Az idei tavasz a tavalyinál sokkal hidegebb, ezért nem meglepő, hogy május közepén sokan panaszkodtak: „Norvégiában jobb az idő, mint nálunk”; „Ez nem egy májusi túrához való idő.”; vagy „Miért beszélnek felmelegedésről a klímatudósok, amikor májusban kabátban kell járni?” Rövid tanulmányukban az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói azt vizsgálták, hogy ezen hangoknak mennyire van igazuk a számok tükrében: mennyire átlagos az idei év, mi okozhatja ezt a hideget, illetve ehhez kapcsolódóan az évszakok átrendeződését is elemezték.

Az elmúlt két hétben szokatlannak érezhető az uralkodó hűvös időjárás, ami főleg a délelőtti órákban és este feltűnő. Valóban, az idei tavasz a tavalyinál sokkal hidegebb hazánkban, de azt nem szabad elfelejtenünk, hogy 2024 tavasza volt a legmelegebb 1901 óta. Ha a HungaroMet mérései alapján megnézzük, hogy a jelenlegi klímaátlaghoz képest a 2025-ös év hogyan alakult eddig, akkor elsőre azt mondanánk, hogy változékonyan. Extrém meleg periódusok voltak például januárban, olyannyira, hogy az a mostani május eleji hidegebb értékekkel szinte azonos hőmérsékletű volt (kb. 10 °C) – nem csoda tehát, ha valaki kabátban járt májusban. Összességében azonban január elejétől vagy akár március elejétől május közepéig a klímaátlagnál inkább kissé (0,4 °C-kal, illetve 0,7 °C-kal) melegebb volt hazánkban (jól láthatóan a diagramon is a piros színek területe nagyobb, mint a kékeké), ezért legfeljebb a tavalyi évhez viszonyítva helytálló, hogy “nagyon hidegnek” nevezzük az idei tavaszt.

Mi köze mindennek a klímaváltozáshoz?

A nagy képet nézve nem szabad elfelejtenünk, hogy globálisan az idei év május közepéig a műszeres mérések kezdete óta továbbra is a 2. legmelegebb, így nem csoda tehát, hogy május közepén Izlandon 26 °C-ot vagy a világ más részein is extrém melegeket mérnek. Ahogyan mindezeknek, úgy a hazai hűvös májusnak szintén a globális klímaváltozás és az északi félteke ún. magaslégköri poláris örvényeinek gyengülése az egyik lehetséges okozója. Ugyanis ezen örvény kihat a polárfrontra, amely az egyenlítői meleg és a sarki hideg levegőt választja el a téli időszak alatt, és ez április elejére meggyengült. Ezzel a polárfront délebbre tolódott és egyhelyben elidőzött, amivel most tartósabban épp a kedvezőtlenebb „hideg” oldalra kerültünk. Ezen gyengülések pedig egyre gyakrabban jelentkeznek, mert csökken az egészet irányító hőmérsékletkülönbség a sarkok nagyobb és a trópusok kisebb melegedése következtében. Ugyanez történt pl. 2021 tavaszán is, amikor a mostanihoz képest még tartósabban fölénk áramlott a hideg, sarkvidéki levegő, mely hatalmas károkat okozott a mezőgazdaságban a virágzás alatt előforduló fagyok következtében.

A hidegebb időszakot az is jelzi, hogy májusban hidegrekordokból is akadt, annak ellenére, hogy egy melegedő éghajlat során a melegrekordokból van egyre több, a hidegrekordokból pedig egyre kevesebb (így van ez hazánkban is). Ennek oka, hogy a hőmérséklet eloszlása is megváltozik ugyan, de a magasabb értékek felé történő eltolódás jóval nagyobb mértékű. Éppen ezért tűnhetett váratlannak az, hogy május első felében két napon is megdőlt a korábbi hidegrekord, ugyanakkor idén új melegrekordból már öt is volt. A tavalyi, eddigi legmelegebb évünkben ez még szélsőségesebben megmutatkozott: 24 napon regisztráltak új országos melegrekordot és csupán egyetlen napon hidegrekordot. A jövőben pedig inkább a tavalyihoz hasonló évekre számíthatunk a klímamodell-szimulációk szerint, az idei év számít majd kivételnek.

Akkor most megszűnnek az évszakok?

Az évszakok definiálásának többféle módszertana is létezik. Mint sok más mérsékeltövi, kontinentális területen, Magyarországon is alapvetően van egy meleg nyarunk és egy hideg telünk, a kettő között pedig a hidegebb és melegebb időszakok váltakoznak. Az átmeneti évszakok esetében tehát nem meglepő, hogy az átlagoshoz képest „ugrálást” tapasztalunk. Innen erednek azok a népi megfigyelések, amellyel a márciusi felmelegedéseket (Sándor – József – Benedek) vagy a májusi hidegbetöréseket (Pongrác – Szervác – Bonifác fagyosszentek) próbálták korábban megmagyarázni.

A jelenlegi éghajlati viszonyokat a jó pár évtizeddel ezelőttihez hasonlítva a nyár és a tavasz hossza 25-25 nappal nőtt. Ezzel egyértelműen a leghosszabb évszakok lettek, vagyis a két évszak a napok közel kétharmadát lefedi már. Egy tipikus évben a tavasz egyre korábban kezdődik, de a hidegbetörések még sokáig elhúzódnak, míg a nyár bő egy héttel korábban kezdődik, de bő két héttel kitolódott szeptemberre is. Ez a tél hosszának csökkenésével együtt következett be, ami mostanra kevesebb, mint a fele a korábbinak, míg az ősz hossza gyakorlatilag nem változott: később kezdődik, de később is ér véget. Az eredmények azt is jelzik, hogy az ezredforduló környékén még nem volt ennyire drasztikus az évszakok eltolódása.

Minden évszak melegszik

Végül nézzük meg, hogy az ország mely területét érintette leginkább az évszakok eltolódása! Az eredmények azt mutatják, hogy jelenleg az Északi-középhegység térségében lett a legrövidebb a tél aránya, a teljes évnek csupán 9%-a, míg a leghosszabb, a napok 12%-át lefedve az Észak-Dunántúlon. Mivel nem egy fix küszöböt tekintettünk, hanem az adott terület eloszlásait vizsgáltuk, így ez természetesen nem áll ellentmondásban azzal, hogy pl. a nyár az Alföldön a legmelegebb. Az eltolódások hatására a tavasz az Északi-középhegységben a leghosszabb, míg a nyár (csupán néhány nappal megelőzve a többi térséget) az Észak-Dunántúlon. Az ősz aránya egységesen azonos az országban. Mindegyik évszak melegszik tehát, de az egyes időszakok eltérően: ezért mind az évszakok kezdete, mind a vége megváltozott, de továbbra sem tűntek el.

Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza

Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa

Pongrácz Rita meteorológus, hidrológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének adjunktusa