– Mi ambicionálta arra, hogy jelentkezzen erre a pozícióra?
– Több mint harminc éve foglalkozom szabványosítással, elsősorban a tartószerkezeti szakterületeken, már a nyolcvanas évek elején részt vettem az akkoriban új MSZ-szabványok kidolgozásában. Amikor a kilencvenes évek derekán a korábbi hivatalból önálló köztestületként megalakult az MSZT, a Műegyetem Építőmérnöki Karának dékánja voltam, és az intézmény engem jelölt az elnöki pozícióra. Több jelölt közül végül egy másik professzorunk, dr. Ginsztler János lett a befutó. János az idei tisztújításkor már nem vállalta az elnökjelöltséget, engem javasolt, s ösztönzött arra, hogy ha bizalmat kapok, vigyem tovább az elnöki pozícióval járó feladatokat. 1999 óta dolgozom a szabványügyi tanácsban, illetve a tartószerkezeti műszaki bizottság elnökeként, talán van némi rálátásom a hazai és a nemzetközi szabványosítási kérdésekre, másrészt professor emeritusként már elegendő időm is van erre a munkára. Nem utolsósorban pedig azért vállaltam a feladatot, mert azt gondolom, jó, ha ezt a tisztséget egy műegyetemi ember látja el.
– A nemzetközi és a nemzeti szabványosítás szervezeti és szabályozási keretei jól ismertek. A nemzeti szabványrendszerek szerepe az elmúlt évtizedekben gyökeresen átformálódott. A jelenlegi helyzetben a hatályos szabványok mennyiben elégítik ki a hazai műszaki fejlődés által meghatározott piaci igényeket, szükségesnek tartja-e, hogy a szabványok mellett más – műszaki normatívákat meghatározó – specifikációkat is kidolgozzanak?
– Az újonnan megjelenő szabványok döntő többsége európai szabvány, melyet hat hónapon belül kötelező magyar szabványként is megjelentetni. Az utóbbi két évtizedben elképesztő ütemben gyarapodott a számuk, ma már több tízezer érvényes szabvány létezik, ráadásul ezek egyre terjedelmesebb dokumentumok, a felhasználóknak pedig egyre nehezebb eligazodni közöttük. A múlt század elején a szabványok mindössze néhány oldalas előírások voltak, a kétezres évektől kezdve azonban mennyiségük és oldalszámuk exponenciálisan nő, és kis túlzással a végtelen felé tart. Ha most az általam leginkább ismert területet, a tartószerkezeti szabványokat nézzük, a régi nemzeti szabványaink csupán három kötetre rúgtak, most pedig tíz különböző európai szabvány van érvényben, sok-sok alfejezettel. A szabványokat ráadásul folyamatosan fejlesztik, korszerűsítik. Amint érvénybe lép egy szabvány, szinte azonnal elkezdik módosítgatni, és ezt egy szakmagyakorló mérnöknek, akinek a szabványhasználat hozzátartozik a napi praxisához, igen nehéz követni. Ami a kérdés másik részét illeti: amellett, hogy a szabványokban nagyon részletes szabályozások jelennek meg, léteznek olyan szakterületek, amelyeknél a műszaki normatíváknak is van létjogosultságuk. Mindent a szabványok sem tudnak lefedni, speciális kérdések esetében a műszaki normatívák kidolgozására van szükség.
– Az EU szabványügyi reformja évek óta előkészítés alatt áll. Szükségesnek, illetve lehetségesnek látja, hogy Magyarország részt vegyen az új szakpolitika alakításában?
– A szabványosítási munka az esetek többségében a nemzetközi vagy az európai szervezet műszaki bizottságaiban zajlik: előbbiben mintegy kétszázötven, míg az európai szabványügyi intézmény keretei között négyszáznál is több műszaki bizottság dolgozik, s számuk folyamatosan gyarapszik. Alapvető probléma, hogy bár nemzetközi tagságaink révén meghívást kapunk ezekbe a grémiumokba – egy időben magam is részt vettem a betonszerkezetek tartószerkezeti szabványosításának nemzetközi munkabizottságában –, évek óta nem vagy csak igen szerény mértékben tudunk bekapcsolódni a szabványosítás folyamatába, egyszerűen azért, mert az MSZT nem tudja finanszírozni a delegált magyar szakértők részvételi költségeit. Nem vagyunk jelen a döntéseknél, nem tudjuk érvényesíteni a magyar érdekeket, így mindössze követői lehetünk az eseményeknek, nem pedig alakítói.
– Mennyibe kerülne ez?
– Néhány tízezer euróba. A 2005–2006-ban megjelent első generációs acélszerkezeti Eurocode-szabványok első jelentősebb átalakítása és revíziós folyamata napjainkban zajlik. A korábbi, 2007–2012 között végzett kisebb korrekciók és módosítások után a 2013–2020 közötti időszakban történik meg az acélszerkezeti Eurocode-ok első felülvizsgálati folyamata, melynek végén, a jelenlegi tervek szerint 2020–2022 között láthatnak napvilágot a második generációs acélszerkezeti szabványok. A fejlesztési munkának több magyar résztvevője is van, akik bekapcsolódtak a CEN különböző albizottságainak munkájába, de az aktív részvétel ez esetben is elsősorban pénz kérdése lesz. A tíz részből és hetvenhat kötetből álló európai tartószerkezeti szabványsorozatból egyébként ötvennél is többet sikerült mindeddig magyar nyelvre lefordítani.
– Apropó fordítás! Mekkora jelenleg a lefordított, illetve a csak angol nyelven elérhető műszaki szabványok aránya? 2017-ben ez a mutató 24:76% volt.
– Ez az arány 2018-ban 76,6:23,4 volt. Az arány romlásának üteme bár lassult az elmúlt évben, de sajnos nem szűnt meg.
– Milyen mozgásteret lát az -önálló magyar nemzeti szabványosítás szá-mára?
– Miután uniós tagságunk óta tagjai vagyunk a CEN-nek, önálló magyar szabványt csak úgy lehet megjelentetni, ha az adott témában még nem létezik jóváhagyott európai szabvány, vagy kidolgozásával nem foglalkozik egyetlen CEN-bizottság sem. Ha mégis akadna olyan terület, amelyen még nem létezik európai szabvány és az Európai Szabványügyi Testület is hozzájárul a kidolgozásához, akkor elvben készíthető nemzeti szabvány, de miután tagjai vagyunk a CEN-nek, érvénybelépésekor ez is európai szabvánnyá válik.
– A szabványokkal kapcsolatban megkülönböztethető a szabványkidolgozás és a szabványhasználat. Az előbbi az innováció lényeges területe, hiszen a szabványok segítik az új technológiák elterjedését. Az 1025/2012/EU-rendelet 6. cikk szabályozza a kkv-k szabványokhoz való hozzáférését.
– Alapvetően kétféle szabványhozzáférési lehetőség létezik: a nyomtatott formában rendelkezésre álló szabvány megvásárlása, vagy az éves előfizetésű online szabványtár használata. A felhasználói igények egyre inkább ez utóbbi felé tolódnak, egyre kisebb a kereslete a klasszikus papíralapú szabványoknak. A szabványhasználat elvileg nem kötelező, hiszen ha az lenne, térítésmentesen kellene rendelkezésre bocsátani. Másként fogalmazva: alapelv, hogy a szabványok alkalmazása – a jogszabályokkal ellentétben – önkéntes, ezzel lehetősége nyílik a gyártónak, illetve a szolgáltatónak a szabványban foglaltaktól eltérni, annál akár korszerűbb, akár költségkímélőbb megoldást alkalmazni. Ha a mérnök nem használja a szabványt, igazolnia kell, hogy a tervben szereplő megoldás teljesíti-e az európai szabvány által előírt biztonsági szintet. Ráadásul a megrendelő vagy építtető előírhatja, sőt meg is követelheti, hogy milyen előírások szerint készüljenek a tervek. Ha a mérnök igazolni tudja, hogy a tervezés során mindenben betartotta az alkalmazott szabványban foglaltakat, a szabványok egyrészt védettséget, másrészt minőségi garanciát nyújtanak a mérnököknek. Különösen a kisebb mérnökcégek szoktak időről időre panaszkodni, hogy sokba kerülnek a szabványok, ezért nem tudják megfizetni a használatukat, de szerintem az online szabványkönyvtár 85 ezer forintos éves előfizetési díja nem nevezhető nagy tehernek. Ennyiért hozzáférhetők a magyar nemzeti szabványok szövegei, mintegy 27 ezer érvényes és több mint 23 ezer visszavont nemzeti szabvány, amely megközelítőleg 1,5 millió oldalnyi műszaki szöveg, elérhetők továbbá a szabványosítással kapcsolatos legfrissebb és legfontosabb információk.
nökvállalkozások számára sem jelentene problémát a szabványok megvásárlása. És akkor lennék még elégedett, ha javulna a részvételünk a nemzetközi szabványosítás folyamatában, vagyis az állami szerepvállalás és finanszírozási hajlandóság e téren is erősödne.