1° C
Ma 2024. december 21., szombat, Tamás napja van.

Megkezdődött a 3. terminál építésének előkészítése

Októberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi növekedése volt a legerősebb Európában, az év végére pedig az utasszám meghaladja a 17 millió főt. A repülőtér-üzemeltető a jövőben is robosztus emelkedésre számít ezen a téren, ezért a tulajdonosok és a...

A kötelező tervezői felelősségbiztosításról

A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény hatálybalépése és az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm.-rendelet (a továbbiakban: Korm.-rendelet) módosítása nyomán kerül sor az általános...

Négymilliárdos állami támogatás Paksnak

jan 8, 2020 | országjáró

Csaknem négymilliárd forint állami támogatást kapott a paksi önkormányzat az új atomerőmű építéséhez kapcsolódó városi fejlesztésekre.

, A település polgármestere, Szabó Péter az MTI-nek elmondta: 1,9 milliárd forintot a vízi közművek fejlesztésének tervezésére fordítanak, amely magában foglalja az ivóvízellátás, a szennyvíz- és a csapadékvíz-elvezetés terveinek elkészítését. Ez a vízrendszer biztosítja majd az új atomerőművi blokkok ivóvízellátását, és szolgálja ki a várhatóan növekvő lakossági igényeket – tette hozzá. Ismertetése szerint további mintegy 1,9 milliárd forint támogatásból az egykori konzervgyár helyén tervezett új városközponthoz szükséges területet váltják ki. A három-négy éven belül elkészülő központban kulturális negyed, közigazgatási és iskolaközpont épül. Itt hozzák létre a katasztrófavédelem, a rendőrség, a mentők, a bíróság és az idegenrendészet számára kialakítandó, integrált katasztrófavédelmi központot, amely állami beruházással valósul meg.
A polgármester szerint a 19 600 lakosú városban az atomerőmű-építés idején várhatóan 10-12 ezerrel nő az ott élők száma, az azt követő időszakban 5-6 ezer fős növekedésre számítanak. (MTI, címlapkép: paks.hu)