22° C
Ma 2026. augusztus 12., szerda, Klára napja van.
22° C
Ma 2026. augusztus 12., szerda, Klára napja van.
Főoldal 5 praxis 5 VÍZBŐL VAGYOK, VÍZZÉ LESZEK

VÍZBŐL VAGYOK, VÍZZÉ LESZEK

dec 9, 2022 | praxis

Megjelent a Vízügyi Tudományos Tanács és az Országos Vízügyi Főigazgatóság által indított „Jövőépítés a vízgazdálkodásban” című könyvsorozat legújabb, hatodik kötete, amely Bogárdi János professzor szakmai életútját dolgozza fel.

 

A VÍZBŐL VAGYOK, VÍZZÉ LESZEK – Miért forog a víz körforgása körül a világ? című életműkötet konkrét példaként felhasználható projektek, műszaki módszerek segítségével mutatja be annak a felismerésnek a folyamatát, hogy a vízmérnök tevékenysége „diskurzusok és koncepciók” alapján valósul meg, a vízhez kapcsolódó eltérő gazdasági, szociális, környezeti vagy éppen politikai érdekek középpontjában pedig a vízmérnök áll. A szerző remek, jól érthető stílusban, kedves humorral világítja meg, hogy a „vízgazdálkodás ne látványsport”, ehhez a munkához éppúgy kell biztos kezű mérnöknek lenni, mint integrációra törekvő diplomatának.

Bogárdi János, a Bonni Egyetem mezőgazdasági kara professzorának pályája a Műegyetemen megszerzett építőmérnöki diplomával indult. A Padovai Egyetemen végzett hidraulikai szakmérnöki tanulmányai után Karlsruhében szerzett az együttműködő árvízcsúcs csökkentő tározórendszerek témájában „Dr.-Ing.” címet. Szakmai tevékenysége a karlsruhei Vízépítési Intézetben, majd a Karlsruhei Egyetemen végzett hidraulikaii kismintakísérletektől a többtényezős döntési modellek gyakorlati alkalmazásáig ívelt. Később a hollandiai Wageningeni Mezőgazdasági Egyetem hidraulikai és általános hidrológia professzora lett. A vízgazdálkodási oktatás nemzetközi együttműködésében, így az Erasmus- és a Tempus Phare programok keretei között sok magyar mérnökhallgatót segített rangos nyugati egyetemekre. Hidrodiplomata pályafutását Párizsban, az UNESCO globális Nemzetközi Hidrológiai Programja vezető szakértőjeként kezdte, majd ott a fenntartható vízgazdálkodással foglalkozó részleg vezetője lett. Visszatérve Bonnba az ENSZ Egyetem Környezet és Emberi Biztonság Intézetének (UNU-EHS) igazgatója, majd az ENSZ Európai Egyetemének rektorhelyettese lett. Fontos szerepet játszott a három Budapesti Víz Világtalálkozó sikerében, és ezen keresztül abban, hogy az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaiban (SDGs) önálló fejezetet kapott a víz.

Bogárdi János professzor életműkötetének bemutatása december 5-én volt az MTA Székház Felolvasó termében.

0 hozzászólás

praxis

Újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat – közölte a Gazdasági és...

fókusz

Dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között. Ezzel párhuzamosan ideiglenes megoldásként Paksnál készenlétbe helyeznek két nyolcvan méter hosszú bárkát, hogy szükség esetén ezek...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)