mostanra 50 ezerre növekedett áldozatok száma jellemzi, de az is, hogy 88 mentőcsapat érkezett a helyszínre, megmentve sok száz romok alá szorult ember életét. Régóta együttműködünk a HUNOR-ral, ami nem korlátozódik a mentésekre; képzéseket is tartottunk nekik például a tartószerkezetek viselkedéséről, tönkremeneteli módokról és például dúcolási technikákkal kapcsolatban is. A kint tartózkodásunk első napjaiban velük működtünk együtt, az ő sátortáborukban, Antakya városában laktunk, és utána következett az a mérnöki munka, amit Albániában is végeztünk.

Azaz besorolták az épületeket, hogy menthetőek-e vagy sem.

Az Európai Uniónak és persze a földrengésveszélyeztetett országoknak is van szabályozási keretrendszere, amely leírja, hogy miként kell besorolni a sérült épületeket, de néhány nappal a földrengés után ez még nem egy végleges felmérés vagy ítélethozatal az épület fennmaradásáról, hanem egy gyors becslés, amelynek során a láthatóan károsodott épületeket három kategóriába soroltuk. Piros szín jelzi, hogy extrém sérült, lebontásra ítélt az épület, sárga a közepesen károsodott, amely még gazdaságosan megmenthető kategória, és zöld, ahova a kisebb sérüléseket szenvedett házakat soroltuk, ezek valószínűleg fennmaradhatnak. De ezen utóbbi épületeknél sincs szó visszaköltözésről, az majd egy későbbi fázis lesz, egy alapos mérnöki elemzést követően. Antakya és Kahramanmaraş környékén – ahol mi dolgoztunk – egyébként ki is költöztették a lakókat. Nappal visszamehettek a holmijukért, de egyelőre nem lakhatnak bent még a látszólag épen maradt épületekben sem.

Nem akarom leegyszerűsíteni a kérdést, de ki a felelős a károkért? A természet erői, a lelkiismeretlen építési vállalkozók, a rossz cement?

A választ messzebbről kezdeném. Törökországban 1999 augusztusában történt a legutóbbi nagy földrengés, akkor Izmitet sújtotta ez a természeti katasztrófa: a 7,6-os erősségű rengés során hozzávetőlegesen 20 ezren haltak meg, és nagyjából ugyanennyi épület semmisült meg. Egészen addig náluk nem volt földrengésre történő méretezési szabályozás, azaz az 1999 előtt átadott épületeket nem kellett földrengésre tervezni. Ezt követően hoztak az Eurocode 8-cal konform, de azzal nem teljesen azonos rendeleteket, intézkedtek a biztosítási szabályozásról, létrehoztak egy földrengésvédelmi alapot. Az új méretezési szabályok a bevetésüket követően tervezett épületekre érvényes, de indítottak programot iskolák, közösségi épületek megerősítésére is. (Az EU földrengés szabványa az Eurocode-8 (MSZ EN 1998-1) egységes tervezési metodikát ír elő; azaz minden építményt úgy kell tervezni, hogy az élettartama (jellemzően 50 év) alatt 10% valószínűséggel előforduló földrengést komolyabb szerkezeti károsodás, összeomlás nélkül kibírjon. Ez azt jelenti, hogy olyan intenzitású földrengésre kell tervezni, ami 475 évente tér vissza. Az egyes országok eltérő földrengés-veszélyeztettségi viszonyai miatt minden ország saját nemzeti mellékletében adja meg a helyi szeizmikus zónákat, a tervezéshez szükséges alapadatokat. – A szerk.)

Ha nem is volt szabályrendszer, az azért közismert lehetett, hogy hol vannak a földtani törésvonalak.

Igen, ez így van, nem is építettek erre a környékre fokozottan veszélyesnek számító üzemet, például atomreaktort. A szabályozás tartalmaz egy földrengés intenzitást, amelyre tervezni kell, ezt az eddigi tapasztalatok alapján határozták meg a szeizmológusok. Ám a mostani földrengés olyan erős volt, hogy túllépte ezt a határértéket, amelyet egyébként a gyorsulással jellemeznek: Törökországban ez 0,4g. Összehasonlításképpen, Magyarországon a legnagyobb zónához tartozóan ez az érték 0,15g. Törökország jóval érintettebb szeizmológiailag, az előzetes geológiai vizsgálatok szerint a törésvonalak feletti maximális elmozdulás 10 méter volt, azaz ennyit mozdult el egymáshoz képest két földdarab egy adott keresztmetszetben. A kinti munkánk során mi is láttunk 3,5 méteres elmozdulásokat, amit úgy kell elképzelni, hogy mondjuk egy autóút egyik oldala egy teljes sávval eltolódott. Erre az intenzitásra nem számítottak a szabályozás elkészítésekor, feltételezem, hogy most ehhez is hozzányúlnak, és új zónatérkép fog készülni. De tagadhatatlan, hogy több új összedőlt épületet is láttunk, olyanokat, amelyeknek az új szabályok szerint nem kellett volna összedőlniük.

A 7,8-es földrengés ereje miatt, vagy azért, mert nem tartották be az új szabványokat?

Erről közvetlenül a földrengés után nehéz nyilatkozni, de nem tartom valószínűnek, hogy az összedőlt új épületek esetén minden szabályt betartottak. Tagadhatatlan, hogy erősebb intenzitás esetén jelentősebb károkkal kell számolni, de az új szabványok szerinti épületek többségének állva kellett volna maradniuk. Itt olyan jellegű tönkremenetelek is jelentkeztek, amelyek az alapvető szerkesztési szabályok és a földrengési szabályozók konstrukciós kialakításra vonatkozó javaslatainak figyelembevétele esetén elkerülhetőek lehettek volna: ha egy új épület összes oszlopsora tönkre megy és felborul az épület, akkor ott valószínűleg nem tartottak be minden előírást. Ilyen konstrukciós hiányosságok sajnos láthatóvá válnak az összedőlt, jelentősen károsodott épületeknél, bordázás nélküli betonvasak alkalmazása, kengyelezés besűrítése, de főleg elmaradás a szükséges helyen és az emiatt bekövetkező betonvas-kihajlás, fészkes betonozás a csomópontokban, nem megfelelő szemcseméret, mind láthatóvá válik. Láttunk olyan építési gyakorlatot, amely nem szerencsés ilyen zónában, pl. merevítő falakat a liftház körül vasbetonból szokás építeni, itt nem ez volt a metodika általában, hanem vázszerkezetként és kitöltő fallal építették. Ezek az épületek jobban károsodtak, mintha a liftaknát vasbeton merevítő maggal oldották volna meg.

A világot bejárták azok a videofelvételek, amelyeken az egyik épület kártyavárként dől össze, míg a másik, mellette álló látszólag sértetlenül áll tovább. Ez szerencse volt, jobban meg volt építve, vagy ott már nem hatottak úgy a szeizmikus erők?

Az egymás mellett álló épületeket nagyjából ugyanazok a hatások érik, a talajviszonyok is hasonlóak, vagyis magában az épületben kell keresni a különbséget. Fontos tényező, hogy a különböző struktúrájú, magasságú, tömegarányú épületeknek más a periódusideje – a rezgésideje –, amivel rezegnek az épületek, és lényegi aspektus, hogy ez a földrengés rezgésével milyen rezonanciában van. És természetesen van különbség az épületekben: nem ugyanaz a tervező, nem ugyanazzal a gondossággal jártak el a kivitelezésnél, eltérő volt az előírások betartása, az anyaghasználat, és az utólagos módosítások is jelentősen befolyásolják az épületek állékonyságát.

A nem engedélyezett beépítésekre, hozzátoldásokra gondol?

Inkább a szabálytalan elbontásokra. A földszinten, az alsó egy-két emeleten, ahol jellemzően üzletek, éttermek kapnak helyet, előszeretettel bontják meg a merevítő falakat, sőt láttunk olyat, hogy az oszlopot is megbontották. Ezeknek a módosításoknak végzetes következményei lehetnek ilyen hatások esetén; tehát az, hogy két épület közül melyik dől össze, az is befolyásolja, hogy hozzányúltak-e a tartószerkezethez, a merevítő rendszerhez vagy sem.

A földrengés után szinte napokkal kampány indult a lelkiismeretlen kivitelezők ellen. De ha jól értem Önt, nem ők a kizárólagos felelősök.

Albániában is azt láttuk, hogy sok a szabálytalan építkezés, az utólagos hozzáépítés, ami nagy valószínűséggel nem történt volna meg, ha megfelelő a szabályozás, és azt be is tartják, illetve betartatják. Ahol ekkora károk keletkeznek, mint most Törökországban, ott minden szereplő hibázik valamilyen mértékben: a szabályozás, a tervezés, az engedélyezés, a kivitelezés, illetve a megvalósítás során közreműködők, ha nem is egyforma mértékben, de ezek megállapítása további szakmai vizsgálatokat igényel.

A krónikák szerint a mai Magyarország területén eddigi legerősebb földrengés Komáromban történt 1763. június 28-án, erőssége 6,3 érték körülire becsülhető. Azóta csak ennél kisebb rengéseket regisztráltak. Jó helyen vagyunk?

Rendkívül kicsi a valószínűsége annak, hogy egy törökországihoz hasonló földrengés a mai Magyarország területén bekövetkezzen, azonban tőlünk néhány száz kilométerrel keletebbre már vannak szeizmológiai szempontból veszélyesebb területek.

Bő egy hétig végeztek egzakt mérnöki munkát, aminek…

Nem, ez nem egy egzakt munka, mint például egy tervezési feladat! Olyan épületeket kellett értékelnünk, amelyek félig összedőltek. Döntenünk kellett, hogy bemehet-e a mentőcsapat, miközben nem ismertük a felhasznált anyagokat, a terveket, a megtámasztásokat, hogyan hatnak az összedőlt részek egymásra, mi történne egy esetleges utórengésnél. Egy soktényezős, sokismeretlenes helyzetben kellett mérnöki segítséget adni, hiszen a mentés nem annyiból áll, hogy kihozzák a túlélőket. Ahhoz, hogy például a HUNOR csapat bejusson egy épületbe és kimentsenek valaki, meg kell bontani a már összedőlt szerkezeti részeket, födémdarabokat úgy, hogy azok ne okozzanak további sérüléseket.

Arra akartam rákérdezni, hogy miközben a helyszínen még folyt a mentés, tudtak a saját munkájukra fókuszálni?

Nyilván ilyen szituációban erős az érzelmi, traumatikus hatás, hiszen ez egy teljesen speciális helyzet, mégis az a dolgunk, hogy a feladatra koncentráljunk. Gyors döntéseket kell hozni, amin életek múlhatnak. Ha a mentőcsapat megkérdezi, hogy bemehet-e, és a válaszom igen, a következő pillanatban már csak a hátukat látom, mert már el is indultak. Nehéz érzelmi helyzet az is, hogy a helyszínen a rokonok várták, hogy kit tudnak még kihozni. Nehezítette a munkát, hogy mentés közben rengeteg utórengés volt, egy 4,4-es erősségűt mi is átéltünk, ami az összedőlt épületeknél különösen veszélyes stresszfaktor, mert kiszámíthatatlan a hatása. Felelősséggel, feszültséggel, traumákkal, emberi tragédiákkal teli helyzetek voltak.

Készül javaslatcsomag arra vonatkozóan, hogyan miként lehet elkerülni a hasonló helyzeteket?

Egyetemi kutatóként, tudományos szemmel próbáljuk meg szakszerűen összefoglalni a tanulságokat. Albániában is így történt, és nyilvánvaló, hogy a mostani esetben is rengeteg szakcikk készül majd. A következő lépés az, ami sajnos hosszú évek munkájának eredménye, hogy ennek az összegzése beépül a szabályzásba; az Eurocode-nak is megvan a felülvizsgálati periódusa, a török szabványnak is lesz, és biztos vagyok benne, hogy ezeket, okulva a mostani földrengésből, leszűrhető tanulságokkal frissítik, szigorítják. A Magyar Mérnöki Kamarával is együttműködünk, és a tapasztalatokat szeretnénk megosztani a hazai mérnöktársadalommal.

Ön mit írna bele egy aktualizált keretrendszerbe?

Az ilyen helyzetek mutatják meg igazán – de azt gondolom, hogy valamennyi mérnöki területre érvényes általános szabály –, hogy nagyon fontos betartani a mérnöki tudáshoz kapcsolódó szabályokat és ismereteket. Aki a mérnöki szakmát űzi – dolgozzon tervezői, kivitelezői, műszaki ellenőri, üzemeltetői vagy hatósági területen – annak megvan a maga felelőssége, hiszen egy ilyen tragédiánál, illetve annak megelőzésénél mérnöki szakágak sora játszik szerepet a szabványalkotástól egészen a bontásig, az épület ideájának megszületésétől életciklusának befejeztéig. A mostani egy szörnyű tragédia óriási károkkal, sokezer halottal. A mi felelősségünk, hogy miként értjük meg az ilyen jelenségeket, mit tanulunk belőle, és hogyan készülünk fel rá a jövőben.