5° C
Ma 2026. november 05., csütörtök, Imre napja van.
5° C
Ma 2026. november 05., csütörtök, Imre napja van.
Főoldal 5 kitekintő 5 Elektromos gyorstöltők telepítésére kötelezik a töltőállomás-üzemeltetőket Németországban

Elektromos gyorstöltők telepítésére kötelezik a töltőállomás-üzemeltetőket Németországban

szept 5, 2023 | kitekintő

Elektromos meghajtású autók gyors feltöltésére szolgáló berendezések telepítésére kötelezik a töltőállomás-üzemeltetőket Németországban – jelentette be Olaf Scholz kancellár szeptember 5-én Münchenben, a nemzetközi autóipari és mobilitási kiállításon (IAA Mobility).

 

A kancellár a német autóipari szövetség (VDA) rendezvényét megnyitó beszédében ismertette, hogy a kormány heteken belül bemutatja törvénytervezetét, amelynek révén Németország lesz az első európai ország, ahol a töltőállomások 80 százalékát fel kell szerelni legalább 150 kilowatt kapacitású gyorstöltővel. A fejlesztésnek köszönhetően nem kell többé aggódni az elektromos autók hatótávja miatt – mondta a politikus. Kiemelte, hogy a közlekedés, a mozgás „egyetemes, emberi szükséglet, de a jövőben úgy kell közlekednünk, hogy ne károsítsuk bolygónkat és környezetünket”. A mobilitásra egyre nagyobb az igény, és ezt a folyamatosan növekvő keresletet „fenntartható kínálattal kell kielégíteni”. A szakma meg tudja oldani a feladatot, a fejlesztések azt mutatják, hogy „az emberi leleményesség” révén meg lehet teremteni a fenntartható mobilitást, ez pedig „korunk egyik legbátorítóbb üzenete” – mondta Olaf Scholz.

A kiállításon minden korábbinál nagyobb arányban megjelenő kínai cégekkel kapcsolatban jelezte, hogy nem aggódik a német autóipar miatt. Mint mondta, a nyolcvanas években sokan attól tartottak, hogy a japán autógyártók „letarolják a piacot”, két évtizeddel később pedig a dél-koreai gyártók előretörése körül voltak hasonló félelmek. Újabban a kínai szereplők megjelenése miatt szokás aggódni, holott a német autóipar versenyképessége „vitán felül áll” – emelte ki a kancellár. Ugyanakkor Hildegard Müller, a VDA elnöke a kiállítás megnyitóján is megismételte az utóbbi napokban számos nyilatkozatában kifejtett bírálatát, miszerint az ágazat maga ugyan igen versenyképes, de Németország, mint termelési bázis a drága energia, a magas adó- és járulékterhek és a túlburjánzó szabályozás miatt elveszítette nemzetközi versenyképességét.

A vásárt – eredeti nevén nemzetközi autókiállítást (Internationale Automobil-Ausstellung – IAA) – minden második évben szervezik meg, 2021 óta Frankfurt helyett Münchenben és új néven (IAA Mobility), jelezve, hogy az ágazatot átalakító digitalizáció hatására az autók gyártása és értékesítése helyett egy szélesebb terület, a mobilitás a rendezvény témája. Ezt a változást mutatja egyebek mellett a szponzorok listája, amelyen kiemelt helyen szerepel például a világ legnagyobb felhőszolgáltatója, az AWS, valamint a Microsoft és az Accenture, a kiállítók között pedig ott van a Google, az LG és a Samsung is. (MTI)

0 hozzászólás

fókusz

Új országos környezetvédelmi főhatóság jön létre

Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben november 5-én kihirdetett kormányrendeletből.   A kormányrendelet értelmében a...

kamarai hírek

XXI. Építtetői, Kivitelezői és Tervezői Fórum

Egy szakmát úgy lehet megismerni, megszeretni és jól művelni, ha annak múltját, történetét is ismerjük” – ezzel a mottóval indult a Hírközlés-felügyeleti Igazgatóság szervezésében a Hálózatépítők Segélyező és Hagyományőrző Egyesülete, valamint a Magyar Mérnöki...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)