22° C
Ma 2026. augusztus 12., szerda, Klára napja van.
22° C
Ma 2026. augusztus 12., szerda, Klára napja van.
Főoldal 5 országjáró 5 Bokrétaünnep Sukorón

Bokrétaünnep Sukorón

nov 25, 2022 | országjáró

A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia megépülésével a kajak-kenu sport Magyarországon új szintre léphet – mondta a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára november 25-én Sukorón, az akadémia bokrétaünnepségén.

 

Schmidt Ádám hangsúlyozta: az akadémián a kiemelkedő tehetségeknek minden adva lesz ahhoz, hogy a jelen kihívásai között is felérhessenek a csúcsra. Kiemelte: bár a kajak-kenu sportág évtizedek óta stabilan hozza a kiemelkedő eredményeket, a mai kor fiataljainak huszonegyedik századi infrastruktúrára és körülményekre van szükségük. Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok, harmincegyszeres világbajnok kajakozó, az akadémia elnöke elmondta: az akadémia fókuszában az utánpótlás világversenyek mellett ott van a 2023-as duisburgi kvalifikációs világbajnokság és a párizsi olimpia is – jelentette ki. Hozzátette: mottójuk szerint a múlt sikereire alapozva, a jelen lehetőségeivel élve, a jövő nemzedékéért dolgoznak.

Csépe Barnabás, a kivitelező West Hungária Bau Kft. projektigazgatója a beruházást ismertetve elmondta: az épületek hasznos alapterülete megközelíti a 27 ezer négyzetmétert, ebből az akadémia főépületében 19 ezer négyzetméteren úszócsarnok, sportcsarnok, étterem, főzőkonyha, konferenciaterem, irodák és szállásépületek is helyet kapnak. A multifunkciós sportcsarnokban edzőtermeket, konditermet, fallabda-pályát és sportdiagnosztikai labort létesítenek, az összekötő épületrészekben pedig a klubhelyiségeket és a tantermeket alakítják ki. Épül egy tízpályás sportuszoda is tanmedencével, 250 férőhelyes lelátóval, wellness-részleggel. A kollégiumi épületszárnyakban 66 szobát, valamint edzői apartmanokat alakítanak ki, amelyek egy része akadálymentesített lesz. Emellett az országban egyedülállóan magaslati oxigénterápiás szobák is szolgálják majd a sportolókat.

A hajótároló épületrészben 6500 négyzetméteren fedett evezős tesztpályák, edzőtermek öltözők, edzői irodák, hajójavító műhelyek és tárolók kapnak helyet. Külön tömbben 1100 négyzetméteren mérési központként alakítanak ki egy ellenáramoltatott evezős medencét, amely a világversenyekre való felkészülésben jelent kimagasló lehetőséget a sportolóknak – emelte ki. Azt is elmondta: a Velencei-tó partján épülő sportközpont területén több mint 880 fát telepítenek. (MTI)

0 hozzászólás

praxis

Újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat – közölte a Gazdasági és...

fókusz

Dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között. Ezzel párhuzamosan ideiglenes megoldásként Paksnál készenlétbe helyeznek két nyolcvan méter hosszú bárkát, hogy szükség esetén ezek...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)