A Magyar Mérnöki Kamara a meghatározó szakmai életművek bemutatását minden esetben azok természetes szakmai közegére és a tartalmi hitelességre alapozza – az alábbi megemlékezés is ennek a szemléletnek a jegyében született. Prof. dr. Somlyódy László Széchenyi-díjas gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, volt osztályelnöke, a BME Építőmérnöki Karának korábbi dékánhelyettese, a Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék volt tanszékvezetője, professor emeritusa a hazai és nemzetközi vízgazdálkodás, környezetmérnöki oktatás és kutatás meghatározó alakja volt. Munkásságát a rendszerszemlélet, a tudományos megalapozottság és a gyakorlati alkalmazhatóság egysége jellemezte.
Nagyon nehéz elfogadni, amikor egy olyan embertől kell búcsút vennünk, aki barátként és tudósként is sokat adott. Somlyódy László kiemelkedő tudása, gondolkodása, intelligenciája és egyénisége hosszú éveken át meghatározó volt a vizes szakmában. Hiányozni fog széles látásmódja, bölcsessége, szakmai igényessége, és az a ritka képessége, amellyel a bonyolult kérdéseket is világosan, mégis tudományos igénnyel tudta elmagyarázni. Tudományos és oktatói munkássága meghatározó jelentőségű volt mind a hazai, mind a nemzetközi vízügyi és környezetmérnöki gondolkodásban.
Életpályája
Somlyódy László 1943. szeptember 30-án született Kecskeméten. 1951-ben a szüleivel és a nővérével együtt kitelepítették Tiszasülybe, a Vallyon-telepre. Az általános iskola egy részét ott, összevont nyolcosztályos iskolában végezte. 1953-ban a nővérét és őt hazaengedték a nagyszülőkhöz Budapestre, ahol befejezte az általános iskolát. A szüleinek még két évig vidéken kellett élniük, majd 1955-ben egyesülhetett a család.
1962-től Somlyódy László a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar aramlástechnika szak hallgatója volt. Már ekkor is az elméleti megalapozottság és a gyakorlati alkalmazhatóság összekapcsolása jellemezte érdeklődését. 1967-ben szerzett gépészmérnöki diplomát, ezt követően a Szellőzőműveknél helyezkedett el fejlesztőmérnökként. Ezzel párhuzamosan 1967 és 1970 között félállásban az MTA Áramlástechnikai Munkaközösségének kutatója volt, ahol tudományos pályájának alapjai megszilárdultak.
1972-ben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézethez (VITUKI) került. Tudományos munkatársként kezdte meg munkáját, majd főmunkatársként és tudományos tanácsadóként folytatta. A kutatóintézetben eltöltött több mint két évtized alatt nemcsak kutatóként, hanem vezetőként is meghatározó szerepet vállalt: 1983–1984-ben a VITUKI Vízépítési Intézetének igazgatóhelyettese, 1985 és 1989 között a Vízminőség-védelmi Intézet igazgatója volt.
1990-ben a VITUKI főigazgatójává nevezték ki. Ezt a tisztséget egy évig töltötte be, majd kutatóprofesszorként folytatta munkáját egészen 1994-es távozásáig. A VITUKI-s évek alatt számos, máig ható kutatási irány és módszertan alakult ki az irányításával.
Nemzetközi pályája kivételesen kiemelkedő volt: 1980–1982, valamint 1991–1996 között a laxenburgi Nemzetközi Rendszerelemzési Intézetben (International Institute for Applied Systems Analysis – IIASA) dolgozott projektvezetőként. Itt szerzett tapasztalatai jelentősen hozzájárultak ahhoz a rendszerszemlélethez, amely későbbi munkásságának egyik meghatározó eleme lett.
1992-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán egyetemi tanári kinevezést kapott az akkori Vízellátás–Csatornázás Tanszékre. 1996-ban bízták meg a tanszék vezetésével, amelyet korszerűsítve, átszervezve és szakmailag megújítva Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszékké alakított. A tanszék profilja jelentősen kibővült, s az ország egyik meghatározó képző- és kutatóhelyévé vált. Oktatásfejlesztési munkája eredményeként vezette be az Építőmérnöki Kar a vízi-környezeti szakirányt, mely számos új tárgy (vízminőség-védelem, települési és területi környezetvédelem, környezeti monitoring és hatásvizsgálatok, környezetgazdálkodás) kidolgozását és a képzésbe integrálását eredményezte.
Kari koordinátorként meghatározó szerepe volt a környezetmérnöki képzés egyetemi szintű elindításában. Több tantárgyat dolgozott ki, ezek közé tartozott például a környezetvédelem és ökológia, környezetmérnöki alapok, vízminőség-szabályozás, transzportfolyamatok, környezeti rendszerek modellezése. A kari oktatási bizottság elnöke (1997–1998), tudományos dékánhelyettes (1998–2001), építőmérnöki szakfelelős (1997) volt. Jelentős szerepet vállalt a vízmérnöki szakmérnökképzés területén a képzési koncepció átalakításával, új tantárgyak bevezetésével. E felsorolásból is látszik, hogy a környezetvédelemmel, ezen belül az ökológiával és a vízkémiai folyamatokkal kapcsolatos ismereteket az építőmérnöki szemlélet és tevékenység részévé, alapjává kívánta tenni. Ez vadonatúj szemléletet és stratégiát jelentett a magyar felsőoktatásban a ’90-es években. Ilyen ismeretek nélkül a végzős építőmérnökök kevés ismerettel rendelkeznének a munkahelyi tevékenységük fenntarthatóságával és környezeti következményeivel kapcsolatban.
1978-ban védte meg a műszaki tudományok kandidátusi értekezését, 1985-ben pedig akadémiai doktori (a műszaki tudomány doktora) fokozatot szerzett. Tagja volt az MTA Környezettudományi Bizottságának, a Vízgazdálkodás-tudományi Bizottságnak és a Hidrológiai Tudományos Bizottságnak. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-ban rendes tagjává választották. 1998-ban megalapította az MTA és a BME közös Vízgazdálkodási Kutatócsoportját, amelynek vezetője lett. 1998 és 2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal folytatta kutatásait.
Somlyódy László 1999 és 2008 között az MTA Műszaki Tudományok Osztályának elnökeként az Akadémia elnökségében is aktív szerepet vállalt. 1998–2001 között a Magyar Akkreditációs Bizottság alelnöke, 1996–2000 között az Országos Környezetvédelmi Tanács tagja volt. A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöki tisztségét 1996 és 2012 között töltötte be.
A Magyar Hidrológiai Társaság és a salzburgi Tudományos és Művészeti Akadémia is tagjai közé választotta. Kivételesen nagy nemzetközi elismertségét mutatja, hogy 2004 és 2006 között a Nemzetközi Vízügyi Szövetség (International Water Association – IWA) elnöke volt, ezzel a világ legnagyobb és legelismertebb vízügyi tudományos szervezetének élén állt.
Kitüntetései
Munkásságát számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el, többek között: Kiváló Munkáért (1985), Vitális Díj (1986), Széchenyi professzori ösztöndíj, Gábor Dénes-díj (1999), Deák Ferenc kutatási díj (Pro Renovanda Cultura Hungariae, 2002), Széchenyi-díj (2002), Árvízvédekezési Díj (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, 2006), Környezetvédelmi Felsőoktatási Díj (MMK) (2007), Hazám-díj (XXI. Század Társaság, 2009), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2010), Pro Renovata Cultura Hungariae Alapítvány fődíja (2010), Klímaklub-életműdíj (2010), József nádor-emlékérem (2015), Dunbar EWA-nagydíj (2015). A Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség tiszteletbeli elnöke volt.
A 2007-es Nobel-békedíjat az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) és Al Gore közösen kapta. Somlyódy László – több magyar tudóssal együtt – az IPCC tudományos bizottsági tagjaként részesült ebben az elismerésben.
Szemelvények kimagasló tudományos eredményeiből
Axiálventilátorok tervezése
Nevéhez fűződik az axiálventilátorok korszerű tervezésére szolgáló módszer kidolgozása. Módszert dolgozott ki sugár mentén változó cirkulációra történő járókerék lapát tervezésére, valamint jelleggörbe számításra. Módszere a gyakorlatban is sikeresnek bizonyult, ennek alapján több tízezer ventilátor gyártottak.
Vízminőség-védelem
Vízminőséget leíró matematikai modellek fejlesztése
Számos vizsgálatot és diszperziós mérést végzett a Dunán és más magyarországi folyókon. A szennyvizek vízfolyásokban történő elkeveredése során a folyók kanyargósságát követő természetes koordináta rendszerben, permanens elkeveredés esetére definiálta az anyagáramvonal fogalmát és leíró egyenleteit. A megoldásra, és a turbulens diszperzió számítására, numerikus módszert dolgozott ki, amelyet helyszíni mérésekkel együtt alkalmazott laboratóriumi csatornákban, továbbá a Rábára, a Kis-Rábára és a Dunára. A szennyezőanyag transzport és elkeveredés vizsgálta során szerzett tapasztalatait állóvizek vízminőségi problémáinak kutatása és gyakorlati megoldásában is hasznosította. P. Shanahannal és D.R.F. Harlemannal együtt gyors véges differencia eljárások révén vizsgálta a Balatonra az áramlás alakulását és a szélmező bizonytalanságainak hatását a víztükör lengésére és a sebességmezőre az áramlások numerikus modellezésével.
Kidolgozott egy, a dekompozíció és aggregáció elvén alapuló rendszerelemzési módszert komplex környezeti problémák vizsgálatára. Ennek lényege aggregált modellek illesztése a dekomponált részproblémák részletes modelljeire, majd ezek összekapcsolása révén a rendszer egészének közelítő leírása. A modellek szimulációs és optimalizációs eljárásokat egyaránt tartalmazhatnak.
A vízminőségi szabályozás területén vízminőségi modelleket és költség-hatékonysági stratégiákat dolgozott ki, elsősorban közép-kelet-európai vizekre és vízgyűjtőkre. Számos nemzetközi kutatási projekt valósult meg a vezetésével. Többek között elsőként készült tápanyagmérleg a Duna medencére, a részvízgyűjtőkre és a medence országaira, valamint szabályozási stratégia és javaslat a vízminőségi észlelő hálózat módosítására. Foglalkozott a Dunával, a Tiszával, a Zalával, a Sajóval, a Rábával és más felszíni vizekkel itthon és a közép-európai országokban, továbbá Kanadában, Brazíliában, Szingapúrban és Kínában.
Munkatársaival együtt, az eleveniszapos szennyvíztisztítás modellezés alapelvein alapuló folyami vízminőségi modellt alkotott a szén, nitrogén és foszfor-háztartás általánosított leírására, ami lehetővé teszi a szennyvíztelep-befogadó rendszerek integrált kezelését is.
Balaton
Somlyódy László életében nagy hangsúlyt kapott a Balaton állapota, ezen belül a vízminősége. Magánéletére is nagy hatással volt a tó. Szeretett a Balatonon vitorlázni, és nagyon kedvelte a Balatonfelvidék atmoszféráját. Ingatlant is vett a család ezen a területen, ahol ő szívesen töltötte a szabad idejét, és gyakran dolgozott is ott. Nem véletlen, hogy a tó vízminőségének állapota (algásodása) nemcsak aggodalommal töltötte el, hanem a ’70-es évek végétől nagy erőfeszítéseket tett a vízminőségi folyamatok vizsgálatára, megértésére, modellezésére és javaslatok kidolgozására a probléma megoldását illetően. Az alábbiakban a tevékenységének fontosabb állomásait mutatjuk be. A balatoni eredményeit több más – egyebek között külföldi – állóvizeken is felhasználta.
Nevéhez fűződik a Balaton első átfogó vízminőségszabályozási stratégiájának kidolgozása, melynek megvalósításával az 1980-as évek végére kritikussá vált vízminőségromlás megállt és az eutrofizálódás folyamata visszafordíthatóvá vált. A megvalósítás során vezette a Kis-Balaton tározórendszer működésének felülvizsgálatát, melyben a tápanyag-visszatartás előrejelzésére alkalmas modellt dolgozott ki.
Az eutrofizálódás az állóvizek túlzott mértékű növényi tápanyag feldúsulása (elsősorban a foszforé és a nitrogéné), és az ezt követő elnövényesedés (a Balaton esetében algásodás). Ennek eredete többféle lehet. Elsősorban a vízgyűjtőn megnövekedett terhelés az ok, de az üledékből származó belső tápanyagterhelés (elsősorban foszforterhelés) is mozgatója a folyamatnak, sőt, még a légköri kiülepedés is hozhat tápanyagokat az állóvízbe. A növényi tápanyagterhelés következménye a Balaton esetében a planktonikus algásodás, az oldott oxigén koncentrációjának csökkenése, gusztustalan szín, íz és szaghatások, esetenként algatoxinok megjelenése stb. volt. A tó vízminősége a ’80-as évek elejére vált kritikussá.
Sekély tavak eutrofizálódásában az üledékből származó foszforterhelés (úgynevezett belső terhelés) rendkívül fontos szerepet játszik. Erre Somlyódy László projektvezetése során irányult a figyelem. A foszfornak számos, vízben rosszul oldódó, kémiai csapadéka van. A külső foszforterhelés egy része az üledékben raktározódik el, más részét felvehetik a vízinövények. Az üledék foszfortartalmának egy része bizonyos hatásokra felszabadulhat, és az algák (növények) számára felvehető formába kerülhet. A rossz oxigénviszonyok, a szél keltette felkeveredés növelheti a belső terhelést.
Somlyódy László az eutrofizálódás modellezésével a folyamat számos részfolyamatára vezetett be újszerű leírást sekély tavakra. Ezek között említhető a szél keltette üledék felkeveredés (itt a kiterjesztett Kalman szűrőt is alkalmazta), a felkeveredés hatása a fényviszonyokra, szorpció révén a belső foszforterhelésre, valamint az algaszaporodásra. Vizsgálta az alga biomassza változásának érzékenységét a foszforterhelés dinamikájára és a kapott időlépték alapján egyszerűsített regressziós tápanyagterhelési modellt javasolt. A kutatás gyakorlati eredménye a tó vízminőség-szabályozási stratégiájának kidolgozásában hasznosult. Készült egy beavatkozási terv, ütemezett beruházásokkal. Három célállapotra dolgozták ki a tervet:
– A) a meglévő vízminőség megőrzése,
– B) a 70-es évekre jellemző állapot elérése,
– C) a 60-es évekre jellemző állapot elérése.
Szerencsére a parlamenti viták során a politikusok megértették, hogy a Balaton értékét a víz minősége határozza meg. Az A–B–C célállapot értelmet kapott, a beavatkozások számszerűsíthetővé, értékelhetővé váltak a politikusok számára is. 1983-ban végül is minisztertanácsi határozat született a Balaton megmentésére, ahol nevesítették a szükséges beavatkozásokat, beleértve a vízminőség-szabályozási teendőket, úgymint a Kis-Balaton védőrendszer megépítését, a körcsatornázást, a mezőgazdasággal kapcsolatos teendőket, az építkezési tilalmat és egyebeket. Lázár György, az akkori miniszterelnök tette végül a pénzt a kormányhatározat mellé. Az ilyen biológiai rendszer tehetlensége nagy. Bár a külső foszforterhelés szép lassan csökkent, ám 1994-ig szinte semmi nem történt a víz minőségével (belső terhelés fontossága). A fordulatot az 1995-ös év hozta meg, amikor látványosan javult a vízminőség.
A Balatonnal a múltban nemcsak vízminőségi, hanem vízmennyiségi problémák is jelentkeztek. 2000 és 2003 között rendkívül száraz időszak volt, így a Balaton vízszintje átlagosan 70 centiméter alá süllyedt. Felmerült a más vízgyűjtőről történő átvezetés lehetősége, ám ez veszélyeket is hordozott. A környezetvédelmi miniszter felkérte Somlyódy Lászlót, hogy egy kutatócsapat élén vizsgálja meg a beavatkozási lehetőségeket. Szóba jött a vízpótlás a Drávából, a Murából, a Duna parti szűrésű vízbázisából, sőt, a karsztvíz is szóba került. Kifejlesztettek egy autókorrelációs modellt, mely segítségével előre és hátra tudták jelezni a Balaton vízszintváltozását a havi átlagos vízkészletek függvényében. Végül arra az eredményre jutottak, hogy az igényeket a természetes állapothoz kell igazítani, nem pedig fordítva. Jelentős mennyiségű idegen víz átvezetése átalakíthatná a tó unikális ökoszisztémáját. Tehát egyelőre nem kell tenni semmit. A Somlyódy László vezette interdiszciplináris kutatócsoport által készített elemzést és a döntéshozók számára adott válaszát a „Tenni vagy nem tenni” című tanulmányban foglalta össze. A helyzet már 2004-ben is sokat javult, később pedig visszaállt a normál üzemállapot. Persze az aszályos évek a 2020-as években is jellemzővé váltak, amikor szintén nem lehetett tartani a minimális vízszintet. Az éghajlatváltozással ezek a vízhiányos állapotok a jövőben gyakoribbá válhatnak (globális felmelegedés).
Rendszerelemzés modellezés és döntéstámogató rendszerek segítségével
A nagy, összetett rendszerek modellezésével kimutatta, hogy vízgyűjtő-befogadó jellegű nagy rendszerek vízminőség-szabályozási, döntési problémái sikeresen kezelhetők a dekompozíció és aggregáció módszerével. Ennek lényege aggregált modellek illesztése a dekomponált részproblémák részletes modelljeire, majd ezek összekapcsolása révén a rendszer egészének közelítő leírása. A modellek szimulációs és optimalizációs eljárásokat egyaránt tartalmazhatnak. A módszert alkalmazta a Balatonra és több más tóra.
Vízgazdálkodási döntéstámogató rendszerek létrehozása érdekében a dekompozíció és az aggregáció módszerére építve részt vett moduláris elvű, gyors módszerekre támaszkodó döntéstámogató rendszerek kidolgozásában, amelyek alkalmasak diffúz terhelési, vízminőség- és árvíz-szabályozási problémák megoldására.
Meghatározó szerepe volt a hazai vízgazdálkodás stratégiai fejlesztésében, az EU csatlakozással járó jogszabályok és a Víz Keretirányelv bevezetésében, a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítésében
A tiszai árvízszabályozás
Mindezek mellett fontos kutatási területe a Tisza árvízi szabályozása volt a Kárpát-medencében NKFP projekt keretében. Az árapasztás és a nagyvízi vízszállító képesség javítását szolgáló feladatok tudományos hátterének megteremtésével is részletesen foglalkozott. OVF megbízás keretében vizsgálta a Vásárhelyi Terv tovább fejlesztésének lehetőségeit. Amikor ez a kutatás folyt, még nem volt kifejezett az éghajlatváltozás hatása a Tisza vízhozamára, és általában az Alföld vízgazdálkodására, vízhiányára. Napjainkban ezek a kutatási eredmények a változó éghajlat miatt különös jelentőséggel bírnak.
Magyarországra a felszíni vízkészlet döntő része (95%-a) külföldről érkezik, tehát alvízi ország vagyunk meghatározóan. Az országokkal osztott vízgyűjtőkre vonatkozó vízgazdálkodás ezért mint mennyiségi, mint minőségi szempontból döntő jelentőségű. Jól mutatta ezt a helyzetet a romániai cianid szennyezés a Tiszán, amelynek kutatásában Somlyódy László is tevékenyen részt vett. Ennek nyomán az érintett VIZIG-ekkel együttműködve a súlyos szennyezés (110 tonna cianid) hazai hatását sikerült mérsékelni.
Szennyvíztisztítás
Munkatársaival együtt, az eleveniszapos szennyvíztisztítás modellezés frakcionálását alkalmazva, konstans sztöchiometrián alapuló folyó vízminőségi modellt dolgozott ki a szén-, nitrogén- és foszforháztartás általánosított leírására, amely lehetővé teszi a szennyvíztelep-befogadó rendszerek integrált kezelését is. Az emisszió csökkenés, a befogadó folyó oldott oxigén tartalma, a költségek és a lépcsős kiépítés lehetősége alapján elemezte a különböző kémiai-biológiai települési szennyvíztisztítási technológiák hatékonyságát, új telepekre és meglévők intenzifikálására egyaránt, a költséghatékony szennyvíztisztítás megoldása érdekében.
Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási hatásai
Az 1980-as évek végétől, a ’90-es évek elejétől a tudományos közéletben már világossá vált, hogy az üvegházgázok légkörbe bocsátásának következménye az éghajlatváltozás, a földfelszíni hőmérséklet emelkedése lesz belátható időn belül. Ennek a globális folyamatnak hatásai a hazai vízgazdálkodásra is súlyos hatással lesznek. Egyik ilyen területet részletesen is vizsgált, ez az erőművek (Paks, Tisza II) hűtővize folyókba engedésének ökológiai, vízminőségi hatásaira terjedt ki. A VITUKI halteszt állomásának hőszennyezés vizsgálati eredményei kimutatták, hogy a folyóvízi ökoszisztémában megengedhető maximális hőmérséklet 30 oC, a hűtővíz bevezetésének helyen. Az így létrejövő hőmérséklet-növekedés legfeljebb 8-12 oC lehet az üzemvízcsatornában (nyáron kisebb, télen nagyobb), és a két feltételnek (Tmax és deltaT) együtt kell teljesülnie. A Paksi Atomerőmű és a tiszaújvárosi Tisza II. hőerőmű részletes terepi vizsgálata és a hőcsóva elkeveredésének modellezésével ezek a határértékek megerősítést nyertek. A kutatás eredményei beépültek a hatósági szabályozásba is. Eredményei alapján modellbecslés történt arra nézve, hogy az éghajlat-változási forgatókönyvek optimista és pesszimista forgatókönyvei esetén ezek a hőmérsékleti határértékek mennyire lesznek tarthatók, illetve milyen üzemeltetési változtatásokat kell(het) bevezetni a folyók ökoszisztémájának érdekében. (Ebben az időben még Paks II. megépítéséről nem volt döntés, ami újabb hőszennyezéssel járhatna.)
Globális vízgazdálkodási problémák
A globális, vízzel kapcsolatos gondok közül Somlyódy László elsősorban az éghajlatváltozás vízgazdálkodási hatásaival foglalkozott több külföldi kutatóval együttműködésben. A Balatonra vonatkozóan ez a témakör elsősorban a vízszinttartásra és a vízminőségre korlátozódott. Tágabb értelemben a második IIASA-küldetése keretében a világ jelenlegi és várható vízzel kapcsolatos problémáiról értekezett. Somlyódy Lászlónak meghatározó szerepe volt a hazai vízgazdálkodás stratégiai fejlesztésében, az EU-csatlakozással járó jogszabályok és a Víz Keretirányelv bevezetésében, a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítésében.
Nemzetközi szakértői tevékenység
Somlyódy László nemzetközi viszonylatban is kiváló szakember és kutató volt. Projektvezetőként legtöbbet az ausztriai székhelyű IIASA-ban dolgozott két időszakban is. Brazíliában két probléma megoldására kapott megbízást, de dolgozott szakértőként Szingapúrban, a közép-európai országokban, Kanadában és Kínában is.
IIASA
Egy Balatonról Veszprémben tartott előadását követően a Bécstől délre fekvő Laxenburgban, Mária Terézia egykori nyári palotájában működő IIASA igazgatóhelyettese meghívta őt, majd állást ajánlott az intézetben. Dr. Somlyódy László 1979–1982 között a IIASA-ban dolgozott, a sekély tó program vezetését vette át egy kiváló holland kutatótól. A szél, a fény, a lebegőanyag és az alga szaporodás kapcsolatának kérdését igyekezett alaposabban megismerni. Ez magában foglalta azt a problémát is, hogy miközben az üledék felkeveredik és eltérő kémiai környezetbe kerül, a tóvízben foszfort ad le (deszorbeál). Különösen izgalmas volt a két ellentétes folyamat együttes hatásának megértése: a zavarosság korlátozza az algásodást (ez a Balaton egyik szerencséje), a deszorpció pedig fokozza azt (pech). Minden tó foszforcsapdaként működik. A bejutó foszfort részben az üledékben tartja vissza, ami túlzott mértékű feldúsulás esetén diffúzió és az előbb említett deszorpció révén visszaléphet a vízbe. Ez az úgy nevezett belső terhelés nagy szerepet játszik az eutrofizációban. Ha az üledék szennyezettsége elér egy bizonyos mértéket, akkor hiába történik a külső terhelés csökkentése, egy ideig a vízminőségben semmiféle javulás nem tapasztalható. Ebben az esetben az üledék hígulása foszforra határozza meg a javulás időbeni léptékét.
A másik kérdéskör a szél keltette áramlások következményeinek vizsgálata volt: milyen szerepet játszik a szél keltette áramlás a tavak életében. Sekély tavakban az áramlás roppant bonyolult jelenségekből tevődik össze. Egymással kölcsönhatásban különböző irányú lengések, kilendülések, hullámzások és forgások alakulhatnak ki. A Balatonban például Szigligetnél – a széltől függően folyamatosan változóan – több körforgás is létrejöhet. Ez elsősorban annak a következménye, hogy az északi hegyek az uralkodó szélirányból – északról, észak-nyugatról – áramló szeleket elterelik. Ez a tó bonyolult geometriájával párosulva hozza létre az óriási örvényeket. A hosszirányú lengések következtében pedig egy-egy komolyabb vihar alkalmával a Balaton keleti részéből a tihanyi szoroson át akkora mennyiségű víz áramolhat át a nyugatiba, mint a Duna közepes vízhozama, vagyis 2000 köbméter másodpercenként. A kutatás számára az volt az első kérdés, hogy ezeket a bonyolult áramlásokat hogyan lehet számítással követni, majd pedig a második az, hogy az ökológiai hatásaikat lehet-e becsülni. Akkoriban Laxenburgban lényegesen fejlettebb számítógépekkel dolgoztak, mint Magyarországon. Ráadásul az IIASA működésének egyik alapja a gazdag kutatói network fenntartása volt. Sok Nobel-díjas tudós fordult meg ott. A legjobb egyetemekkel, intézetekkel folytattak érdemi együttműködést. Így, ami a Balatont illeti, az MIT kutatóival együtt az intézet egyik, mély tavakra kifejlesztett, háromdimenziós hidrodinamikai modelljét kezdték el alkalmazni. A modell durva felbontását (1 km2) igyekeztek finomítani a sekély tavi áramlások pontosabb leírása érdekében. A lényeg az, hogy egy olyan modellt fejlesztettek ki, amely révén sikerült közelebb jutni a megoldáshoz. Persze a mai számítástechnika miatt már akár méteres felbontásban tudják a hasonló áramlástani problémákat tanulmányozni.
A másik IIASA „Water Resources” projekt, amelyben Somlyódy László a ’90-es években részt vett, a klímaváltozás következményeivel és a degradált vízgyűjtőkkel foglalkozott. Egyebek között a talajvízzel kapcsolatban megállapította, hogy az éghajlatváltozás a hidrológiai körforgás egészét és ezen keresztül a víz mennyiségét és minőségét is befolyásolja. A helyi viszonyoktól függő összefüggések tudományosan egyelőre kevéssé feltártak. A talajvíz minőségét befolyásoló legfontosabb tényező a talaj ásványi összetétele, továbbá a talajvizet érő szennyezések és a mennyiségi utánpótlódás viszonya. Az éghajlatváltozási forgatókönyvek szerint a víz területi és időbeli eloszlása is változékonyabb lesz, vagyis a várható melegebb és szárazabb nyár miatt a beszivárgás mennyisége csökkenhet. Ez a talajvízszint süllyedését eredményezné, ami egyrészt növelné a tartózkodási időt, azonban ennél sokkal komolyabbak lennének a mennyiségi változás hatásai. A talajvíztükör csökkenése és a melegebb éghajlat miatt azonos mezőgazdasági termelés fenntartásához a szűkösebb készletből is többet kellene öntözni: ez elsősorban a Dél-Alföldön alakíthat ki víz-stressz helyzetet. Emellett egyes tájak és élőhelyek alapjaiban megváltoznának: vizes élőhelyek és szikes tavak tűnnének el, a szikes talajra jellemző sérülékeny vegetációval együtt.
Brazília
1986-ban egy Rió de Janeiró-i konferencián tartott egy előadást a tavak eutrofizációjáról a Balaton kapcsán. Ott keresték meg őt azzal, hogy Brazília fővárosában nagy problémák vannak egy tóval. Azt sokan tudják, hogy az új fővárost az 1950-es években építették, azt azonban kevesen, hogy felülnézetben a város olyan, mint egy repülőgép, aminek törzsét és szárnyait négy folyó találkozásánál duzzasztással létesített nagy mesterséges tó határoz meg. A bajt az okozta, hogy a szennyvíztisztítás sosem tartott lépést a népesség gyarapodásával: a tisztítatlan szennyvíz bevezetésének az eredménye az eredetileg üdülésre szánt Lago Paranoa tó vészes eutrofizálódása és vízminőség romlása lett. Miután ellátogatott a helyszínre, megkérdezték, segítenék-e előkészíteni egy ENSZ-projektet, és ha az sikerül, vezetné-e azt (UNDP-BRA projekt: „Water Resources Assessment of the Paranoa and River Sao Bartolomeu System”). A probléma érdekelte, annál is inkább, mert szubtrópusi éghajlattal volt megspékelve és történetesen a Cylindrospermopsis racziborskii okozta a bajt, mint a Balatonban is. Projektvezetőként évente 6-8 hetet töltött ott, miközben az igényeknek megfelelően, külön alapból a legjobb szakembereket vonhatta be a munkába. A beavatkozások eredményeként nagy változások következtek be, két nagy high-tech szennyvíztelepet létesítettek, a tó vízminősége pedig rengeteget javult.
Rio de Janeiro brazil város a tengerparton fekszik és kb. 7 millió ember lakja. A város a Guanabara-öböl partján fekszik, amelyről a felfedezők azt hitték, hogy egy nagy folyó torkolat vidéke. Valójában az öbölbe mintegy 30 vízfolyás torkollik, és a városból, és a folyók vízgyűjtőjéről hatalmas szennyezőanyag terhelést kap (szennyvízkezelés és hulladékelhelyezés). Emiatt az öböl vize a rendszeres ár-apály jelenség ellenére nagymértékben szennyezett. A World Bank finanszírozásában projekt indult a ’90-es években az eutrofizálódott riói Guanabara-öböl vízminőségének szabályozása és szennyvíztisztítási stratégia készítése Rio de Janeiro város számára. A projekt vezetésével Somlyódy Lászlót bízták meg. A munka célja vízminőségi modell fejlesztése volt meglévő adatok és újabb helyszíni és laboratóriumi mérések adatai alapján. A kifejlesztendő modellt használni akarták a hasonló gondokkal küzdő Sepatiba-öböl és más riói tengeröblök problémájának a megoldására is. A munka céljai az alábbiak voltak: –
– Az öböl foszfor, szén, nitrogén és oxigén háztartásának leírására alkalmas matematikai modell kifejlesztése.
– Az öbölben levő algatársulás dinamikájának elemzése, különös tekintettel a cianobaktériumok által okozott vízvirágzásokra (okok és következmények, szezonális és hosszú idejű változások leírása).
– A nitrogén és foszfor transzport folyamatok és anyagáramok matematikai leírása.
– Az akkori és a jövőbeni tápanyag limitációk elemzése, lehetőség szerint a tér- és időbeni változások becslése, amennyire lehetséges.
A projekt a megbízó és Rio de Janeiro város vezetésének megelégedésével zárult.
Egyéb nemzetközi projektek
A jelentősebb vízgazdálkodási/vízminőségi problémák és nemzetközi projektek tárgya illetve témája, amelyek kidolgozásában részt vett a legtöbb esetben témavezetőként a következők voltak: Duna, Sajó, Rába, Kiskörei-tározó, Balaton, Kis-Balaton, Velencei tó, Erie-tó, Nyitra folyó (Szlovákia), Morava (Csehország), Narew (Lengyelország), két NSF-MTA projekt (sekély tavak eutrofizálódása illetve a hordalékmozgás számítása), UN DTCD-UNEP-OVH projekt (többszempontú elemzés), Világbank projektek („Environmental Action Programme for Central and Eastern Europe”), NATO projekt („Restoration of Degraded River Basins with Special Focus to Central and Eastern Europe”), TEMPUS „ICER” projekt, „Nutrient Balances of the Danube Basin” – EU/PHARE, egységesített folyó vízminőségi modell fejlesztése (IWA), egyéb UNESCO, FAO, WHO stb., valamint kiemelt országos programok keretében végzett kutatások.
Több mint százhatvan tudományos publikáció, köztük tizenegy könyv szerzője vagy társszerzője volt. Szakmai és tudományos ars poeticáját a Felszíni vizek minősége – Modellezés és szabályozás című önéletrajzi kötetében foglalta össze.
Búcsú és örökség
Somlyódy László professzorra sokan emlékezünk a Mindentudás Egyetemén tartott előadása kapcsán is: Az értől az óceánig – a víz: a jövő kihívása címmel közérthetően, mégis mély szakmai tartalommal beszélt felelősségünkről a jövő nemzedékek iránt. Szakmai öröksége mindannyiunk munkájában tovább él. Emlékét hálával és tisztelettel őrizzük, és továbbadjuk a következő generációknak.
Patziger Miklós, Szilágyi Ferenc, Clement Adrienne, Honti Márk, Józsa János
Somlyódy professzor, akadémikus halála nemcsak egy kivételes tudós elvesztését jelenti, hanem egy olyan mérnöki életmű lezárulását is, amely hosszú időn át meghatározó volt a hazai és nemzetközi vízgazdálkodási gondolkodásban. Oktatóként, kutatóként és gyakorló mérnökként egyaránt maradandót alkotott. Egy ilyen pálya bemutatása nem pillanatnyi reakciók, hanem átgondolt, szakmailag megalapozott munka eredménye. A megemlékezés Somlyódy professzor szakmai otthonában, a BME közösségének közreműködésével készült, és ezt a szellemi közeget tükrözi. A Magyar Mérnöki Kamara számára a meghatározó személyiségek emléke nem formai kérdés. A hiteles megemlékezés mértéket, pontosságot és szakmai megalapozottságot kíván. Bízunk benne, hogy az írás ilyen módon járul hozzá Somlyódy professzor örökségének megőrzéséhez, és ahhoz a szakmai gondolkodáshoz, amelyet ránk hagyott. (A szerkesztőbizottság)
