19° C
Ma 2026. augusztus 13., csütörtök, Ipoly napja van.
19° C
Ma 2026. augusztus 13., csütörtök, Ipoly napja van.
Főoldal 5 országjáró 5 Elektromobilitás és digitalizáció

Elektromobilitás és digitalizáció

szept 10, 2021 | országjáró

A világ autóiparának egyik középpontja Magyarországon van, ezáltal az ágazat óriási szerepet játszik a magyar gazdaság válság utáni újraindításában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szeptember 10-én.
 

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az Audi Hungária Zrt. jubileumi rendezvényén kiemelte: az autóipar termelési értéke az idei év első felében 31 százalékkal nőtt, így átlépte az 5100 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy idén először meghaladhatja a 10 ezer milliárd forintot is.

 

Szijjártó szerint a nemzetközi versenyképességet jól mutatja, hogy az előállított autóipari termékek 90,5 százaléka kivitelre kerül, amivel Magyarország harmadik a benzinmotorok, ötödik az elektromos akkumulátorok és hatodik a dízelmotorok exportjában a világon. „A magyar autóipar egészen elképesztő nemzetközi versenyképességéhez pedig nagyon nagy mértékben járul hozzá az Audi” – mutatott rá Szijjártó Péter. Ennek kapcsán kiemelte a hatalmas gyártási volument, illetve azt, hogy a vállalat vezető szerepet játszott abban, hogy az elmúlt húsz évben a magyar autóipar magasabb dimenzióba kapcsolt, így már nem „csak” gyártás és összeszerelés zajlik itt, hanem a helyi mérnökök részt vesznek a globális fejlesztésekben is. A miniszter közölte, hogy az Audi a jövőben további bővítéseket tervez végrehajtani Győrben, amelyek középpontjában az elektromobilitás és a digitalizáció áll, ami kiemelt fontossággal bír a magyar gazdaság számára is, ezért minél több hasonló beruházást kell az országba vonzani. Leszögezte: az autóipar rekordteljesítménye hozzájárul ahhoz, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) idei növekedése elérhesse az 5,5 százalékot, és az állam ekkor visszafizesse a gyermeket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.

Az Audi Hungária 2001-ben bővült a műszaki fejlesztési részleggel, majd 2012-ben a motorfejlesztéssel és járműfejlesztéssel egészült ki Győrben. Ma a város az AUDI AG harmadik legnagyobb fejlesztési központja a világon. A műszaki fejlesztés területén több mint ötszáz magasan képzett szakértő dolgozik, a vállalat pedig a következő két évben további több milliárd forintot fog fordítani a területre. (MTI)

0 hozzászólás

praxis

Újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat – közölte a Gazdasági és...

fókusz

Dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között. Ezzel párhuzamosan ideiglenes megoldásként Paksnál készenlétbe helyeznek két nyolcvan méter hosszú bárkát, hogy szükség esetén ezek...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)