20° C
Ma 2026. augusztus 13., csütörtök, Ipoly napja van.
20° C
Ma 2026. augusztus 13., csütörtök, Ipoly napja van.
Főoldal 5 országjáró 5 Már pályázhatók a Magyar falu program ez évi forrásai

Már pályázhatók a Magyar falu program ez évi forrásai

jan 3, 2022 | országjáró

Az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések már január 3-tól pályázhatnak a Magyar falu programban meghirdetett támogatásokra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos január 3-án sajtótájékoztatón, Budapesten.
 

 

Gyopáros Alpár közlése szerint az eddigi 120 napról az idén 90 napra csökkentették a pályázatok elbírálási idejét, így egy hónappal korábban foghatnak hozzá az önkormányzatok és a helyi egyházközségek a fejlesztésekhez. Az idén ismét 70 milliárd forint áll rendelkezésre a kistelepülési beruházások megvalósításához; ezt kiegészítik a falusi útalap, a falusi csok és a falusi kisboltok működtetését szolgáló támogatás forrásai. Hangsúlyozta, hogy a pályázati kiírást évről évre a települések igényei szerint fogalmazzák meg, ezért több újdonságot tartalmaz az idei program.

A többi között 2022-ben lehet pályázni fogászati kezelőszék beszerzésére, művelődési házakhoz kapcsolódó kültéri közösségi terek, például szabadtéri színpadok kialakítására, kommunális járművek tárolására szolgáló gépszín kialakítására, falusi bölcsődék, bölcsődei udvarok felújítására és csapadékvíz-elvezetési hálózatok megvalósítására is – sorolta. Szólt arról, hogy 2019 óta több mint 200 milliárd forintnyi támogatást vehettek igénybe a falvak a helyi életminőség javítására. A csaknem 2900 ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú település 23 ezer sikeres pályázatot adott be az elmúlt években.

A Magyar falu program annál is inkább népszerű, mert egyszerű, rugalmas és gyors, az idén pedig tovább csökken a pályázatok elbírálási ideje – nyomatékosította Gyopáros Alpár.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a pályázati kiírások megtalálhatóak a kormany.hu, illetve a magyarfaluprogram.hu weboldalon. (MTI)

 

0 hozzászólás

praxis

Újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat – közölte a Gazdasági és...

fókusz

Dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között. Ezzel párhuzamosan ideiglenes megoldásként Paksnál készenlétbe helyeznek két nyolcvan méter hosszú bárkát, hogy szükség esetén ezek...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)