Egy épület fizikai megléte idején ciklikusan változó folyamatokat él át. Ez a folyamat időben változó élettartamú részekre tagolható, de az egyes részek a folyamatból nem kiemelhetők és nem kihagyhatók. Minden épület tervezésénél erre kéne figyelni, ami sajnos a paneles szerkezetű lakóépületek tervezésnél sem érvényesült. Ez a folyamat az alábbi: tervezés – építés – üzemeltetés, (karbantartás) – felújítás és korszerűsítés tervezése – felújítás és korszerűsítés kivitelezése – üzemeltetés, (karbantartás) – felújítás és korszerűsítés tervezése és így tovább egészen a bontás tervezéséig és kivitelezéséig.

A paneles szerkezetű épületek zárt rendszer elv alapján készültek, tervezés és kivitelezés szempontjából egyaránt. Szigorúan a szerkezetek három típusba voltak besorolva; a tartószerkezet a primerszerkezet, a nem teherhordó térelhatárolás a szekunder szerkezet, az installációk a tercier szerkezetek.

A primer szerkezettel szembeni igény az, hogy az épület teljes fizikai élettartama alatt biztonságosan állékony maradjon, még rendkívüli terhek hatására is (gázrobbanás, földrengés) az épületnek állékonynak kell maradni legalább életmentési időszakra, a szerkezeten ekkor lehet sérülés, de az kijavítható. Ezt az igényt a meglévő paneles épületek tartószerkezetei eddig bőven teljesítették. (Ehhez hozzájárult az is, hogy a méretezéskor figyelembe vett mértékadó terhelések az eddigi élettartam alatt nem létek fel Magyarországon és különösen földrengés szempontjából vélhetőn nem is valószínűsíthetőek belátható időn belül.) Ezideig nem hallottunk arról, hogy üzemszerűen használt paneles szerkezetű lakóépületet bárhol a világon lebontottak volna tartószerkezeti okokból. Az ismert bontási okok (Angliában és Franciaországban) urbanisztikai igények és a lakók általi szándékos tönkretétel volt. Magyarországon paneles szerkezetű szállodát bontottak le (volt Volga Hotel), mivel új tulajdonosa ide más jellegű épületet szándékozott építtetni. A primer szerkezetet nem felújítani kell, hanem karbantartani és ha arra igény van, meg kell tervezni a tartószerkezeti átalakítási lehetőségeket.

A tartószerkezetben van tartalék, ha a falpanelek nem is minden pozíciójában. Ugyanis az 1980-as évek második feléig, amikor már egyedi jellegű paneles szerkezetű házakat is építettek, a minél egyszerűbb gyártás és szerelés érdekében egy bizonyos kontúrméretű falpanelt csak egyfajta vasalással gyártottak, mégpedig a típus alaprajzi változatok számbavételével a legnagyobb terhelési helyzetnek megfelelően. A biztonságot növeli az is, hogy a tervezett betonminőséghez képest (akkori szabvány szerint B280 minőségű volt az előregyártott elem betonja és B200 minőségű volt a helyszíni csomóponti beton) az utószilárdulás következtében a ténylegesen mérhető betonszilárdság értékek magasabbak.

A típustervek készítése során nem volt szempont az épület életciklusának figyelembevétele.
Egészen az 1980-as évek végéig nem a meglévő épületek felújítását és karbantartását terveztük, hanem az állami megrendelés új típustervek kialakítására szólt, melyeket el is készítettünk, de ezek sorozatgyártásra már nem kerültek. Ezek újfajta primer szerkezeteket is tartalmaztak. Sajnálatos az ezekből készült egyedi (kísérleti, vagy prototípus jellegű) épületek tervezése sem terjedt ki az üzemeltetés és fenntartás, majd a korszerűsítés és felújítás életciklus szakaszokra.

A primer szerkezet adja a biztonságérzetet, a szekunder és tercier szerkezet a használhatóság és komfortérzet szempontjából meghatározó jelentőségű, de nem határolható el ezektől a fenntarthatóság (finanszírozhatóság) igénye. A zárt monocellás kialakítású rendszerek a homlokzatot is teherhordóvá tették és gyakorlatilag nem cserélhetők a Larsen-Nielsen homlokzati elemek sem. Ennek értelmében a komfortnövelő (és esztétikai szempontú) homlokzati korszerűsítések,felújítások csak a homlokzati nyílászárókra és a homlokzati felületekre értelmezhetők.

Jelentős energia-megtakarítást értek el az olyan komfortérzet növelő felújítások, melyek fűtéskorszerűsítéssel a homlokzati hőszigetelő képesség növelésével jártak. Ezekről sok szakcikk olvasható (a Mérnök Újság korábbi számaiban is), azonban építéstörténetüket vizsgálva az jól látható, hogy erősen függnek a technikai fejlődés lakosság által is megfizethető lehetőségeitől, valamint az állami pénzügyi hozzájárulás mértékétől. (Az állam számára az energia-megtakarítás lényegesebb szempontnak látszik, mint a lakó számára a komfortérzet növelése.) Látható, hogy ameddig a lakosságnak csak 1/3 arányú hozzájárulási lehetősége volt az energia-megtakarítást célzó felújításokban, addig nagy mértékben folytak ezek az építések, az építőipari tényleges kapacitásunkat is jóval meghaladó igényekkel. (Sajnálatosan ezek számos visszaélésre adtak lehetőséget a bonyolítók és a kivitelezők oldaláról a lakosság – és az állam – kárára, ezen túlmenően gyönge minőségű kivitelezési munkákat is befogadtak és kifizettek az építtetők.) Nagyon sok paneles szerkezetű lakóház maradt még ki a lakók által is üdvözölt felújításokból, azonban a jelenlegi pénzügyi lehetőségek mellett (magasabb anyagárak és kivitelezési díjak, magasabb önrész arány) a kimaradt épületek esetében szinte lehetetlen a további ilyen korszerűsítési munkák pótlása. Oka elsősorban a lakástulajdonosok magas átlagéletkora, alacsony fizetési képessége.

A lakások vizesblokkjainak és belső burkolatainak a korszerűsítését és felújítását igényük és pénzügyi lehetőségük szerint a lakástulajdonosok valósítják meg, azonban a strangok és szellőzőcsövek cseréje csak lépcsőházanként együttesen lehetséges. Ez vonatkozik a fűtéskorszerűsítésekre is, ahol a hőleadókat a lakástulajdonosok önállóan is cserélhetik, azonban a strangok cseréje már társasházi, vagy lakásszövetkezeti közös beruházást igényel.

Az 1960-as évek végén a néhány magántulajdonú személygépkocsi még nem igényelt a lakóházak fogadószintjén jelentős mennyiségű garázst. Ma már gyakorlatilag minden lakáshoz kellene (legalább 1 db). Ez házon belül már nem valósítható meg. De ugyanúgy teljesen más volt egy lakás villamosenergia igénye (általában 1 db hűtőszekrény, mosógép, centrifuga, TV, világítótestek), mint a jelenlegi, amikor a háztartási gépek és szórakoztató elektrotechnikai berendezések mellett egyre szaporodnak a légkondicionáló berendezések is és sok lakásban a gáztűzhelyről villanytűzhelyre váltanak. Természetesen a lakáson belüli hálózat és biztosítékok korszerűsítésén túlmenően (melyet a lakástulajdonosok finanszíroznak) elengedhetetlenül szükséges az alaphálózat felülvizsgálata, cseréje, ami a legtöbb épület esetében szükség szerint már megtörtént.

Evidens, hogy a lakhatóság biztosítása (és nem a komfortérzet fokozása) céljából szükséges a középmagas (és magas) lakóépületek liftjeinek karbantartása, szükség szerinti cseréje, mely jelentős költségű. Nyilvánvalóan meg kell felelni az érvényes tűzrendészeti előírásoknak (lépcsőház füstmentesítése, menekülő útvonalak burkolatának nem éghető anyagúra cserélése stb.), felül kell vizsgálni a villámhárító rendszereket, szükség szerint korszerűsíteni kell azokat. Ugyanez a helyzet a belsőteres vizesblokkok szellőzőcsöveivel és szellőzőventillátoraival. Gyakoriak a tetőszigetelés és attikabádogozás javítások, amit célszerű lokális javítások helyett a teljes felületeken újra cserélni, ajánlottan hőszigeteléssel együtt. Ezek a lakóházak olyan karbantartási munkái, melyeket folyamatosan napirenden kell tartani, a homlokzati többlet hőszigetelést igénylő és energiatakarékosságot eredményező homlokzati felújításoktól függetlenül is. Egyébként ez a munka is már elvileg kezdődhetne elölről (ha lenne rá pénzügyi fedezet), ugyanis a 2000-es évek elején még 5 cm vastag többlet hőszigetelést építettek be polisztirolból, jelenleg már 15 cm vastag hőszigetelő réteg készül ásványgyapotból, vagy vegyesen. Tűzrendészeti előírás szerint a meglévő hőszigetelő rétegre újabb nem hordható fel és megváltozott a hőszigetelő táblák felragasztására vonatkozó előírás is (pogácsázás helyett a ragasztó zárt keretes felhordása szükséges a szigetelőlapok peremén), amik miatt a 10-15 évvel ezelőtti többlet homlokzati hőszigetelés ma már nem minősül korszerűnek. (Az elegendő hőszigetelés vastagsága csak újabb fejlesztésű hőszigetelő anyagok alkalmazásával lehetne csökkenthető, azonban a grafitos táblák kivételével a korszerűbbnek mondottak még túl drágák, így a nanotechnológiával készült mm nagyságrendben felhordható is.)

Nem számít újdonságnak, hogy a lapostetős épületekre beépített magastetővel, vagy más tetőfelépítményekkel újabb lakásokat lehetne építeni (jó példa pl. Pozsonyban Oroszvár városrészben).

Itt figyelembe kell venni a lift igényét többszintes épületeknél, a vonatkozó tűzvédelmi előírásokat, a belső szellőzők tetőfelépítményeinek magasítási igényeit stb. Kétségkívül esztétikai szempontból is előnyösek lennének, miként a változatosabb homlokzati színezések, a véghomlokzatok grafikus átfestése, fogadószintek, erkélyek átalakítása, melyek immár több évtizede felmerült és máig kevéssé megoldott építészeti feladatok. Addig is a szürke épülethomlokzatot jótékonyan takarják az azóta megnőtt fák.

Az épület-felújításoknál tapasztalt típushibák

Az épületfelújítások-korszerűsítések a fűtéskorszerűsítésekre és homlokzati hőszigetelésekre koncentráltak. Ott, ahol tervdokumentáció is készült a felújításhoz (ez néhány százmilliós nagyságrendű felújításnál csak papíron volt meg, máshol pedig nem sok köze volt a konkrét épülethez és típustervekből sokszorosították az ún. bonyolítók) általában nem törődtek a fogadószerkezetekkel. Pedig itt valóban tartószerkezeti jellegű beavatkozásokra volt (lett volna) szükség a nyomott vasak és kengyelek vastakarásainak helyreállítására. Különösen a „lábas házak” (pl. budai lakótelepek) esetében és a lépcsőházi keretek pillér-részeinél voltak (vannak) ilyen jól látható és könnyen javítható hibák.

Az utólagos hőszigetelés mindent eltakar, meglévő olyan felületi hibákat is, melyeket a hőszigetelő réteg dűbeles rögzítése előtt kellett (volna) kijavítani a homlokzati kéreg egyes lerepedt részeinek esetleges későbbi lezuhanását megakadályozandó. Ezek a repedések általában még a szendvics szerkezetű homlokzati panelek beépítésekor keletkeztek, felszakításkor, vagy beemeléskor és a hajszálrepedéseket több évtizeden keresztül a fagy tágította. Tisztába kell lenni azzal, hogy a teherhordó réteg és a homlokzati kéreg között teherhordó kapcsolat csak összesen három helyen van; függőleges teher felvételére az ablak melletti két szélső falsávban, vízszintes mozgás felvételére az ablak alatt a parapetrészen egy helyen. (Ezt kell figyelembe venni akkor is, amikor a földszinten speciális lehetőség mellett ablakos falpanelbe garázskaput terveznek.) A későbbi károsodások megelőzése céljából ezért a lerepedt kéregrészt min. 2 db csavarral kell rögzíteni a teherhordó réteghez. Utólag már nem ellenőrizhető, hogy a kivitelező ennek a tervezői, vagy műszaki ellenőri kívánságnak eleget tett-e.

Az ország számos lakótelepi lakásából érkezett reklamáció az ablakcseréket követően, hogy egyes helyiségek beáznak nagyobb erősségű szelekkel egyidejű esőzések idején. Ennek egyszerű oka van, az ablakpárkányok beépítésének hiányossága. Az 1973 után az egységes csomóponti rendszer szerint kialakított homlokzati falpanelek hőhídmentesek, így az ablaknyílásoknál a parapet felső peremén a hőszigetelő réteg megjelenik. Ez a réget a falpanel alsó pereménél a födém-fal csomóponthoz kapcsolódik, ahol a csomópont utólagosan zsugorodó, a panelekénél gyöngébb minőségű betonnal van kitöltve. Tehát itt megjelenhet a technológiai repedés. Ha az ablak bádogozása és a homlokzati kéreg felső pereme között nincs légzáró kapcsolat, akkor a csapóesőt a szél felnyomhatja és benyomhatja a hőszigetelő réteg fölé, ahol a víz leszivárog a hőszigetelő és teherhordó réteg felülete között, majd megjelenik az alatta lévő lakásban az ablakkiváltó és a födém vízszintes csomópontjában, onnan leszivárogva a belső térbe. A javítás csak utólagos hézagzárással lehetséges.
Ugyanez a jelenség előfordult attikapanel bádogozásának hézagzárási hiányossága miatt a legfelső lakásokban is több helyen.

A LAKHATÓSÁG MINŐSÉGÉT JAVÍTÓ BELSŐ TARTÓSZERKEZETI ÁTALAKÍTÁSOK

Lakások összenyithatósága

Miért is lehet lakások összevonásával, belső átalakításával a lakásminőséget javítani, a korszerű térigényt kielégíteni? A legfőbb lehetőséget az adja, hogy jelenleg már lényegesen lecsökkent a lakásszám iránti igény, lényegesen kevesebb az egy lakásra jutó lakók száma, mint az 1960-as évek második, ill. az 1970-es ével első felében. Emlékezzünk arra, hogy akkor (1973) a leggyakoribb kétszobás (53 m²-es) lakásra 4 lakót kellett tervezni. Legjobb példa az igényváltozásra egy viszonylag jómódú kisváros, Tiszaújváros, ahol nagyon rendezettek a lakótelepek és országos viszonylatban fajlagosan a legtöbb összenyitott, átalakított lakás található.

Az 1970-ig Tiszaszederkénynek (ez volt a honfoglalás-kori település eredeti neve), majd 1970-1991 között Leninvárosnak nevezett település az iparfejlesztés egyik gócpontja volt az 1960-as években, így természetes, hogy a tégla és blokkos szerkezetű szocreál lakótelepeket követően itt a kezdetektől (1968-tól) épültek a paneles szerkezetű típuslakóházak a Borsod megyei ÁÉV alsózsolcai házgyárának termékeiből. 1964-ben 1.500 lakás volt a településen, 1970-ben a paneles lakóépületekben már újabb 4.000 lakás volt kb. 10.000 lakossal. Ekkor 5 fő/lakás volt a jellemző. 1980-ra már 6.000 paneles lakás volt a településen, 3,6 fő/lakás volt a lakóátlag. Az utolsó leninvárosi lakossági létszámadat 1990-ben 18.805 fő. (Érdekességként megjegyezzük, hogy az 1919-es kommün alatt Pesterzsébet kapta a Leninváros nevet, ami – szerencsére – mára már feledésbe merült.) 1991-től Tiszaújvárosban nagy intenzitással indultak meg zöldmezős beruházásokként a családi házas, társasházas, lakópark jellegű beépítések hagyományos technológiával, kit tehette ezeken a peremterületeken építkezett, miközben az iparban alkalmazhatók létszáma fokozatosan csökkent a településen. A város hivatalos lakossági létszáma 2018. 01. 01-jén 15.371 fő volt és 7328 lakást tartottak nyilván. Ez 2,12 fő/lakás fajlagos lakossági létszámot jelent. Szinte nincs olyan magyarországi lakótelep paneles szerkezetű lakóépületekből, ahol ne lenne összenyitott lakás, van, ahol 3 lakásból alakítottak ki egyet, van, ahol (Budapest XI. kerület) egy egész szintet vontak össze egy irodának (ráadásul itt a garázsszintről volt tervezve egy feljárat födémáttöréssel).

De vannak olyan lakások is (pl. Budapesten Újpesten, Káposztásmegyeren stb.), ahol a nem teherhordó falak és vizesblokkok belső átépítésével alakították az eredetileg 4 főre tervezett lakásokat 2 lakónak kényelmessé. Van jól működő példa egymás fölötti lakások összevonására is belső lépcső és átépített vizesblokkok kialakításával (Miskolc, Szökőkút Lakótelep).

A tartószerkezeti módosítások veszélyei

A jelenleg érvényes jogszabály szerint az építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek közé sorolandók a paneles szerkezetű lakóépületek belső tartószerkezeti jellegű átalakításai. Ha ilyen munkák kontár tervezői és kivitelezési munkákkal, a társasházak, vagy lakásszövetkezetek tudta nélkül valósulnak meg, az tömegkatasztrófához vezethet. A tartószerkezetek a társasház, ill. a lakásszövetkezet közös tulajdonát képezi, ezért annak bármilyen módosításához a társasház, ill. a lakásszövetkezet hozzájárulása (lenne) szükséges. Szerencsére a legtöbb közös képviselő vagy szövetkezeti elnök (és szerencsére több szakkivitelező) ragaszkodik az előzetesen benyújtott tartószerkezeti tervhez. Más kérdés, hogy aki a tervet készítette érti-e a térbeli lemezvázas építés lélektanát, ismeri-e kellő mértékben az elemek tényleges kontúrjait és az összeépítési csomópontokat. Sajnos itt nagy probléma van, hiszen az utolsó paneles szerkezetű épület összeszerelése óta már két nemzedéknyi mérnök végzett, akik eredeti dokumentációkhoz már nem tudnak hozzájutni. Több jogosult tervező a térbeli lemezvázat úgy kezeli, mintha az monolit vasbeton szerkezet lenne, nem veszi figyelembe a falpanelek peremkialakítását stb. Mindezek komoly veszélyt rejtenek magukban. (Szakmai szempontból sajnálatos, a lakók szempontjából szerencsés, hogy korábban egyes építési hatóságok, újabban egyes közös képviselők a szakmai szempontból gyanúsnak minősített terveket megküldték nekem átvizsgálásra. Így az alábbi típushibák valamennyi változata tényleges tervből származik.)

Ha összehasonlítjuk egy acél gerenda hajlékonyságát és egy síkjában végtelen merevnek tekinthető falpanel-lemezt, akkor vélhetően érezzük, hogy miért nem panelszerű egy falpanel kiváltása acél gerendával, vagy acél kerettel. Itt több más dolgot is elfelejtenek egyes tervezők. A legáltalánosabb, hogy a kivágott falpanel fölötti falpanelek terhét is hordania kell a kiváltónak, nem csak a födémterheket. Ha acél keretet alkalmaznak és azt a födémperemre állítják, mi akadályozza meg a födémlemez átszúródását és hogyan adódik tovább a függőleges teher a födémről a lentebbi falpanelre. A gyakorlatban eddig már nem egyszer fordult elő, hogy kiváltó acél gerendát, vagy keretet úgy ékeltek ki a födémpanelhez, hogy a födém kimozdult a csomópontjából felfelé, elvesztette csomóponti merevségét. Egy ilyen esetben a födémet le kellet bontani és monolit megoldással pótolni, miközben két lakás volt használhatatlan.

A falnyílások utólagos elhelyezésének két típushibája van. Egyik, hogy nem veszik figyelembe a falpanel függőleges peremének kialakítását, az ún. pogácsázást és a kötési csomópontok „beharapásait”. Ahhoz, hogy a lemezvázas térbeli merevség megmaradhasson, nem szabad a peremkialakítást szétvágni, tehát mindenképpen megfelelő szélességű teherhordó falsáv meghagyása szükséges a merőleges fal belső síkja és a vágandó nyílás pereme között. Ennek a megmaradó falsávnak ellenőrizni kell a teherbírását statikai számítással. Ugyanúgy statikai számítással ellenőrizendő egy meglévő és egy új vágandó nyílás közötti falsáv teherbírása is, ugyanis itt a három oldalélénél megtámasztott falsáv helyett csak alul-felül csuklósnak tekinthető megtámasztású falsáv keletkezik, melynek természetesen a kihajlási hossza egészen más lesz. Nyilvánvalóan már kevesen emlékeznek arra, hogy miért omlott össze az 1970-es években egy épülő nevezetes irodaház Budán. Itt a lefelé haladó függőleges erők nyílás fölé érkezve elnyírták a födémet, nem voltak hajlandók oldalirányban arrébb menni. Nos ezt fordulhatna elő számos olyan esetben, amikor a vágandó falnyílás helyét kijelölő lakástulajdonos nem tudja, hogy lakása alatt és fölött hol vannak meglévő falnyílások. A típustervek esetében ez még könnyen ellenőrizhető, azonban a titokban kivitelezett új falnyílások katasztrófaveszélyt rejtenek, ezért nem szabad elmulasztani a tervezőnek a függőleges értelemben szomszédos lakások meglévő falnyílásainak ellenőrzését. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a meglévő nyílássávok melletti falsávok közvetítik lefelé az épület valamennyi függőleges terhét.

Az új falnyílások tervezésénél figyelembe szabad venni a függőleges terhek átboltozódás révén történő eloszlását (lehetőleg 45°-os tehereloszlási kúppal) a falsávok között, viszont nem szabad elhanyagolni azt a tényt, hogy az új nyílás fölött megmaradó vízszintes falsáv nem kiváltó gerendának van vasalva, csak beton szerkezetként vehető figyelembe és mindenképpen legalább a fölötte lévő szint födémterhét és részben falterhét ez hordja.

Nem szabad teljes belmagasságú nyílást készítenünk, nem csak azért, mert akkor megszűnik egy szakaszon a födémpanel és a fentebbi falpanelek alátámasztása, hanem azért sem, mivel az épület merevségét adó koszorúvasalás alsó párja a falpanel felső pereménél halad az elemen belül és ez van összekötve a függőleges csomópontokban.

Itt megjegyezzük, tévhit az, hogy az állékonyságot a falpanelek oldalperemeiből kiálló ún. fülek összehegesztése biztosítja, mivel itt a kötőelemek ponthegesztésére csak a szerelési állapotban, a csomópontok kibetonozása előtt volt szükség, az épület állékonyságának számításánál a hegesztés nincs figyelembe véve.

Előfordulhat olyan eset, hogy merevítő falnak számított falpanelbe kell nyílást vágni, ami elsősorban paneles és vázas vegyes szerkezetből épült középületeknél fordulhat elő. Ilyen esetekben szükséges acél merevítő keretek beépítése, de nem a falpanelek külsejéhez illesztve, hanem a faltárcsa belsejébe beépítve, a falnyílás belső élei mentén befúrt, beragasztott, behegesztett csavaros bekötésekkel. A merevítő-tárcsa nélküli falnyílás az acél szerkezet beépítéséig állékony (úgy kell kialakítani, ill. kiszámolni), hiszen a beépítés idején a vízszintes és rendkívüli terhek várhatóan nem működnek, melyeket a merevítő keretnek kell felvenni. (A beépítés szükséges ideje 1-2 nap, ami megválasztható a beépítésre kedvező időjárás szempontjából.)