Csaba Zsolt az építésgazdaság digitalizációjáról és a szabványosítás tudástranszfer szerepéről

 

A BIM még nagyobb horderejű átalakulást okoz a mérnöki munkában, mint a kilencvenes évek elején a csőtollakról és skiccpauszról történt áttérés jelentett a számítógépes tervezésre. Akár több évtizedes, jól begyakorolt és bevált sémákat, munkamódszereket, munkafolyamatokat, együttműködési metódusokat, mi több beszerzési, kiválasztási és szerződési rendszereket, sőt üzleti modelleket kell a legtöbb esetben leváltani, és egy teljesen új gondolkodásmód szerint megalkotni és szabályozni azokat – nyilatkozta interjúnkban Csaba Zsolt, az Európai Szabványügyi Bizottság BIM műszaki bizottságának munkájában hazai tükörbizottságként közreműködő Magyar Szabványügyi Testület BIM nemzeti szabványosító műszaki bizottság elnöke.

Dubniczky Miklós

Abban ma már sokan egyetértenek, hogy az építésgazdaság átfogó modernizációja digitalizáció révén lehetséges, ennek a teljes életcikluson átfutó digitális gerince pedig a BIM lesz, ez a gerinc pedig óhatatlanul céghatárokon átível, így projekt vagy szektor szinten sikeresen csak BIM szabványok útján működhet. Hol tart ma ez a folyamat?
Magyarországon jelenleg megítélésem szerint az építésgazdaság szereplőinek többsége még csak a cégen belüli csoport vagy cégszintű digitalizációs fokozatnál tart. Az értéklánc tervezési szakaszán azt láthatjuk, hogy egyre több hazai mérnökiroda próbál előre lépni munkafolyamatainak és eszközparkjának korszerűsítésében, ugyanakkor a hazai „BIM pionír” cégek önerőből már projektszinten is elindultak ezen az úton. Az élenjáró vállalkozások két-három-négy éve tudatosan vagy akár tudtukon kívül használják például az angol BIM szabványok elvét és metódusát jól vagy kevésbé jól. Az igazi gond csak az, hogy ezek a cégek a piac mindössze két százalékát fedik le, az ágazatban működő vállalkozások 98 százaléka pedig egyelőre a cégen belüli csoportszintű digitalizáció szintjét próbálja megugrani.

Mennyire nehézkes és hosszadalmas munka mindez egy olyan szektorban, amelyben a tervezőcégek jellemzően mikrovállalkozások, a kivitelezői alvállalkozói láncban pedig többnyire szintén kisvállalkozásokat találunk?
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a kérdésben egyébként pontosan megfogalmazott állapot valamiféle magyar sajátosság. Ha európai kitekintéssel és kontextusban vizsgálódunk, azt találjuk, hogy nem vagyunk egyedül a problémával elég, ha csak néhány nagyobb érintett országot említek: a spanyol, az olasz, a francia vagy akár a brit tervezési és kivitelezési piacon is rengeteg, a hazaihoz hasonló, kislétszámú mikrovállalkozás működik. Az európai szabványosítás folyamatában természetesen erre a strukturális adottságra, erre a töredezettségre is kiterjed a figyelem. Abban persze igazad van, hogy azoknál a nagyobb cégeknél, ahol az értéklánc több egymást követő láncszeme – szakági tervezések, kivitelezés, beruházás-lebonyolítás, műszaki ellenőrzés stb. – házon belül rendelkezésre áll, sokkal könnyebben ösztönözhető, kikényszeríthető és kontrollálható a cég részeinek a teljes cég érdekének megfelelő digitális, BIM alapú együttműködése és magasabb szintre léptetése. Ma sok esetben azonban a szereplők jobbára csak egymásra mutogatnak: az üzemeltető azt mondja, borzasztóan épült meg ez az irodaház, nem tette jól a dolgát a kivitelező, a kivitelező erre azt mondja, a tervező nem tud a kivitelező fejével gondolkodni, a tervező meg az építtetőre mutogat, hogy nem képes megfelelően megrendelni. Itt azt kell látni, hogy ellentmondás van a cégszintű primer gazdasági érdek és a teljes értékláncra vonatkozó, nemzetgazdasági érdek között. Az építésgazdaság hosszú értékláncot fed le, sokszereplős, széttagoltan működik, így egy-egy szereplő csak nagyon kis részét fedi le az egyébként is hosszú értékláncnak. Az állam feladata lenne, hogy a szabályozásokon, előírásokon és támogatásokon keresztül olyan érdekeltségi viszonyokat alakítson ki, amellyel ezek a valós vagy látszólagos ellentétek, illetve az értékláncban előforduló szakadékok áthidalhatók legyenek. A BIM szabványok ebben is segítséget nyújthatnak.

A folyamatosan készülő európai BIM-szabványok milyen jellegű előírásokat tartalmaznak? Pontosan mit is kell szabványosítani?
A szabványosítás folyamatára már önmagában is tudástranszferként tekinthetünk, hiszen például ami ebből az elmúlt évek hosszú ülései, a legjobb hazai és európai szakemberek belső előadásai és vitái során kikristályosodott a bizottságunkban és bennem abból most, hogy beszélgetünk lehetőségem kínálkozik arra, hogy átadjak legalább egy picit a kamarai lap olvasóinak. Sokan például tévesen azt gondolják, a BIM-szabvány pusztán valamifajta szűk műszaki részterületre koncentráló technológiai leírás, amiben megkapjuk, hogyan tenyereljünk rá a nagy zöld gombra, a szoftverek menüpontjait miként lehet legördíteni, vagy egyes elemeket milyen színnel kell jelölnie a mérnököknek. Ha a szabványoknak lesznek is ilyen részei, abszolút nem ez a lényeg. A BIM nem egy „tizenötödik” vasbetonszabvány, aminek több mint százéves múltja van, és a legújabban megjelenő az addigi legjobb gyakorlatokkal, új eljárásokkal finomítja tovább az előzőt. A BIM nem szoftver, hanem többek között a strukturált életciklus-információk megosztásáról és kezeléséről szól, s mint ilyen, a teljes szektorra kiterjedő stratégiai kérdésként kezelendő. Nem arról van szó, hogy lesz egyetlen BIM szabvány és kész. Rengeteg szabványról lesz szó, és azért kell vele foglalkozni, mert egy komplett szektort érint, és alapjaiban határozza meg a jövőjét. Az érintetti kör ugyanis nem korlátozódik a felhasználókra, a mérnökökre, vagy a BIM specialistákra, a cégek üzleti modelljeit, vezetési módszereit írja majd át – azt, hogy miként kell felépíteni egy beruházási-fejlesztési projektet, hogyan kell beszerezni,

kiválasztani, a munkákat a kollégák között felosztani, vagy hogyan kell együttműködni, kommunikálni a többiekkel. Arról van szó tehát, hogy egy alapvető transzformációs folyamat során egy új típusú működési modellre térünk át, akár szeretnénk, akár nem. Pontosan ez a szépsége és nehézsége is egyben, mind a szabványok létrehozói, mind pedig a felhasználói oldal szereplői számára. A BIM témakörében mindmáig egyébként nyolc szabvány jelent meg. Ezek jórésze nem az átlagfelhasználóknak, hanem egy szűk rétegnek a szoftveres szakembereknek és BIM-specialistáknak szól. Valójában most érkeztünk el – nemzetközi és hazai szempontból is – egy lényeges fordulóponthoz, hiszen pár hónappal a nemzetközi, illetve az európai megjelenést követően – a CEN felé fennálló kötelezettségeinknek megfelelően – múlt év májusában került itthon kihirdetésre az MSZ EN ISO 19650-es szabványsorozat első két tagja már magyar címmel, de még angol szöveggel. Mivel ez a BIM-es terület szemléletformáló kulcs szabványsorozata, ami az értéklánc egészét tekintve szól a folyamatok és az információk menedzseléséről, ezért olyan széles körnek szól, ami igényli ahogy szoktam mondani az „akadálymentesítést”. Ezért bizottságunk amellett döntött, hogy elkészíti ezek magyar nyelvű változatát. Ez a munka már folyamatban van. A szabványsorozat első darabja a fogalmakat és alapelveket tisztázza, a második pedig az igény felmerülésétől, a megrendelésen át egészen az átadás pillanatáig terjedő időszakot öleli fel. A sorozat következő később megjelenő harmadik része foglalkozik majd az épület, mérnöki létesítmény elkészülte utáni üzemeltetési fázissal. A 19650-es sorozaton túl pedig már most csőben van további 23 vonatkozó BIM szabvány olyan rész területekre, mint például az osztályozási rendszerek kialakítása vagy a közös adatkörnyezet. Egy biztos, a szakma és mi sem fogunk unatkozni a következő pár évben.

Szoftver-, vagy még inkább mérnöki tudás oldalról közelítve, a BIM már régen túllépett azon, hogy csupán az épületek tervezésével, megvalósításával vagy üzemeltetésével foglalkozzon.
A BIM B kezdőbetűje már valóban nem csupán az épületet jelenti, hanem teljes épített környezetet, tehát az épületeken túl az infrastruktúrát is, az utak, hidak, vasutak, repülőterek, kikötők, alagutak teljes mérnöki spektrumát. Az európai szabványosítási szervezetben meg is alakult a BIM szabványosítási, ún. CEN 442-es bizottságon belül az infrastruktúra munkacsoport, így pár éven belül napvilágot láthat ennek a területnek a speciális kiegészítő szabványa. Érdemes lehet ebbe már most energiákat fektetni, hiszen az infrastruktúra tervezésben és kivitelezésben nagyságrenddel nagyobb cégek működnek, mint a magasépítésben.

Tulajdonképpen kik ülnek ezekben a szabványosító munkabizottságokban? Kik ennek a folyamatnak a meghatározó szereplői?
A résztvevők itthon és Európában is teljesen vegyes körből érkeznek, az értéklánc különböző szakaszairól, az állami vagy akár a versenyszférából, az oktatásból, kutatásból stb. A szabványosítási folyamatot elejétől a végéig a közmegegyezésre törekvés jellemzi, és nemzetgazdasági szinten a szabványosításban történő részvételt sokszorosan megtérülő befektetésként érdemes kezelni. Bő öt évvel ezelőtt, már a BIM szabványosítási folyamat – ami szakmai kezdeményezés volt, nem uniós nyomás – kezdetén belátták a résztvevő országok képviselői: ha nem akarjuk, hogy ez egy teljesen széttartó folyamattá váljon, közös érdek, hogy a piacon egy európai szabvány szülessen. Közvélekedés, hogy a nagy szoftvergyártók állnak az egész folyamat mögött, ők kényszerítik a BIM-et a szakmára, ám az igazság ezzel szemben az, hogy pont fordított a helyzet. A szoftvergyártók is azért imádkoznak, hogy végre megszámlálható szabvány legyen a világon, és csak azokra kelljen koncentrálniuk. A világ országai és Magyarország építésgazdasága is egy modernizációs kényszerpályán mozog, a többi ágazathoz képest. Vagy a szakma fogja Münchhausen báró módjára a hajánál fogva kihúzni magát a hatékonytalanságból, meg az elavult, analóg munkafolyamatokból, vagy a többi szektor fogja ezt kikényszeríteni, de azt nem fogjuk megköszönni. Ennek a szektorszintű modernizációs folyamatnak vagy logikai láncnak a megoldási ága tulajdonképpen a szabványosítás. Nem a probléma, hanem a megoldás része. És még egy fontos dolog: ezek a szabványok szoftverfüggetlenek, hiszen nem a technológia határozza meg a szabványt, hanem nagyrész éppen fordítva.

Mi lehet a mérnöki kamara szerepe?
Abban a szakaszban tartunk, pontosabban most jutunk el oda, hogy a mérnökök megértik a paradigmaváltás gondolatát, majd mindezt átfordítják a technológia nyelvére. A hazai építésgazdaságban modernizációra és gondolkodásmód váltásra van szükség. Emberi tulajdonságunk, hogy a változással szemben mindig egyfajta ellenállást mutatunk. A tavaszi vírushelyzet azonban jól mutatta, hogy a változás milyen hirtelen ránk tudja törni az ajtót, és kényszerhelyzetben mennyire jól tudunk rá reagálni. A mérnöki köztestület egyik alapfeladata az érdekérvényesítés. A kamarának ebben a témában azonban nem pusztán tagjai jelenlegi, hanem jövőbeli érdekeit is szem előtt kellene tartania, azaz szakmai önkormányzatként előrébb kell látnia, mint tagjainak egyenként. Henry Ford híres mondása volt, hogy ha megkérdeztük volna az embereket, hogy mit szeretnének, azt válaszolták volna, hogy gyorsabb lovakat akarnak. A kamara egyik szerepe az lehet, hogy megértesse a mérnökökkel: akár szeretnék, akár nem, egy új világ jön, az építésgazdaság modernizációs kényszeréből egyszerűen ez következik, a változások elől pedig nem lehet kitérni. Ha pedig nem lehet, akkor a leginkább fájdalommentes módon, proaktívan érdemes alkalmazkodni. A kamarának abban kell segítséget nyújtania, hogy lebontsa a befogadás gátjait, és a lehető legzökkenőmentesebbé tegye az átmenetet. Mint minden átalakulási folyamatnak, ennek is lesznek nyertesei és vesztesei. A kamara minimalizálni tudja a veszteségeket és maximalizálni a nyereséget. Ez az egész BIM-es kirakó csak akkor fog összeállni, ha minden szereplő kiveszi belőle a maga részét. Az egyik kihagyhatatlan szereplő nyilvánvalóan a kamara, ezért is fontos, hogy a mérnökök köztestülete ezt az egész folyamatot már most stratégiai kérdésként kezelje.

Maradjunk a mérnöki tervezésnél. Hogyan foglalható össze röviden, mit is jelent számukra a BIM fejlődési ugrás, illetve hogyan lehet a BIM szabványokat „akadálymentesíteni”?
A legszűkebb keresztmetszet ezúttal is az emberi agy. A legnehezebb a fejek átállítása lesz, hiszen akár több évtizedes, jól begyakorolt és bevált sémákat, munkamódszereket, munkafolyamatokat, együttműködési metódusokat, mi több beszerzési, kiválasztási és szerződési rendszereket, sőt üzleti modelleket kell a legtöbb esetben leváltani és egy teljesen új gondolkodásmód szerint megalkotni és szabályozni azokat. Másképp fogalmazva: új tudásra kell szert tenni. Ehhez alapvetően szükség van nyitottságra és befektetésre. Ami az „akadálymentesítési” elképzeléseinket illeti, az első feladat nyilvánvalóan a nyelvi akadályok lebontása. A magyarra fordított szabványszakmai szövegből kell azután készíteni egy mérnöki nyelvre egyszerűsített szöveget, majd ennek egy „képeskönyv” változatát, végül önmagukban is értelmezhető infografikákat, mindezek útmutatóként, segédletként vagy emlékeztetőként is jó ha használhatóak. S emellé természetesen oda kell tenni a tudásátadási formákat: a BIM oktatást egyrészt be kell emelni az egyetemi képzésbe, másrészt képezni kell a mérnököket posztgraduális formában is. Ez utóbbinak lehet egy jó kezdeményezése a kamara tervezett BIM mesteriskolája. Az oktatás példája viszont kiválóan rávilágít arra, hogy mekkora szükség is van a BIM modernizáció főszereplői között a koordinációra, hogy elkerüljük a felesleges párhuzamosságokat vagy éppen a kimaradó fehér foltokat. Azok a szervezetek, akik pedig hasonló dologgal szeretnének foglalkozni, célszerűen osszák fel egymás között a tennivalókat és osszák meg eredményeiket egymás között.

Olyasfajta paradigmaváltásról beszélünk a műszaki tervezésben, mint amilyen a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján történt, amikor a mérnökök rajzolóprogramokra cserélték a logarlécet és a csőtollat?
Az analóg, kézi rajzolásról a számítógépes tervezésre, a CAD-es világra történő áttérés is alapvető transzformáció volt. Annak idején egy mérnök vagy építész nagyjából egy éven belül beláthatta, hogy saját munkafolyamataiban a komputer alkalmazása nagyon is kifizetődő, hiszen közvetlen anyagi hasznot, a korai elfogadóknak pedig versenyelőnyt és nyugalmat hozott. Ráadásul nagyon látványos fejlődési ugrást jelentett: szemmel látható volt, hogy valaki párhuzamvonalzóval vagy számítógéppel dolgozott, rajzasztalnál ült vagy komputermonitor előtt. Az átalakulási folyamat öt-hét év alatt végigsöpört a mérnöktársadalmon. Ha a BIM-es átállást nézzük, először is ki kell jelenteni: az igazi előnyök nem a tervezői-, hanem a kivitelezői, üzemeltetői oldalon jelennek meg. Persze a jobb minőség, a koordinációk, a minőségbiztosítás, a hibák gyors kiszűrése révén generáltervezői szinten is jelentkeznek a BIM előnyei. Az átállás befektetési része tehát a szaktervezőket jelentősen megterheli, míg a dolog haszna sokkal kevésbé érinti. Viszont, ha valaki nem lép erre az útra, annak belátható időn belül nem lesz munkája, vagy egyre szűkülő piaci palettáról tud csak megrendelésekhez jutni. Ilyen értelemben a BIM kétségkívül kényszerpálya. Az előttünk álló öt-tíz év erről fog szólni.

Melyik út az üdvözítőbb: ha tervezőmérnökeink egytől-egyig megtanulják és bevezetik munkafolyamataikba a BIM-et, vagy a feladatra BIM specialistákat vesznek fel?
Ez is az átmenet egyik jelensége. Amikor beköszöntött a CAD-korszak, az építész továbbra is skiccpauszt használt, a mérnökök tovább rajzolták a csomópontokat, majd ezt továbbadták egy CAD-es feldolgozónak. Eltelt pár év, és minden tervező áttért a számítógépes programok használatára. Azóta felnőtt két mérnökgeneráció, amely már ebbe a tervezési világba született bele. A BIM elsősorban gondolkodásmódot jelent, nem eszközváltást, így azok, akik nem lépnek erre az útra, nem szerzik meg ezt a tudást, lemaradnak. Nagyon lényeges, hogy nemcsak egyéni, hanem szervezeti és projektszintű tudásra is szükség van. Számos esetben a tervezők komputerén már ma is ott van a „BIM-szoftver”, de vagy nem is tudnak róla, vagy csak éppen nem úgy használják, vagy mindössze frissíteniük kellene alkalmazásaikat. Rengetegszer tapasztalom, hogy ugyanazt a mérnöki szoftvert teljesen más színvonalon, mélységben használja két kolléga, akár még ugyanazon irodán belül is. Hangsúlyozom, a történet sokaknál nem elsősorban eszközfejlesztésről szól, hanem arról, hogy holnaptól BIM-es gondolkodásmóddal és annak szerteágazó következményeivel együtt kell terveznünk, kiviteleznünk és üzemeltetnünk.

Az állam hogyan lehet kulcsszereplője az ágazat modernizációjának?
Az állam három szerepkörben is meghatározó. A mérnöki munkában lényeges körülmény, hogy digitális formában elérhetők legyenek információk. Ha a digitális láncolat valahol megszakad, vagy már eleve nem digitális az input, illetve az adatok nem a valóságot tükröző információk, probléma van. A nulladik szint tehát az, hogy az állam a saját szolgáltatói feladatát minél magasabb színvonalon, digitalizált formában lássa el. Erre léteznek projektek, haladnak is előre, de érdemes lenne olykor a szakma véleményét, az adatok mérnöki felhasználóinak visszacsatolását is meghallgatni. Az adatszolgáltatás mellett ugyancsak az állam szolgáltatói szerepköréhez tartoznak a különféle hatósági engedélyezési eljárások, itt is komoly digitalizációra és képzésre lenne szükség, hogy a fejlesztési projektek megfelelő ütemben tudjanak haladni. Az állam következő szerepköre a stratégia és szabályozás. Mi magyarok általában a stratégiaalkotásban és azok fiók mélyére süllyesztésében, majd felülvizsgálatában igen jók vagyunk, a végrehajtás elkezdésében és következetes végig vitelében azért még vannak fejlődési lehetőségeink, én minden esetre még nem adtam fel ez irányú reményem, hogy lesz ezekből működőképes változat, melynek összhangban kell lennie az ún. BIM útitervvel. Úgy gondolom, hogy a szektor modernizációja érdekében az egyéni és mikrovállalkozások számára is elérhető, munkafolyamataik korszerűsítését segítő – javarészt vissza nem térítendő – támogatásokra van szükség, és ezek egy részét kifejezetten BIM-es célra kellene elkölteniük a pályázóknak. A harmadik az állam megrendelői szerepe. A hazai fejlesztési projekteknél ma 65-35 százalék az arány az állam javára, Nyugat-Európában ez éppen fordított, a piac hozza a 65-öt. Amikor az állam egy-egy beruházási projekt megrendelője, az adóforintok jó gazdájaként egységes rendszerben célszerű kezelnie a projektjeit. A beruházási programok szintjén a britek már belátták, hogy állami előírásokkal és igényekkel lehet a legjobban növelni a hatékonyságot, náluk a szabályozó-stratégiaalkotói és a megrendelői szerepkör összeért. Roppant lényegesnek tartom, hogy készüljön Magyarországon is egy, a szakmával átbeszélt, megvitatott, elfogadott 5-7 éves lépcsőzetes (!) BIM útiterv azért, hogy az érintetti kör előre tervezhessen, felkészülhessen, és tudja azt, hogy adott időn belül honnan hova milyen lépcsőfokokon át kellene eljutnunk. A mérnöki kamara a megvalósítás folyamatának józan kontrollját adhatja, hogy olyan ütemezésű útiterv készüljön, ami európai szinten versenyképes, de még a tagsága elbír, vagy másként fogalmazva mondja el, hogy egy megcélzott átállási sebességhez milyen támogatások párosítására van szükség. Mert ilyen horderejű átalakulás sikeresen csak előírások és követelmények útján nem érhetők el. Támogatásra is szükség van. Támogatás azoknak is, akik nemcsak érintettjei, hanem aktív alakítói is – kamarák, egyéb szakmai szervezetek, itthoni BIM szabványosítási bizottságunk – ennek a transzformációs időszaknak. Mi, akik részt veszünk a BIM szabványosításban mindeddig pontosan nulla adóforintot tékozoltunk el, hiszen számtalan ígéreten kívül eddig egyetlen forintnyi támogatást sem kapott bizottságunk. Pedig nem csupán a teljes építésgazdasági szektor következő 5-10 évét meghatározó „termékeket”, azaz még legalább 23 szabványt tudnánk letenni az asztalra, hanem finanszírozás függvényében folytatva a BIM szabványok „akadálymentesítését” további magyar nyelvű szabvány változatokat és magyar mérnökszakmai szövegeket, „képeskönyvet”, infografikákat nyújthatnánk a szakmának, melyek útmutatóként, segédletként, vagy emlékeztetőként is jól működhetnének. Másrészt a szabványosítás folyamata során felhalmozott ismeretek alapján tájékoztatást is adhatnánk a piac szereplőinek arról, mi vár rájuk holnap vagy milyen tendenciák várhatóak pár év múlva. Fordított irányba pedig értelemszerűen még jobban tudnánk a hazai szakmai érdeket képviselni a jövő BIM szabványainak kialakításában. Nagyobb eséllyel vehetnénk észre egy a hazai közeg jelen állapota számára egy kivételes jövőbeli kedvezőtlen változást, amit esetleg, ha nem is tudnánk megakadályozni, de legalább ekkor még ébresztőt tudnánk fújni itthon, a szakma pedig még időben felkészülhetne rá. De mindezekhez, amit a szektor számára nyújtani tudnánk, elengedhetetlen az állam és a szakma támogató szerepe.

Mi a legjobb a forgatókönyv? Hol fogunk tartani a szektor digitalizációjában öt év múlva?
Ez nagyban függ attól, hogy végül milyen ütemezésű BIM útiterv születik és milyen komplex támogatói csomag társul majd hozzá. Ezért inkább egy átlag forgatókönyv szerint úgy gondolom, hogy öt év múlva a szakma döntő többsége már -a UK BIM terminológia szerinti- Level 2-es szinten dolgozik, vagyis a ma még döntően cégszintű digitális szigetek addigra egy digitális gerinc mentén projektszinten is összekapcsolódnak és szektor szinten is érzékelhető lesz az előrelépés. Mindez az egész azonban csupán előszobája annak a még nagyobb majdani változásnak, amikor a BIM-es világ nem egy digitális gerinc mentén, hanem egyszer majd „mátrix” szerűen fog működni szektorszinten, sőt azon is túl, de akkor már az addigi változásokban megedzettek lehetünk.