5° C
Ma 2024. december 21., szombat, Tamás napja van.
5° C
Ma 2024. december 21., szombat, Tamás napja van.
Megkezdődött a 3. terminál építésének előkészítése

Megkezdődött a 3. terminál építésének előkészítése

Októberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi növekedése volt a legerősebb Európában, az év végére pedig az utasszám meghaladja a 17 millió főt. A repülőtér-üzemeltető a jövőben is robosztus emelkedésre számít ezen a téren, ezért a tulajdonosok és a...

A kötelező tervezői felelősségbiztosításról

A kötelező tervezői felelősségbiztosításról

A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény hatálybalépése és az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm.-rendelet (a továbbiakban: Korm.-rendelet) módosítása nyomán kerül sor az általános...

Közösen ír ki pályázatot a Duna Múzeum és a Várfok Galéria

okt 15, 2022 | história

Egymillió forint a fődíja annak a képzőművészeti pályázatnak, melyet a Vízügy Duna Múzeuma a budapesti Várfok Galériával közösen írt ki. A két intézmény együttműködése a most zárult „Árapály tényezők” című kiállítással indult, melyet több mint 5000 látogató tekintett meg Esztergomban. A vízrajzi térképek témájában meghirdetett felhívásra 2023. március 31-éig várják a műveket.

 

A Duna Múzeum és a Várfok Galéria közti együttműködés a 2022-es Árapály tényezők című időszaki kiállítással vette kezdetét, melynek során a vízhez, a tengeri utazáshoz, az árapály jelenséghez, a fürdőzéshez kötődő műalkotások a Múzeum gyűjteményének témáival folytattak párbeszédet.

A Duna Múzeum a Várfok Galéria partnerségével most egyedülálló módon, közös pályázatot hirdet képzőművészek számára, hogy az együttműködés keretében szorosabbá tegye tudomány és művészet kapcsolatát, előmozdítsa új műalkotások létrejöttét és kifejezze a kortárs művészet iránti elkötelezettségét.

Az esztergomi Duna Múzeum az általános humán, természettudományos és műszaki ismeretekre építve, a vízzel való gazdálkodás különböző szempontjait bemutatva, azt a missziót képviseli, hogy a környezet-, klímaváltozás és vízvédelem iránti közös és egyéni felelősség tudatossá váljon, kutatásaival és kutatásnépszerűsítő tevékenységével pedig az ökológiai szemlélet társadalmi méretű kialakítását segíti elő. A Vízeum gyűjteményében a vízgazdálkodás, a folyószabályozás, a hajózás, és a fürdés történetével ismerkedhetnek meg a látogatók, ám időszaki kiállítások keretében a kortárs képzőművészetet is a múzeum falai közé csempészik.

A budapesti Várfok Galéria, Magyarország egyik első kortárs képzőművészeti galériája, 1990-es alapítása óta több évtizedes történelme, folyamatos fejlődése és mai napig tartó kontinuitása, illetve értékátörökítésre törekvő szellemisége és állandó jelenléte révén meghatározó a hazai kulturális színtéren. Kiállítási programjában következetesen ragaszkodik a kortárs magyar képzőművészet fontos értékeinek bemutatásához, valamint igyekszik elősegíteni új műalkotások létrejöttét és jelenlétét a kortárs művészeti piacon.

 

Pályázati leírás

A közösen meghirdetett képzőművészeti pályázat témája és hívószava: a vízrajzi térkép.

Olyan művek nevezését várjuk, amelyek a vízrajzi térképek témáját, formáját értelmezik újra a művészet eszközeivel. A vízrajzi térkép a vízállomány változásainak megfigyelési eszköze, a vízháztartás védelmének céljából létrejött sajátos műfaj. Miközben láthatóvá teszi a víz szárazföldjeinket átszelő és kitöltő jelenlétét, változatos szépségét, esztétikai minőséget is hordoz.

A térképszerkesztés egyik legfontosabb eleme a földfelszín vizeinek, vízfolyásainak, tavainak és tengereinek megrajzolása. A vízrajz térképi ábrázolásának alapvető szerepe van: elsődleges információkat hordoz a terep viszonyairól, valamint segíti a tájékozódást. A táj képét is rögzíti, hiszen a víz szoros kapcsolatban áll a domborzattal: a folyók a völgyekben gyűlnek össze, a tavak a mélyedéseket töltik ki, a tengerek a szárazföldek között terülnek el.

A vízrajzi térképek a valóság absztrakt leképezései, olyan jel-és színrendszerek, amelyek a képzőművészeti alkotásokhoz hasonlóan vizuális formába öntik valós életterünk tájait. A vízrajz térképészeti esztétikája inspiráló lehet, szabad asszociációknak, képzőművészeti kacsolódásoknak enged teret.

Amit várunk: Olyan pályaműveket várunk, amelyek a vízrajzi térképek formanyelvét értelmezik újra szabadon, a művészet eszközeivel. Arra vagyunk kíváncsiak, hogyan alkotnák meg saját vízrajzi térképüket a pályázó művészek, vagy milyen módon tudnák beemelni a vízrajzi térképek formavilágát képzőművészeti kompozíciókba. Az űrszondák által készített tavak és delta-torkolatok fotói, az ókori térképkészítők korong alakú tenger ábrázolásai, az atlaszok fekvő téglalap alakú térképeinek egységes kék háttere, a Balaton hajózási térképének kikötőket összekötő cikkcakkjai mind-mind inspirációs forrásul szolgálhatnak a műalkotások elkészítésekor.

Technika:

A pályázatokat festészet, egyedi grafika, szobrászat, videó és fotóalapú képzőművészeti technika kategóriában várjuk.

Méretbeli megkötés: táblaképek esetén maximum 140×140 cm; szobor, kisplasztika esetén: maximum 50x50x50 cm és 6 kg; videó: max. 5 perc és mp4 formátum.                                                               

A pályázat beadásának módja: benyújtás módja digitális formában az erre a célra létrehozott weboldalon, majd a zsűri által kiválasztott tárgyat „kiállításkész” állapotban kell szállítani a gyűjtőhelyre.

A pályázat leadási határideje: 2023. március 31. (a pályázatok 2023. január 1-től küldhetők be).

A zsűri 30 számú pályaművet választ ki, melyek a Duna Múzeumban megrendezett kiállításon kerülnek bemutatásra és a hozzá kapcsolódó katalógusba is bekerülnek.

Eredményhirdetés: 2023. június (Múzeumok Éjszakája)

Díjazás: I.: 1 millió Ft, II.: 600e Ft, III.: 400e Ft

Nevezési díj: 3000 Ft alkotásonként, maximum három alkotás/pályázó

A pályázatokat erre az alkalomra felkért zsűri bírálja el, és dönt a díjak odaítéléséről. A díjazott alkotások közül a zsűri javasolhat műveket az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Duna Múzeum felé megvételre, melyek az Országos Vízügyi Főigazgatóság gyarapodó képzőművészeti gyűjteményét fogják gazdagítani.

 

A zsűri tagjai:

Kovács Krisztina, a Várfok Galéria művészeti vezetője, művészettörténész

Róka Enikő, a Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár vezetője, művészettörténész

Szöllősi-Nagy András, mérnök, hidrológus, MTA doktora, műgyűjtő

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

E-mail: info@dunamuzeum.hu

Cím: Duna Múzeum – Európai Közép Galéria, 2500 Esztergom, Kölcsey u. 2.

 

Forrás: OVF, kép: a Kárpát-medence vízrajza

Megkezdődött a 3. terminál építésének előkészítése

Megkezdődött a 3. terminál építésének előkészítése

Októberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi növekedése volt a legerősebb Európában, az év végére pedig az utasszám meghaladja a 17 millió főt. A repülőtér-üzemeltető a jövőben is robosztus emelkedésre számít ezen a téren, ezért a tulajdonosok és a...

A kötelező tervezői felelősségbiztosításról

A kötelező tervezői felelősségbiztosításról

A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény hatálybalépése és az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm.-rendelet (a továbbiakban: Korm.-rendelet) módosítása nyomán kerül sor az általános...