Mennyire függünk az orosz gáztól? Mit tehetünk, hogy lakásunk se hűljön ki, és a klímavédelmet se kelljen évekre zárójelbe tennünk? Hogyan változik az atomenergia szerepe? Aszódi Attila előadásából sok minden kiderül, kattintson a felvételhez!
Az ukrajnai háború előtt a valószínűleg igen kevesen foglalkoztunk azzal, hogy fűtésrendszerünkbe „honnan érkezik a molekula”. Ha máshonnan nem, hát Aszódi Attila tudományünnepi előadásából most megtudhattuk, hogy az a bizonyos molekula – jellemzően metán – leginkább Oroszország távoli tájairól érkezik hozzánk, közép- és kelet-európaiakhoz. Az energetikai szakértő talán leghatásosabb ábráján látható, ahogy az orosz gázvezetékek hálózatának hűvös kék színnel jelölt hálózata teljesen befedi térségünket – ellentétben például Északnyugat-Európával, ahol a norvég molekulák is elérhetők.
A diáról diára érkező adatok, diagramok és kimutatások az előadás elején nem sok időt adtak arra, hogy a közönség a klímavédelmen gondolkozzon. Aszódi kíméletlenül adagolta a keserű pirulákat. Először a mértékegységekkel kellett megismerkednünk, és rávenni a havi rezsicsökkentett kvótához szokott hétköznapi agyunkat, hogy befogadja a megajoule-okat és terawattórákat. Ezután diagramok jól felépített sorozatával festette fel az így november közepén különösen borongós képet: a magyar háztartások nagy többsége gázfüggő, és ez a gáz (lásd a korábban említett ábrát) bizony Oroszországból érkezik. E jelentős gázhasználat pedig igazán a rendszerváltás óta eltelt időben alakult ki, bár némi öröm az ürömben, hogy időközben a sokkal nagyobb károsanyag-kibocsátással járó szénfelhasználás szinte megszűnt.