Az erőforrások hatékony felhasználását és az anyagok újrahasznosítását előtérbe helyező körforgásos, illetve a moduláris építészet példátlan népszerűségnek örvend. Egy nemrégiben megvalósult hollandiai projekt tökéletesen tükrözi ezt a trendet: egy fejlesztő cég 20 ún. flexhome-ot, azaz moduláris elemekből álló épületet épített, és ezek a mobilházak szinte teljes egészében természetes, „bio-körforgásos” anyagokból, azaz biomasszából, például növényekből, fákból, gyümölcsökből és fűfélékből állnak. A projekt egyik kiemelkedő eleme a természetes anyagokból készült légtechnikai vezetékrendszer, mely a szellőztetőrendszer részét képezi.
A hollandiai Sittardban megvalósult projekt egyik figyelemre méltó előnye a minimális helyszíni munkaigény. Az installációkat BIM Revit programmal tervezték, a mobilházak elemeit előre legyártották, és ezeket a helyszínen szerelték össze. Chris van Vilsteren, a szellőztető- és vízvezetékrendszerek telepítéséért felelős Loohuis Assies munkatársa szerint egy most épített háznak 5–20 év múlva is könnyen áthelyezhetőnek kell lennie. „A szétszerelhető építési módszerrel az egész ház darabokra szedhető, akár a Lego – még a vízvezetékek is, hiszen a Wavin által gyártott, ehhez a projekthez használt csatlakozókat többször is lehet installálni. Régebben ezeket az elemeket forrasztották vagy préselték, így szétszerelni nem, csak eldobni lehetett őket. Ez mára megváltozott” – magyarázza a szakember.
A projekt során elsődleges követelmény volt a szinte kizárólag biológiai alapú anyagok használata. Olyan bio-műanyag termékekre volt szükség, amelyek kompatibilisek a körforgásos építési módszerekkel, de ezekből még világszerte kevés található. A Wavin volt az egyetlen cég, amely egyelőre még csak a holland piacon elérhető, de ezeknek a kritériumoknak megfelelő, biológiai alapú műanyagból készült és ISCC tanúsítvánnyal is rendelkező légtechnikai vezetékrendszert tudott kínálni a projekthez. Gert Drayer, a Wavin képviselője szerint: „Természetes anyagok használatával több mint 75 százalékos széndioxid-kibocsátás-csökkentést érhetünk el a hagyományos PVC-gyártáshoz képest. Az ökológiai teljesítmény és fenntartható anyagok egyre fontosabbá válnak, ráadásul egyre több pályázat esetében követelmény a körforgásosság és fenntarthatóság.” A szellőztetőrendszer mellett az épületekben a szennyvízrendszerhez is 50 százalékban újrahasznosított műanyagból álló PVC-csöveket használtak.
Az új megoldások bevezetésekor a környezettudatosság mellett a termékek teljesítménye éppúgy fontos, hiszen az anyagoknak tartósnak és mérettartónak kell lenniük, így minden projekt előtt digitális modell készül, és mindent előre le is gyártanak. Végül a helyszínen valamennyi elemnek tökéletesen kell illeszkednie. Az építőipar fenntartható átállása már javában zajlik, a természetes anyagokból készült mobilházak pedig egyre népszerűbbek lesznek. „Ez a projekt katalizátorként szolgál számunkra, hiszen minden, a körforgásosság és fenntarthatóság terén szerzett tapasztalatot felhasználunk majd a jövőbeli fejlesztéseinkben” – hangsúlyozzák a megvalósításban résztvevő szakemberek.