Napjaink klimatikus viszonyainak változása, a Föld általános felmelegedésének folyamata szükségszerűen előtérbe helyezi lakótereink „klimatizációjának” problémáját. A szélsősége­sen meleg és néha hetekig tartó hőhullámok által átforrósodott határoló szerkezetekből sugárzó hő lerontja a korábban jól bevált éjszakai szellőztetés jótékony hatását is, emiatt egyre többen veszik ­fontolóra „lakossági klímakészülékek” vásárlását, telepíttetését.

Várkonyi Nándor

Várkonyi Nándor

elnök, Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége

Cikkünk nem taglalja az egyébként alapvetően fontos módszereket, amelyek a beépítendő hűtési teljesítmény minimalizálására irányulnak. Induljunk ki abból, hogy megfelelő szakember bevonásával az építtető már rendelkezik azzal az információval, hogy mekkora hűtési igényt kell kielégítenie a telepítendő léghűtési rendszernek. Az alábbiakban inkább a helyszíni adottságokhoz optimálisan illeszkedő berendezések kiválasztásához igyekszem használható tanácsokat adni. Természetesen a cikkben szereplő műszaki megoldások alkalmazhatók nemcsak lakások, hanem hasonló nagyságrendű irodahelyiségek, közösségi épületek esetében is.

Milyet és mekkorát?

Ez a kérdés gyakran elhangzik ismerősök, lakossági érdeklődők vagy akár a sajtó munkatársainak szájából. A minden bizonnyal egyetlen helyes válasz erre a kérdésre: mindig a megbízóval egyeztetett eseti komfortigények, geometriai, épületszerkezeti adottságok ismeretében választja ki és ajánlja a szakember a lehetséges műszaki megoldások közül azt, amelyik az adott projekthez leginkább megfelelő. Ezek után leméretezi a rendszert és meghatározza a léghűtő készülékek szükséges beépítendő teljesítményeit.

Mindjárt az elején láthatjuk: nem érdemes a „hasunkra ütve” megvásárolni egy (vagy több) splitklímakészüléket, mert az ilyen esetek nagy részében a telepíttetésnél és később a használat során több, váratlanul felbukkanó akadállyal kell szembenéznie a jóhiszemű, de tájékozatlan végfelhasználónak. Csak néhány, szinte minden esetben felmerülő kérdést említek:

• Elegendő a megvásárolt hűtőteljesítmény a kívánt cél eléréséhez?

• El lehet helyezni a beltéri egysége(ke)t kellemetlen huzatérzet-mentesen?

• Van mód a kültéri egység(ek) szabályos, működésbiztos elhelyezésére?

• A szükséges nyomvonal hossz(ak)at „tudja-e” a megvásárolt berendezés?

• Van-e megfelelően kiépített és elegendő kapacitású elektromos hálózat a feladat ellátásához?

• Megoldható-e a cseppvízelvezetés, és ha igen, milyen módon?

• Teljesíthetők-e az akusztikai előírások?

A korántsem teljes felsorolás is érzékelteti, milyen nagy a veszélye a melléfogásnak. Érdemes ezért rögtön a legelején szakembert/szakcéget bevonni a döntési folyamatba – a későbbiekben fény derül arra is, hogy milyen egyéb előnyöket rejt magában az általam javasolt módszer.

Akkor hát milyenek is azok az említett műszaki megoldások?

Új épületeknél, vagy akár lakásfelújítási projekteknél valamivel egyszerűbb a helyzet, mint meglévő, lakott ingatlanok esetében. Miért is? Mert az első két esetben nagyobb szabadságfokkal rendelkezik az épületgépész tervező a készülékek és a nyomvonalak megválasztásakor, mint mondjuk egy műemlék jellegű, lakott társasháznál a klímaszereléssel megbízott vállalkozó. Induljunk el a legegyszerűbb esettől, és nézzük meg, milyen módon lehetséges elhárítani egy-egy felmerülő akadályt.

Egy helyiség légterének lehűtésére kiválóan alkalmas az úgynevezett „monosplit” készülék, megfelelő hűtési teljesítménnyel rendelkező kültéri egységgel, alkalmas helyre telepített fali beltéri egységgel – ez a legelterjedtebb kombináció. Ebben az esetben korlátot szabhat a kiszemelt gyártmány maximálisan megengedett nyomvonalhossza, ilyenkor meg kell nézni, hogy az adott gépcsaládon belül van-e „erősebb” berendezés, vagy adott esetben másik típusra áttérve megoldható a kültéri és beltéri egységek közötti távolság üzembiztos áthidalása.

Több helyiség léghűtési igénye esetén sokan választják azt a kompromisszumos megoldást, hogy 1 db központi helyre telepített beltéri egységű, nagyobb teljesítményű léghűtő készülék szolgál több helyiség légterének lehűtésére. Ez egy fajlagosan olcsó, de komfortosság szempontjából nagyon gyenge kialakítás: ahhoz, hogy egy-egy helyiség bekapcsolódhasson a „központi” légforgalomba, össze kell nyitni a beltéri egységet magába foglaló helyiséggel. Ez a kényelmetlenség önmagáért beszél, ezenkívül biztosra vehető, hogy az egyes helyiségek egyenlőtlen arányban részesülnek a rendelkezésre álló hűtési kapacitásból.

Az említett problémára jobb megoldás a következő kombináció: szintén monosplitkészülék, légcsatornázható beltéri egységgel. Az egyes helyiségekbe a lehűtött levegő légcsatornákon keresztül jut el, míg a visszaszívott levegő szintén légcsatornákon át – sok esetben központi helyre telepített légrácsot alkalmazva – jut vissza a beltéri egységhez. Pontosan kell légtechnikailag méretezni a rendszert, ezáltal egyenletes lesz a hűtési teljesítmény elosztása, azonban nem valósítható meg a helyiségenkénti szabályozás. 

Egymástól függetlenül szabályozható helyiségek igénye esetén úgynevezett multisplitrendszer alkalmazása az egyik legcélravezetőbb megoldás. Egy kültéri egységre 2–6 db beltéri egységet lehet csatlakoztatni, és a fokozatmentes teljesítményszabályozású kültéri egység mindig az éppen aktuális hűtési teljesítményigénynek megfelelő munkaponton dolgozik, ezáltal energetikailag is rendkívül jók a mutatói. Az egyes helyiségekben dolgozó beltéri egységek teljesítményét nagyon rugalmasan lehet szabályozni. Természetesen a kültéri egység maximális teljesítménye adott, azon belül lehet az arányokat változtatni a beltérik között. Ennél a megoldásnál is a nyomvonalak hossza szabhat gátat az alkalmazásnak. A multisplitek esetében beltéri egységenként is van egy megengedett maximális nyomvonalhossz, azonban az összes beépített nyomvonal hossza sem haladhat meg egy értéket, amely kisebb, mint az egyes ágvezetékek nyomvonalhosszainak az összege.

A műszaki feladat nem egyenértékű egy mikro-hullámú sütő vagy egy tévé kiválasztásával és telepítésével. Ezért javaslom felkészült szakember bevonását a léghűtési projekt tervezésébe, megvalósításába.

Az előbbieken kívül azt is figyelembe kell venni az egységek elhelyezésénél, hogy a gyártók megadják a szintbeli eltéréseket, amelyek a kültéri, illetve a beltéri egységek között megengedhetők. Más értékű ez az üzembiztonságot elősegítő korlát, ha a beltéri egység magasabban van a kültérinél, mint amikor fordított a reláció.

A multisplit-berendezések továbbfejlesztett változata az úgynevezett VRF (változó hűtőközeg-tömegáram) szisztéma. Tekintettel arra, hogy cikkünk elsősorban a lakossági és a hasonló nagyságrendben klímát telepíttető fogyasztókhoz szól, az elsősorban közületek és egyéb nagyfogyasztók számára kifejlesztett technoló­giát itt most nem tárgyaljuk részletesen.

Mit lehet tenni, ha újabb akadályokba ütközünk?

Gyakran előfordul, hogy bizonyos épületeknél nem teljesülhetnek az eddigiekben tárgyalt megoldások működési feltételei. Ilyenkor megoldás lehet az úgynevezett közvetítőközeges rendszerek telepítése. Ebben az esetben a hűtőberendezés nem közvetlenül a helyiség levegőjét hűti, hanem egy folyadékot, amely rendszerint fagyálló közeg vizes oldata. Itt szabadabban lehet megválasztani a hűtőköri egységek elhelyezését, viszont szigorúan be kell tartani a közvetítőközeg áramoltatására vonatkozó tervezési és üzemeltetési előírásokat. Az elterjedt szóhasználatban „fan-coil készülékes” rendszernek nevezett műszaki megoldás gyakorlatilag kiküszöböli a távolsággal kapcsolatos problémákat, jól szabályozható, viszont energetikailag rosszabbak a paraméterei az áttételezés miatt.

A közvetítőközeges kategóriához tartozik a „száraz hűtés” is, amelyben fal-, illetve mennyezeti hűtőpanelek szolgálnak a levegő hőjének felvételére és elszállítására. Nem a legolcsóbb megoldás, de kétségkívül gyakorlatilag huzatmentesen, hang nélkül oldja meg a léghűtési feladatot. Alkalmazásának korlátot szabhat az a körülmény, ha a rendelkezésre álló szabad felülethez képest túl nagy a hőterhelés, ilyenkor azonban lehet kombinálni a fan-coilos rendszerrel. A beépíthető fajlagos hűtési teljesítményt korlátozza a viszonylag magas (14-15 ˚C) előremenő közeghőmérséklet, amellyel így a hűtött felületeken létrejöhető páralecsapódás kerülhető el.

Friss levegős szellőztetés is megoldható (amennyiben ilyen igény is fellépne) az előzőekben említett rendszereket kombinálva hővisszanyerős lakásszellőztető készülékekkel. Légcsatornázható split beltéri egység, illetve fan-coil alkalmazása szükséges ilyenkor, és gondoskodni kell a megfelelő frisslevegő-vételi hely, illetve az elhasznált levegő kidobási helyének kialakításáról.

Összefoglalás

Általánosan elmondható, hogy a cikkben tárgyalt műszaki feladat nem egyenértékű egy mikrohullámú sütő vagy egy televízió kiválasztásával és telepítésével. Ezért javaslom felkészült szakember bevonását a léghűtési projekt tervezésébe, megvalósításába. Bár végig hűtésről beszéltem, hozzá kell tennem, hogy manapság szinte az összes „klímaberendezés” hűtő-fűtő üzemmódra készült, tehát a hűtési szempontok figyelembevételével kiválasztott rendszer téli üzemmódban alkalmas az adott helyiségek teljes vagy részleges fűtésére is (hőszivattyús üzemmód). Abban az esetben, ha a fűtési funkció a fontosabb, tehát teljes értékű fűtést akarnak megvalósítani a projekttel, úgy meg kell vizsgálni, hogy elegendő-e a hűtésre kiválasztott készülék fűtési kapacitása az adott feladathoz. Előfordulhat, hogy esetenként a fűtési funkció határozza meg a gép nagyságát és kialakítását.

Végezetül elérkeztünk a cikk elején előrevetített „egyéb előnyök” kifejtéséhez. Az Európai Unió klímapolitikai szabályozásával összhangban született meg a 14/2015. (II. 10.) kormányrendelet, amely előírja, hogy fokozott üvegházhatást okozó közeggel működtetett berendezésen csak képesített vállalkozás képesített munkatársa végezhet hűtőkör megbontásával járó műveleteket. A splitklímák, egyéb osztott hűtőkörök telepítése, üzembe helyezése is ez alá a szabályozás alá esik. Fontos rendelkezés, hogy a helyszíni kalorikus szerelést igénylő „előtöltött berendezések” (lásd splitklíma kültéri egysége, osztott folyadékhűtő aggregátja) vásárlásakor a végfelhasználó ún. „telepítési tanúsítvány” kitöltésével garantálja, hogy képesített céggel fogja felszereltetni és üzembe helyeztetni a berendezést.

Nagymértékben leegyszerűsödik az említett kötelezettségek teljesítése, ha kezdettől fogva részese a folyamatnak az a képesítéssel rendelkező szakvállalat vagy egyéni vállalkozás, amely majd telepíti a berendezést. Ebben az esetben biztosan jogszerűen fog eljárni mind a végfelhasználó, mind a klímaszerelő vállalkozás.