24° C
Ma 2026. augusztus 12., szerda, Klára napja van.
24° C
Ma 2026. augusztus 12., szerda, Klára napja van.
Főoldal 5 história 5 Simonyi Endre úttörő magyar számítógépépítőre emlékeznek Szegeden

Simonyi Endre úttörő magyar számítógépépítőre emlékeznek Szegeden

máj 16, 2022 | história

A magyar személyi számítógépek úttörőjének tartott Simonyi Endrére emlékeznek május 28-án Szegeden; előadásokon, tárlatvezetésen mutatják be munkásságát, az Informatika Történeti Kiállítás pedig a szakemberhez köthető tárgyakkal is bővül – közölte a szervező Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) május 16-án.

 

A pályáját vegyészmérnökként és folyamatszabályozási szakmérnökként kezdő Simonyi Endre első számítógépét 1975-ben kezdte el építeni, abban az évben, amikor Steve Wozniak belekezdett az Apple I számítógép konstruálásába. Az édesapjával, Simonyi Mártonnal és Székely Lajossal együtt épített készlet egy Motorola mikroprocesszor köré épült, 4 kilobájt memóriával rendelkezett, a Simonyi Endre által fejlesztett BASIC-nyelvjárást pedig 8 perc alatt töltötte be magnetofonkazettáról.

Simonyi Endre módot talált arra is, hogy Magyarországról felvegye a kapcsolatot a kaliforniai Homebrew Computer Club (HCC) nevű számítógépépítő közösséggel, amelyhez Bill Gates, a Microsoft alapítója, de Steve Jobs és Steve Wozniak, az Apple társalapítói is több szálon kötődtek. 1980-ban el is jutott hozzájuk, a magyar HCC számítógépépítő klub megalapításával pedig komolyan hozzájárult a számítástechnika hazai elterjesztéséhez.

A szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában május 28-án témanapon emlékeznek Simonyi Endrére. Előadások mutatják be munkásságát és az első házi személyi számítógépek építését. Ebből az alkalomból az NJSZT Informatika Történeti Kiállítása pedig a szakember személyes emlékeivel, dokumentumaival bővül, s kiállítják Simonyi Gábor saját tervezésű számítógépének jelenlegi ismeretek szerinti egyetlen megmaradt darabját is. Délután tárlatvezetést tartanak a nemzetközileg is egyedülálló gyűjteményben, ahol az érdeklődőknek bemutatják első magyar otthoni számítógépeket, mint az ABC-80, Homelab, Aircomp, Brailab, Primo, HT vagy a TVC. (MTI, fotó: Facebook / NJSZT)

0 hozzászólás

praxis

Újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat – közölte a Gazdasági és...

fókusz

Dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között. Ezzel párhuzamosan ideiglenes megoldásként Paksnál készenlétbe helyeznek két nyolcvan méter hosszú bárkát, hogy szükség esetén ezek...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)