„A szakmai elismerés hiánya régóta fennálló probléma. A Rubik-díjig nem volt olyan kitüntetésünk, amely kifejezte volna a mérnöki alkotások, az alkotó mérnökök valódi megbecsülését” – mondta el interjúnkban Szántó László statikus, vezető tervező. Az MMK alelnöke szerint a tartószerkezet-tervezés nemcsak számítás és technikai feladvány, hanem művészet és alkotói küldetés is. Az elsőként odaítélt Id. Rubik Ernő-díj birtokosa pályája fordulópontjairól, az első skiccek jelentőségéről, az építészet és mérnöki gondolkodás összhangjáról, valamint arról is mesélt, mi hajtja nap mint nap a tervezőasztalhoz.
– Statikusként hogyan indult a pályafutásod? Mikor dőlt el, hogy ez lesz az utad?
– Már gyerekkoromban megtapasztalhattam az építéssel, az építési alkotási tevékenységgel kapcsolatos élményeket, hiszen édesapám kőműves volt, sok épület, családi ház jött létre a keze nyomán. Otthon szinte minden nyáron sor került valamilyen „építési beruházásra” – hol házbővítésre, garázsépítésre, hol kerti járda építésére vagy vasbeton szőlőlugasoszlopok legyártására. Az építőipari szakközépiskola felé unokabátyám általános iskolában bemutatott rajzai és az ott tanultak elmesélése vezetett el. Senki nem kezdi úgy, hogy statikus lesz, hiszen sajnos alig ismeri valaki ezt a tevékenységet. Én csak azt tudtam, hogy a reál képességeim kiemelkednek az átlagból. A szakközépiskolában tapasztaltam meg, hogy nemcsak lerajzolni, de méretezni is lehet a tartószerkezeti elemeket. Talán itt dőlt el. Az egyetemi tanulmányaim alapján már egyértelművé vált, hogy statikus leszek. Emellett az építőipari szakközépiskola és az építőmérnöki képzés átláthatóbbá tette a kapcsolódó építészeti-mérnöki tervezési, kivitelezési tevékenységet.
– Puskás Aréna, Néprajzi Múzeum, Duna Aréna, Groupama Aréna, Hungaroring, Nemzeti Atlétikai Stadion – mind nemzeti léptékű beruházások. Melyik projekt jelentette a legnagyobb szakmai kihívást, és miért?
– Mindegyik nagy projektünk jelentős kihívás elé állított bennünket. A Puskásba „megoldóként” estünk bele, amire nagyon büszkék vagyunk, de ehhez kellett a sok saját, végiggondolt és végigdolgozott projekt. A nagyprojektjeink ötéves átfutásúak voltak, így nehéz azt mondani, melyik öt év volt a legnagyobb kihívás, vagy melyikre legbüszkébb az ember. A Néprajzi Múzeum összességében talán a legjelentősebb, de tartószerkezetileg az Atlétikai Stadion volt a legnagyobb kihívás, hiszen kábelszerkezetű fedésével ez ma egyedülállónak számít. Azért érdekes lenne látni a Nemzeti Galéria megvalósulását is.
– Mi az a szakmai döntés vagy mérnöki megoldás, amire a legbüszkébb vagy ezekkel a munkákkal kapcsolatban?
– Szakmailag minden munkánk komoly kihívásokat tartalmazott. Volt feszítőrudakra függesztett „tőzsdetojásunk”, a BME Q épületének egyedi acélszerkezeti lefedését és belső térelhatárolását hitelesen lekövető acélszerkezetünk, a Fradi Stadion letisztult geometriáját meghatározó csavarozott kapcsolatos vegyesen vasbeton-acél keretrendszere, a Duna Aréna négy ponton letámasztott, nagy fesztávolságú fedésének erőt sugárzó megoldása, a Néprajzi Múzeum pillér nélküli, nagy fesztávolságú hierarchikus rendszere, az Atlétikai Stadion egyedi kábelszerkezetű lefedése, illetve a Nemzeti Galéria valószínűtlen építészeti elképzelései. Persze minden projektünk során törekedtük arra, hogy az egyedi építészeti elképzeléseket, víziókat a fizikai világhoz igazodóan valósítsuk meg, megmutatva a tartószerkezet erejét és az épületeket meghatározó szerepét.
– Van olyan projekt, amely különösen közel áll a szívedhez?
– Talán az egymásra épülő kihívások a Néprajzi Múzeumra és az Atlétikai Stadionra készítettek fel minket. A Néprajzi Múzeum pályázata során mondtam Ferencz Marcel barátomnak, hogy ilyen épülettel meg lehet koronázni egy építész-statikus pályafutást. Ezt követte a szintén közös gondolkodással megnyert és megvalósított Atlétikai Stadion. A létesítmény fedésének bevállalásához bátorság kellett.
– Hogyan néz ki egy nagy volumenű, léptékű stadion vagy kulturális épület statikai tervezése a gyakorlatban? Hol kezdődik és hogyan épül fel a folyamat?
– Szerencsés esetben közös építészeti-tartószerkezeti elképzeléssel megnyert pályázattal kezdődik, melynek elismerése lehetővé teszi a komoly gondolati torzulás és kényszer nélküli tervezést és megvalósítást. De voltak ettől eltérő indítású projektjeink is, melyek közös nevezője, hogy lehetőséget kaptunk és alkalmasak voltunk a teljes tervezési és kivitelezés-lekövetési folyamat végigvitelére. Számomra ezek a projektek nem csak gazdasági vállalást jelentettek, fontos volt, hogy lehetőleg az első gondolattól az átadásig végig tudjuk követni ezeknek a műveknek a megszületését. Ehhez persze meg kellett értetni, hogy a ráfordított mérnöki kapacitásnak ára és értéke van. Reményeim szerint ezt minden projekt végére el is értük. Már említettem, hogy a nagyobb projektjeink öt évet vittek el az életünkből. Ez komoly idő egy ember, de egy mérnökiroda életében is. A Nemzeti Galéria esetében csak a tervezési folyamat meghaladta ezt az időt, megvalósítására azonban még várnunk kell. Fontos volt számunkra, hogy kompromisszummentesen tudjuk kiszolgálni ezeket a projekteket úgy, hogy közben végig magunkénak érezhessük őket. Ehhez el kellett fogadni a célokat, feladatokat, és lehetőségük keretén belül mind jobbá tenni az eredményt. Természetesen volt olyan projektünk is, amit át kellett venni. Ez kicsit nehezebb helyzet, hiszen már valamihez igazodva kell végigvinni a folyamatot. Ekkor sincs más út, mint megérteni és elfogadni az elvárásokat, előzményeket, majd mindent meg kell tenni a lehető legjobb eredmény érdekében. Ez a már – nem minden esetben helyesen – meghozott döntések miatt nemegyszer konfliktusokkal járt. Ennek ellenére közös döntésekkel kihoztuk a legjobbat a helyzetből. Tehát az igazán nagy építészeti-műszaki eredményekhez egy helyesen kiválasztott tervező által – az első gondolattól az átadásig – végigvitt folyamat kell. Persze az átadók pillanatában már rendre megfeledkeznek rólunk, de az a fontos, hogy mi akkor is büszkék lehessünk az eredményre. Ez belső erőt ad.
– Milyen elveket tartasz legfontosabbnak a tartószerkezeti tervezés során?
– Örülök, hogy a kérdés a tartószerkezet-tervezésre vonatkozik. Szakmai életutam során mindig azt az elvet követtem, hogy nem egy műszakilag nem feltétlenül átgondolt, rajzban, modellben átadott gondolatot kell szolgai módon lekövetnünk, számítással izzadságszagúan igazolni, hanem legyünk szerves része a tervezési folyamatnak. Meg kell ismernünk és meg kell értenünk az építészeti-megrendelői elvárásokat, és tehetségünknek megfelelően javítani, fejleszteni az építészeti-műszaki megoldásokat. A statikus helyett a tartószerkezet-tervező jobban kifejezi ezt a gondolatot.
– Hogyan kezeled a kreatív és a mérnöki gondolkodás közötti egyensúlyt, amikor az építész elképzelései találkoznak a szerkezeti realitásokkal?
– A kreatív gondolkodás nemcsak a saját, de a tervező partnerek meglátását, hozzáállását és az együttes eredményt is fejleszti, javítja – legyen akár építész, akár tartószerkezeti vagy egyéb szakági tervező. Ideális megoldásra csak közös, egymás elvárásait és korlátait elfogadó, ezeket megértő és lehetőség szerint kiszolgáló partneri viszony mellett juthatnak a tervezők. Az építészet és tartószerkezet-tervezés ebből a szempontból gyakorlatilag elválaszthatatlan kettősség. A legjobb tartószerkezeti megoldás, amely láthatóan megmutatja az építészeti elképzelést, az elvárt formát, önállóan is megállja a helyét. Sokszor még az építészeknek is tanítani kell, hogy egy jól konstruált tartószerkezet takarásával csak veszít az építészet. Nem szeretem a valamely közelítő tartószerkezetre másodlagosan ráépített, álságos megjelenítést mutató építészetet. Véleményem szerint egy igazán átgondolt, a működést jól mutató csomópont nem igényel takarást.
– Mennyire tudsz a saját megérzéseidre támaszkodni egy-egy döntésnél, vagy minden teljesen a számításokon alapul?
– Nagy baj lenne, ha csak részletes számításokat követően tudna egy tartószerkezet-tervező döntéseket hozni egy konstrukcióról. A műszaki megoldásoknak egymásra épülő kidolgozottsággal kell megszületniük. A mai napig is kézi skicceken kezdem a gondolkodást. Lehet, hogy ez maradinak tűnik, de a kézzel készített első vázlatok és írásos anyagok esetében át kell gondolni a mondanivalót, a hiányzó és kitöltetlen részekkel be kell tudni mutatni néhány oldalban egy gondolatot. Az alapgondolat megformálását, egyeztetését és közös elfogadását követően lehet továbblépni. A számítások már „csak” a részletes kidolgozás során válnak fontossá. Persze léteznek problémák, melyekkel kapcsolatban csupán megérzéseink vannak, és ezek helyességét számítás nélkül nem tudjuk vállalni, de az alapgondolat akkor is a legfontosabb. A mi irodánkban mottó, hogy ha nem az elvárthoz közeli eredmény születik egy számítást követően, vagy legalább nem tudjuk megmagyarázni az ettől eltérő eredményt, akkor az nem fogadható el. A helyes megoldáshoz meg kell értenünk, hogy a gondolat volt a hibás, vagy a számítási modellezés. Sokan próbálnak időt spórolni azáltal, hogy valahogy bemodellezik az építész által megadottakat, majd gondolkodás nélkül elfogadva az eredményt, megnyugodnak. Sajnos nem egy ellenőrzésnél szembesültünk már azzal, hogy a kolléga számítási modellje messze állt a valóságtól. Néhány paraméter vagy a pontosított geometria merőben más eredményt hozott. Tehát a legfontosabb a jó konstrukciós képesség, megérzés, vagy ez ezekkel össze nem egyeztethető eredmény megértése.
– Hogyan látod ma az építési piac állapotát Magyarországon? Mi a legnagyobb kihívás jelenleg a tervezők számára?
– A szakmai elismerés hiánya régóta fennálló probléma. A Rubik-díjig nem volt olyan kitüntetésünk, amely kifejezte volna a mérnöki alkotások, az alkotó mérnökök valódi megbecsülését. Nagy változás ez a társadalmi elismertség szempontjából. A „láthatatlanság” mellett jelen van a minőségi kiválasztás hiánya is. Hazánkban az átlagos projektek esetében alapvetően nem a hosszú távú minőség a cél, hanem az azonnali nyereség uralja a döntéseket. A projektek előkészítésére szánt idő és pénz jelentősen alulmúlja a megvalósítási időszakban már rendelkezésre álló kereteket, pedig a jó előkészítés akár több tíz százalékos nyereséggel járna, míg ennek díja ezrelékes százalékos mértéket jelent. Az elmúlt időszak nagy kihívásai mellett nyilván visszafogottság jellemzi a mai építőipari piacot. Jelenleg sok esetben a túlélés a cél.
– Változott-e a statikusszakma szerepe az elmúlt tíz-húsz évben? Jobban, avagy kevésbé becsülik meg ma a statikusokat, mint korábban?
– Természetesen vannak jól felfogott együttműködések, de jelenleg a piaci ár a legfőbb kiválasztási szempont. A projektek számának csökkenésével a megítélés is torzul.
– Hogyan látod a fiatal, pályakezdő mérnökök helyzetét? Könnyű-e ma belépni a pályára, és van-e elegendő utánpótlás?
– Könnyű belépni, hiszen még nem tudják felmérni a kollégák a feladat végrehajtásához szükséges hátteret, felkészültséget, szükséges gyakorlatot és tudást. Az eredmény persze gyakran kétséges. Már nem mennek el a fiatalok egy-egy mérnöki irodához valós gyakorlatot és tudást szerezni – könnyebb vállalkozásba fogni és szétzilálni a piacot. Volt olyan ellenőrzésre átadott nagyprojektünk, ahol jogosultság nélküli egyéni vállalkozót bíztak meg a tervezéssel, mert így volt legalacsonyabb az ár. Sajnos az oktatás színvonala jelentősen esett, ami már a bemeneti kritériumok miatt is eleve adott. Jelenleg sok egyéb, könnyebb terület van, ahol nagyobb a gyors sikeresség lehetősége. Korábban vonzóbb volt és nagyobb rangot adott egy építőmérnöki egyetemi diploma. Ennek javítása közös felelősségünk.
– Mit gondolsz a mesterséges intelligencia alkalmazásáról a tartószerkezet-tervezésben?
– Minden technológiát lehet jól és rosszul használni. Ez még egy kiforratlan terület. A BIM-mel kapcsolatban mondtam el sokszor leegyszerűsítve, hogy ha valaki 1 D-ben sem képes jó teljesítményre, az 100 D-ben sem ér el jobb eredményt. A fejlődő AI felszínes használó és értékelő esetén elfedheti a valós tudás hiányát. Jelenleg még felismerhető, ha valaki AI használatával állít elő terméket, de a fejlődéssel ez csökkenni fog. A legnagyobb kockázat, hogy jelenleg az AI széles adatháttérből vesz mintákat, képez megoldásokat. Visszakérdezés esetén gyakran kaphatjuk azt a választ, hogy „igazad van, most már tényleg a jó megoldást adom”. A korlátozott adatbázisra kereső AI megfelelő kérdéssel nagy eredményekre képes, persze az lesz majd a kérdés, hogy a felhasználó meg tudja-e majd ítélni a válasz megfelelőségét. A mesterséges intelligenciát nem lehet majd megkerülni, de óvatosan kell vele bánni. A fejlesztők első lépésként az AI-programokat fejlesztik, majd az AI-t felismerő programokra kerül sor. Eljön az idő, hogy AI-programok egymással leveleznek. A jogi felelősség persze továbbra is érdekes kérdéseket vet majd fel. Egy tökéletes AI.világ mellett pedig már csak az lesz a kérdés, hogy mi szükség az emberre?
– Nem tudtam nem észrevenni, hogy szenvedélyesen kötődsz a brit autókhoz. Honnan ered ez a vonzalom?
– Ez a kötődés valóban fontos nekem. Sajnos nehezen adok el autót, de nehezen állom meg azt is, hogy ne nézegessem a következőt. Először is az alapvető ösztönre építő amerikai autókat szerettem. Ezek külső megjelenésükben és a V8-as hangzásban verhetetlenek, de el kell ismerni, hogy ezenkívül kevés dologra figyeltek a gyártásukkor. Az angol autók hangulata utolérhetetlen.
– Találsz párhuzamot a mérnöki precizitás és a klasszikus angol autók karaktere között?
– Igen, az angol autók minden elemükben átgondoltságot mutatnak. Egyaránt jelenik meg a technológiai tökéletességre való törekvés, a célszerűség, a luxus, a minden körülmények közötti megbízható használhatóság. Lehet, hogy egy régi Defenderbe gázlón áthaladva befolyik a víz, de ez a működést nem gátolja, majd kifolyik és kiszárad. Persze az új verziók ezt már komfortérzet mellett tudják. A Jaguarok kívül-belül a formai harmóniára, kifinomultságra és a vezetési élményre koncentrálnak. Van valami egyedi mérnöki megközelítés ezekben az autókban.
– Ha választhatnál egyetlen autót, amit egyszer az életben vezetni szeretnél, melyik lenne az?
– Mindig a következő. Persze vannak nagy álmok, például egy Aston Martin, vagy most ellentmondok az előzőeknek: egy Ferrari, de ezekben is azonos értékek jelennek meg.
– Ha most kezdenéd a pályát, mit tennél másképp?
– Egy ilyen díj után semmit.
– Mit tanácsolnál egy fiatal statikusnak, aki most kezdi a pályáját?
– Több időt töltsön el igazi tervezőirodáknál, hogy tényleges gyakorlattal rendelkezhessen.
– Téged mi hajt még mindig nap mint nap? Mi az a belső erő, ami fenntartja a szakmai szenvedélyedet?
– Mi, mérnökök imádjuk a rejtvényfejtést, a szakmai kihívásokat. Nem kell, hogy minden mérnöki feladat nagyprojekt legyen, de mindenképpen legyen érdekes.
– Elsőként vehetted a Kossuth-díjjal egyenértékű állami mérnökkitüntetést. Mit jelent számodra a Rubik Ernő-díj?
– Elképesztő megtiszteltetés! Nagy örömmel tölt el, hogy megszületett ez az elismerés, a mérnöktársadalom régóta vár ilyen méltó díjra, köszönet érte. Elsőként megkapni ezt a díjat nagyon megtisztelő, és komoly felelősséggel is jár. Még dolgozom rajta, hogy megéljem.
Dubniczky Miklós
