12° C
Ma 2024. október 04., péntek, Ferenc napja van.
12° C
Ma 2024. október 04., péntek, Ferenc napja van.

Ütemterv szerint haladnak a bicskei intermodális csomópont munkálatai

jún 16, 2022 | országjáró

A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló bicskei intermodális csomópont fejlesztési projekt munkálatai egy éve kezdődtek meg, a kül- és belterületi munkavégzés azóta is zavartalanul folyik. A kivitelezés haladásáról tartott sajtótájékoztatót Tessely Zoltán, országgyűlési képviselő, Bálint Istvánné, Bicske város polgármestere és Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.

 

A 2021 júniusában induló projekt a bicskei vasútállomás térségének egy rendkívül összetett, több feladatelemből álló fejlesztése, amely két ütemben zajlik. Az I. ütem keretében a vasútállomástól nyugatra épülő új Tatai út és Csákvári út közötti összekötő út alépítményi munkái, az épületbontási és fakivágási munkálatok már befejeződtek. A vasút fölött átvezető közúti felüljáró átépítésének, valamint az összekötő úton a védőréteg építésének munkálatai vannak jelenleg folyamatban.

Részben véget értek a gyalogos peronaluljáró meghosszabbításának 2021. második felében megkezdett munkálatai, így sor került a meghosszabbított aluljáró ideiglenes forgalomba helyezésére. Ezt követően elbontásra került a gyalogos vasúti felüljáró. 2021. második felében megkezdődött a déli oldalon megvalósuló P+R parkoló és körforgalom, a vasúti közrakodó vágányok burkolt rakterületének, és azok megközelítő útjának kivitelezése, a fejlesztéssel érintett terület csapadékvíz-elvezető rendszerének kialakítása, átépítése és a közműkiváltási munkák ütemezett megvalósítása. Ezen munkálatok továbbra is folyamatosan zajlanak. 2021. második negyedévében folytatódtak az összekötő út védőréteg építési munkálatai, valamint a déli P+R parkoló és körforgalom földmunkái, amelyek jelenleg is zajlanak. Ezen túl folyamatban vannak az új rakodóvágányok nagytömegű föld- és vágányépítési munkái is. Az új rakodó és a déli P+R parkoló jelenleg zajló nagytömegű földmunkáinak befejezését követően a rakodó szilárd burkolatának és vágányainak építési munkálatai, illetve a parkoló pályaszerkezetének kialakítása kezdődnek majd meg.

Tessely Zoltán, országgyűlési képviselő elmondta: „Bicske és a térség eddigi legnagyobb beruházása valósul meg a jelenlegi fejlesztéssel, amely szerves részét képezi a hosszútávú terveinknek. A bicskeiek érzékelhetik a legjobban, hogy a munkák lépésről lépésre, ütemezetten zajlanak, amely jelentősen befolyásolja majd a lokális gazdaság fellendülését.  Örömteli arról is beszélni, hogy a fejlesztés ezzel nem áll meg, év végéig elkészülnek a következő ütem tervei, melynek keretében nagy álmunk válhat valóra, hiszen vissza szeretnénk építeni a királyi múltra visszatekintő Bicske vasútállomási épületet is.”

Bálint Istvánné, Bicske város polgármestere kifejtette: „Ez a közel 10 milliárdos beruházás páratlan értékű a városban. Sok éven keresztül okozott komoly problémát a balesetveszélyes aluljáró, amely elbontása meg is valósult, miután megkaptuk a modern átjárót a két Csákvári út es a Móricz Zsigmond utca között. Nagy várakozással tölti el a helyieket a P+R parkolók kiépítése is, ami nagy könnyebbséget jelent majd a vonattal közlekedőknek és az itt élőknek egyaránt.”

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese hozzátette: „Az idei évben adottak lesznek a további tervezés feltételei. Arra törekszünk, hogy minden tervünk a legjobb kidolgozottságú legyen annak érdekében, hogy a megvalósíthatósági fázisban már ne merüljenek fel nehézségek. Bízunk benne, hogy az építkezési fázis második szakasza is hasonlóképpen eredményes lesz, mint az első.

Az első ütem várhatóan 2023 októberében készül el. A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap terhére valósul meg. A kivitelezést a V-Híd Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság végzi nettó 9 924 882 416 Ft értékben.

Forrás: NIF