24° C
Ma 2026. augusztus 12., szerda, Klára napja van.
24° C
Ma 2026. augusztus 12., szerda, Klára napja van.
Főoldal 5 országjáró 5 Zsilippróba a Mosoni-Duna torkolati műtárgyon

Zsilippróba a Mosoni-Duna torkolati műtárgyon

jan 28, 2022 | országjáró

Átzsilipelték az első hajót a Mosoni-Duna torkolati műtárgyon – közölte közösségi oldalán január 28-án az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

 

Mint írták, az igazgatóság hajóflottájának egyik legújabb tagja, az EREBE volt az első hajó, amelyet átzsilipeltek az épülő Mosoni-Duna torkolati műtárgy hajózsilipén. A január 27-i történelmi pillanatot 4 éves kiviteli tervezés, kivitelezés előzte meg, amelynek eredményeként elért 90%-os műszaki készültség lehetővé tette a hajózsilip első üzempróbájának elvégzését.

 

A 25 m hosszú EREBE kitűzőhajó az alvíz felől, az igazgatóság gönyűi hajózási telepéről érkezett, a hajók fogadására kialakított előkikötőben várakozott, amíg az alsófőben lévő 135 tonna tömegű szegmenstábla teljesen fel nem emelkedett. Ezután méltóságteljesen beúszott a zsilipkamrába, kikötött az egyik úszóbakhoz, megvárta a felsőfői szegmens zárását, a kamra töltését, majd a töltést követően a felnyitott felsőfői szegmenstábla alatt átúszva kihajózott a felvízre. A felvizen felvett egy már funkcióját vesztett zöld úszó bóját, majd visszafelé menetben is átzsilipelt a műtárgyon – részletezte a szervezet.

Az üzempróba a kivitelező és igazgatóság példás együttműködésének eredményeként sikeresen zárult. A folytatás március 1-jétől jön, akkor már az egész műtárgy és kapcsolódó létesítményei próbaüzemben fognak vizsgázni.

 

Forrás: Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság / Facebook

0 hozzászólás

praxis

Újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat – közölte a Gazdasági és...

fókusz

Dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között. Ezzel párhuzamosan ideiglenes megoldásként Paksnál készenlétbe helyeznek két nyolcvan méter hosszú bárkát, hogy szükség esetén ezek...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)