Eördöghné dr. Miklós Mária PhD habil. a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar, Mérnöki és Smart Technológiák Intézet Épületgépész- és Létesítménymérnöki Tanszék egyetemi docense november 7-én Pro Cura Ingenii kitüntetést vehetett át a tehetséggondozásban nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként. Eddig a hír, de a lényeg mögötte van: miként kell megszólítani a Z-generációt, hogyan lehet ösztönözni a jövő mérnökét és mitől lesz gyakorlatorientált egy képzés?

Kérem, engedje meg, hogy a Magyar Mérnöki Kamara és a Mérnök Újság olvasói nevében is gratuláljak! Mivel korábban is díjazták – az Év Épületgépész oktatója (2015, 2021), PTE MIK HÖK oktatói díj (2021), az Év Legjobb oktatója Különdíj (2022), nyilvánvaló, hogy kedvelik a diákjai.

Köszönöm a dicsérő szavakat. Be kell vallanom, ez a mostani kitüntetés teljesen váratlanul ért, de szeretem azt gondolni, hogy sokéves munka elismeréseként kaptam, a tehetséggondozó munkámért, illetve az egész Kari gépész szakon a kollégáim által is végzett tehetséggondozás szervezéséért. Különösen azok a díjak hatnak meg, amelyek a hallgatókkal végzett munkámért, tőlük vagy szakmai szervezetektől érkeznek. Bő másfél évtizede az iparból érkeztem a felsőoktatásba: dolgoztam tervező vállalatnál, építőipari fővállalkozásnál, így nagyjából tudtam, hogy milyen tudásra, készségekre van szüksége a hallgatóknak. A gazdasági és az akadémiai szférában is projektszemlélettel dolgoztam, dolgozunk a közös siker érdekében – megbeszélésekkel, együttműködve, a megoldandó feladatokról, problémákról nyíltan kommunikálva, egymást motiválva –, ez utóbbi különösen fontos az egyetemisták életkorában. Amit a hallgatók különösen értékelni szoktak az az, hogy elérhető vagyok, hamar válaszolok a kérdéseikre, és adott esetben lehet velem egyezkedni. Nem adom olcsón az engedményt, de ha látom, hogy a hallgató akar és küzd, akkor én is nyitott vagyok az alkura, és találunk megoldást. Szívesen foglalkozom a kicsit is különlegesebb adottságokkal rendelkezőkkel, és azokkal is, akik nem akarnak többet, mint a hétköznapi feladatokat elvégezni. A sikerélményt mindenkinél másban kell megtalálni: a tehetséges hallgató gondozása arról szól, hogy milyen messzire jutunk, a többiek esetében pedig a tisztes helytállás a cél.

Mit gondol, a fiatal, tehetséges, reál irányultságú fiatalok számára vonzó ma a mérnöki pálya, illetve képzés?

Azt gondolom, hogy igen. A demográfiai hullámvölgy ellenére a COVID óta ismét emelkedik a teljes műszaki területre alapképzésbe jelentkezők száma és köztük a gépészmérnököké is. A felvételi ponthatárok is emelkedtek, ez azt mutatja, hogy jobb előképzettséggel érkező diákokat tudunk felvenni. A diákok látják a műszaki felsőoktatásban a lehetőséget, nem rossz a helyzet, és ez egyaránt érvényes a nálunk elérhető minden képzési szintre: a felsőoktatási szakképzésre, a BSc-re, az MSc-re és a szakmérnökképzésre is.

Visszatérő kritika a hazai műszaki felsőoktatással kapcsolatban, hogy magas szintű tudást adnak, ami azonban elsősorban elméleti jellegű. Az ipar visszatérő panasza, hogy a fiatal diplomásokat először be kell tanítani. Önnek mi a tapasztalata?

Az egyes felsőoktatási intézmények képzései nyilván eltérő mértékben gyakorlatorientáltak. A többi műszaki felsőoktatási intézményt nem szoktam minősíteni, inkább a saját előnyeinket szeretném hangsúlyozni, amelyek között a gyakorlatorientáltság biztosan ott van, és ezt nem csak mi mondjuk, hanem a munkaadók is, akik látják a különbséget a különböző egyetemeken végzettek között.

Hogyan alakul ez ki? Mitől lesz egy felsőoktatási intézmény pragmatikusabb, mint mások?

A Pécsi Tudományegyetem jogelődei több mint öt évtizedes múltra tekinthetnek vissza, és már a kezdetekkor cél volt az akkori ipari mértékű lakásépítésben gyorsan bevethető tudású szakemberek képzése. A felsőfokú technikumhoz hasonlóan – amit sokan még ma is a Szabó Ilonka utcai intézményként emlegetnek – Pécsett is műhelyek és laborok építésével kezdték a képzés kialakítását, így aztán szó szerint a fiatalok kezébe tudták adni a gyakorlati eszközöket már a képzés kezdetétől fogva, ráadásul magas tanóraszámok jutottak a gyakorlati tárgyakra, a régi tanterveket nézve ezt láthatjuk. Amikor jött a bolognai rendszerre történő átállás – ami nagyjából egybeesett az épületeink korszerűsítésével –, egy sor gyakorlati műhelynek nem maradt hely, és kevesebb lett a gyakorlati oktató is, emiatt ez a gyakorlatorientáltság a hagyományos értelemben csökkent, de azóta is folyamatosan fejlesztjük a laborokat, gyarapodnak a különböző célú és funkciójú mérőköreink, üzemi/félüzemi laboratóriumaink. Meg merem kockáztatni, hogy jelenleg az épületgépész-képzés terén nálunk van a legjobb labor háttér az egész országban. Ahogy említettem, több kollégámmal együtt az iparból érkeztünk, megvannak a kapcsolataink, amiket igyekszünk az oktatás számára is kamatoztatni.

Legyünk gyakorlatiasak! Hogyan tudják ennek a diákok hasznát venni?

Nemrég mondta egy vendégelőadónk, hogy a legfrissebb gyakorlati tudás a fejlesztő vállalatoknál van. Azok a cégek, akik az új berendezéseiket a laborjainkba telepítik, szívesen jönnek hozzánk a rendszereik bemutatására egy-egy tanóra keretében, és hozzák az újabb és újabb technológiai ismereteket a hallgatóinknak. Hosszú távon nézve ez egy win-win helyzet, az egyetem(isták) és a mérőköröket szponzoráló vállalatok számára. Utóbbiak számíthatnak arra, hogy a hallgatók majdani tervezőként, kivitelezőként biztosabb kézzel bánnak az ő eszközeikkel, és ezeket választják majd, ha adott esetben arról kell dönteniük, hogy mit építsenek be egy rendszerbe, épületbe. Ezért gazdag a laborhátterünk, és ezért tudunk meghívni az oktatásba neves gyakorló szakembereket, akik képben vannak a legújabb fejlesztésekről. Bármennyire is igyekszünk, nem tudunk az épületgépészet minden szegmensében képben lenni a legújabb eredményekről, de akiket meghívunk vendégelőadónak, azok viszont igen, és ez is hozzájárul a képzésünk gyakorlatias jellegéhez.

Az önéletrajza szerint a BME-n szerzett diplomája után a közelében sem volt a tanításnak, most pedig itt ülünk, és a tehetséggondozásban nyújtott kiemelkedő tevékenységéért kapott kitüntetéséről beszélgetünk. Sokan éppen fordított utat járnak be. Mi történt?

Csehszlovákiában születtem, ahova diploma után visszamentem és egy építési hatóságnál dolgoztam egy évig, utána jöttem férjhez Magyarországra, és egy tervező vállalatnál dolgoztam. Amikor az első két fiam nagyobbacska lett, egy magyarországi építőipari fővállalkozásnál lettem kereskedelmi igazgató, ami egy hangzatos cím volt, valójában sokrétű menedzseri munkát és műszaki tanácsadást végeztem. Akkoriban még nem terjedtek el az ISO-szabványok, árukódszámozás, nem voltak lefektetett vállalatirányítási rendszerek. Én jó gazda módjára gondolkodva kidolgoztam és néhány év alatt egészen jól felépítettem, amire a hatékony cégműködéshez szükségünk volt. Egy eredményesen együttműködő, jó hangulatú csapatból mentem el, amikor a harmadik fiam megszületett. A gyes-időszak után hívtak az egyetemre tanítani, a főállású oktató pályám ekkor kezdődött, bár már korábban is dolgoztam rokon területen: továbbképzéseket szerveztem mérnököknek, szerepet vállaltam az uszodagépész képzésben, vizsgáztatásban, mivel akkoriban uszoda-technikával is foglalkoztam.

De az egyetemi oktatás azért más szint. Miért váltott, ha sikeres volt?

A kereskedelmi munkában mindig a kézzel fogható érték létrehozását hiányoltam. Azt szeretem, ha egy munkának a belátható jövőben konkrét eredménye van, értéket hoz létre, és azt gondolom, hogy a tanítás ilyen.

Ha hosszabb távon gondolkodunk, akkor feltétlenül, és ez még inkább érvényes a tehetséggondozásra.

A tehetséggondozás első lépése a tehetséges, motivált, kreatív hallgatók felfedezése. Néha ez egyszerű, de sok tehetséges diák nem szívesen kerül reflektorfénybe, vagy alábecsüli a képességeit, vagy túlbecsüli, hogy mit is jelent egy-egy megméretés. Olyan is van, aki egyszerűen kényelemszeretetből nem akar többletfeladatot vállalni. Ilyenkor meg kell találni a közös hangot, ami a Z-generációnál sokszor azt jelenti, hogy fel kell vázolni a számára ebből származó, lehetőség szerint már rövid távon jelentkező előnyöket, miért lesz neki kedvező a többletenergia ráfordítás. Nehéz rávenni őket arra, aminek nem látják a rövid időtávon belüli megtérülését.

De ez teljesen racionális, nem?

Nem is bántom őket ezért, de azért az én egyetemi éveim alatt ez másképpen volt, ha valamit meg kellett csinálni, akkor azt megcsináltuk. A mai Z-generáció másképpen akar élni, és ezt figyelembe kell venni. Rá lehet őket venni arra, hogy adjanak be egy TDK dolgozatot, vagy indítsanak el egy kutatási projektet, de az ő nyelvükön kell érvelni: „ebből a témából később akár egy diplomamunkát is ki lehet majd hozni”. Folyamatosan motiválni kell őket, ott kell lenni mellettük, hogy ne adják fel, de szerencsére, ha elkapja őket a flow, akkor értékes munkát tudnak végezni.

Feltételezem, hogy a jó témák mellett jó módszereket is kell nekik adni.

Így van. Fontos az is, hogy a módszerek, amikkel az egyes témákat feldolgozzák, mennyire testhezállóak a hallgatók számára. Általában szeretik a csapatmunkát, közös ötletelést és feladatmegoldást. A mi hozzáállásunk, viszonyulásunk is meghatározó számukra, a mi módszereink, amikkel segíteni igyekszünk nekik. Erre elmesélek egy példát. Mivel alapítványi egyetem vagyunk, fontos az eredmények mérhetősége, meghatározott átlagok, létszámok tartása. Ezek javítására kiírtam egy pályázatot „Versenyezz önmagaddal!” címmel. A lényeg ez volt: aki az előző évi átlagához képest a legtöbbet javítja, azok közül az első 15 fő jutalmat kap. Nem pont az lett a kimenetel, amit terveztem, hiszen én a lemorzsolódási adatokat akartam szépíteni, de összességében itt is a motiváltak szerepeltek jól. Végeredményként a teljes gépész szakon egy egytizedes átlagemelkedés volt kimutatható, ami nagyon jelentős eredmény. Ami pedig a témákat illeti: az épületgépészetben sok a változás, jelentős a fejlődés, gondoljon csak a hőszivattyúkra, vagy az ivóvíz-higiénia előtérbe kerülésére. Feladatot biztosan találunk, az elérhető eredmények a megoldó módszerektől is függnek. Ma az együttműködés jelentősége sokkal nagyobb, mint korábban, fontos, hogy már most gyakorolják, megéljék, hogy közösen többre jutnak, együtt kreatívabbak, hatékonyabbak lehetnek.

Korábban megéltük az élmény-, majd a problémaalapú tanulás sikerét, és most úgy tűnik, hogy a kutatás alapú tanulás hódít.

Az biztos, hogy a hagyományos oktatási módszerekkel már nem lehet messzire menni. Csak egyetlen példa: lassan a mindennapjaink része a mesterséges intelligencia, aminek meg kell találni a helyét. Arra bíztatom a hallgatóimat, hogy használják, de tisztességes módon. Általában pedig azt gondolom, hogy a mérnöki lét fontos aspektusa – amit a hagyományos oktatással nehéz átadni –, hogy komplex megközelítésre van szükség. A cél, hogy a képzés végére összeérjenek a tárgyak, hogy a hallgatók lássák, érezzék, hogy mi mivel függ össze egy komplex rendszerben, megtanulják a rendszer szemléletű megközelítést, hogy egy változtatásnak a rendszeren belül milyen hatásai lesznek, hogy azokat is kezelni kell. A mi feladatunk, hogy az oktatáshoz holisztikus módon közelítsünk.

Csupa olyan dolgot kutat, ami nagyon „trendi”: ivóvízhigiénia, baktérium-mentes vízellátás, fenntartható vízhasználat, szivattyú szabályozási módok és az energetikai, hidraulikai változások összefüggése, energiahatékony szivattyúzás, a zöldtető szerepe a vízellátás-csatornázásban. Ráérzett a korszellemre vagy egyszerűen csak vonzódik a vizes témákhoz?

Anno, a fővállalkozási munkaköröm jelentős szeletét tette ki a szabadidő- és uszoda technika, sok kerti tó, uszoda, medence, szauna tervezésében és kivitelezésében vettem részt, a vízzel való kapcsolatom innen eredeztethető. Amikor az Egyetemre kerültem, nagyon szerteágazó tárgyakat kaptam. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy úgy tudok minél hamarább valamelyik terület szakértőjévé válni, ha egy területre fókuszálok, és ez a terület a víz lett, kiegészítve a szabályozástechnikával. 15-18 éve ezek még nem igazán voltak trendik, nagyon meg kellett küzdeni azért, hogy értékükön kezeljék őket, de mára beigazolódott, hogy mindkettő nagyon fontos terület. Az energiahatékony szivattyúzásból terveztem írni a doktorimat, a Természettudományi Kar Földtudományok Doktori Iskolájába iratkoztam be – akkor nálunk még nem volt PhD, csak DLA képzés –, ám a geográfusok, földrajztudósok számára a szivattyú nem volt könnyen kezelhető fogalomkör, mondták is, hogy ez a szó ne szerepeljen túl sokszor. Ekkor mentem el a fenntarthatóság irányába, ami a klímaváltozással együtt náluk már akkor is fontos téma volt, így hozzá tudták illeszteni a saját szempontjaikat az én munkámhoz.

Melyik kutatási témája az, ahol a legjelentősebb fejlődés várható, vagy másképpen fogalmazva, ha egy diákja tanácsot kér, hogy mivel foglalkozzon, hol van a jövő, mit javasol neki?

Nehéz választani. A víz sok területhez kötődik, az épületen belüli rendszerek mellett fontos például a mezőgazdaságot ellátó csatornahálózatok területe, vagy a természetes vízkészletgazdálkodás forrásként kötődik a vezetékes vízellátáshoz. Ha valamit ki kell emelnem, akkor az a fenntartható vízhasználat. Ez mára globális kérdéssé vált, ami sok korábbi ökölszabály átértékelését teszi szükségessé, ennek következtében az épületgépészeti tervezési-, kivitelezési gyakorlat sem maradhat a régi. A hallgatóimnak szívesen beszélek a forráshatékonyságról, ami magába foglalja az energia mellett a vízzel és egyéb erőforrásokkal való körültekintő bánásmódot. Az energiaracionalizálás gondolata mára széles körben kutatott és ismert téma, de a vízracionalizálás még nem.

Lehet, hogy azért, mert van egy olyan hamis illúziónk, miszerint Magyarország jól áll a víz terén, van elég.

A doktori munkámban is foglalkoztam ezzel, kettős a kép. Látszólag igen, van elég vizünk, hiszen a Kárpát medence belsejében vagyunk, ide folynak a vizek, de ha azt nézzük, hogy mennyire vagyunk hatékonyak ezen a téren, az már nem olyan megnyugtató: több víz folyik el az országból, mint amennyi beérkezik. Mára törekvés, hogy tartsuk helyben a vizeket, vegyük hasznát, ahelyett hogy igyekeznénk gyorsan megszabadulni tőle. Ugyanazt az elvet kellene követni országos szinten és családi házaknál is: gondolnunk kell a csapadékvízhasznosítás, szürkevízhasznosítás fejlesztésére, magasabb szintre emelésére, mindezt energia- és forráshatékonyan. Mondhatjuk, hogy ma már a csapból is energiatakarékosság folyik, a víztakarékosság pedig csak az utóbbi időben kezdett előtérbe kerülni, holott – ahogyan a hallgatóknak is szoktam mondani – energia nélkül élhetünk – még ha nem is ma megszokott kényelmes módon, de víz nélkül nincs élet.

Az Ön nevéhez köthető több nívós konferencia meghonosítása is, ráadásul az egyik ma már akkreditált MMK-s képzés is. Ha jól tudom, az eredeti ötlet a külhoni kapcsolatrendszerének köszönhető.

Élő kapcsolatom van a Pozsonyi Műszak Egyetem oktatóival, járok az ő szakmai programjaikra. Ott irigyeltem meg azokat a rendezvényeket, ahol két napig csak a vízről beszélhettünk. Járulékos haszon, hogy ezeken a szakmai konferenciákon élénk a tapasztalatcsere, teret kap a vélemények ütköztetése, cseréje, aminek megvan a helye, fontos a jelentősége és az eredménye is látszik. Ezen a téren ők akkor előbbre tartottak, ezért úgy gondoltam, hogy ezt a gyakorlatot érdemes adaptálni. Azt mondtam magamnak: nem igaz, hogy ezt én nem tudom megcsinálni Magyarországon! Eddig hat nemzetközi konferenciát tartottunk itthon Hatékony Vízellátás néven, és büszke vagyok rá, hogy a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozatának elnöke, Gyurkovics Zoltán résztvevőként azt mondta, hogy olyan tartalmas programot sikerült összeállítanom, hogy befogadják kötelező kreditpontos kamarai képzésnek. Így immár három éve mindig akkreditáltatjuk a megszervezett programot, előadókat, és ez a 120-140 fős konferencia szerves része az MMK képzési rendszerének, évente márciusban, a Víz Világnapjára szervezve. Őszre egy másik konferencia vált hagyománnyá, a Magyar Tudomány Ünnepe országos rendezvénysorozatba kapcsolódunk be minden novemberben. Idén ötödik alkalommal rendeztem meg a Gépészmérnöki Tudományok Népszerűsítése nevű konferenciánkat, amin szinte a teljes PTE MIK gépész oktató gárda megjelent már előadóként, kiegészítve hallgatókkal, illetve az MTA Pécsi Területi Bizottsága Gépészeti és Épületgépészeti Munkabizottsága (MTA PAB GÉG) tagjaival. Ennek az Akadémiai Munkabizottságnak az elnöke is vagyok, így egy másik kört is meg tudok szólítani, sokakat elérünk az eredményeinkkel, kutatási témáinkkal, szakmai tapasztalatainkkal.

Oktatásfejlesztéssel is foglalkozik.

Négy képzésnek voltam évekig a szakfelelőse, aki végez ilyen munkát, az tudja, hogy kettő vállalása is nehéz, nem gyakori dolog. Több képzést a kezdetektől vittem, előkészítésén is dolgoztam. Azt szoktam mondani, hogy a gépészmérnök MSc képzés képzési anyagának kidolgozása, akkreditációjának előkészítése a negyedik gyerekem, ennek megfelelően ma is a mindennapjaiban foglalkozok vele a saját tárgyaimon kívül is. Független vélemények alapján ez a képzés ma Magyarországon a legrangosabb épületgépész képzés: csak nálunk lehet épületgépészként mesterdiplomát szerezni gépészmérnökként, ráadásul egy korszerű tematika szerint. Tényleg büszke vagyok az összeállított tantervre, képzési programra. Annak idején egy kutatási pályázat keretében európai felsőoktatási intézmények képzési programját elemeztük, hasonlítottuk össze, és a tapasztalatok beépítettem a mi mesterképzésünk mintatantervébe, tantárgysora kialakításába és tematikák felépítésébe. Jó a képzés visszhangja, sok a jelentkező. A képzés első évfolyamainak hallgatóitól sok visszajelzést kértem, felmérést készítettem, az eredményt egy szófelhőben tettem könnyen megfoghatóvá. Büszke vagyok rá, hogy a legnagyobb betűkkel ezt írhattam ki a mesterképzés jelzőjeként: kihívás és egyben élmény.

Mi a hobbija? De nehogy azt mondja, hogy szakirodalmat olvas!

(Nevet) Kicsit valóban többet dolgozom, mint kellene, valahogy nem sok szabadidőt hagyok magamnak, de amikor tehetem, akkor biciklizünk, túrázunk, igyekszünk sokat utazni, zarándokolunk gyalogosan, vonattal, repülővel, evezünk, síelünk. Imádom a családomat, szívesen sütök, főzök nekik, kertészkedünk, barkácsolunk együtt. És olvasni is szeretek.

Sok további aktív évet kívánok, és ezt, hogy továbbra is legyenek nagyra vágyó diákjai.

Köszönöm, ennél jobbat nem is kívánhat egy oktatói szakmai élethez.

Rozsnyai Gábor