Június16-17-én kétnapos rendezvény mutatja be az ipari-egyetemi közös innovációs eredményeket és segíti a pályázati partnerkeresést. Többéves hagyománya van már a BME Innovációs Napnak, melynek célja, hogy demonstrálja, felkeltse a jelenlegi és jövőbeni egyetemi partnerek érdeklődését a BME-vel közös együttműködésekben rejlő lehetőségek iránt, ezúttal azonban a Műegyetem első Budapesten kívüli campusa, a Balatonfüredi Tudáscentrum is bemutatkozik.

 

Újításként a FIEK a BME Innovációs Nap rendezvényét kétnapos hibrid (személyes és online részvételt is lehetővé tévő) eseményként szervezi meg, melyre idén is különleges szakmai programmal készül.  

A BME Innovációs Nap nyitónapján, június 16-án a Műegyetem vezetői, kutatói, kiemelkedő ipari partnerei személyesen tartanak előadást a Balatonfüredi Tudáscentrumban. Az eseményen részt vesznek az egyetem vezetői, szakemberei, a BME legfontosabb ipari partnerei is. A rendezvény keynote előadója Thierry Klein, a Nokia Bell Labs elnöke, aki az ipari együttműködésen alapuló üzleti vállalkozások jövőjéről tart majd előadást.

Az esemény résztvevői megismerhetik a Műegyetem és a FIEK koordinációjában zajló legjelentősebb nagyvállalati kutatás-fejlesztési projekteket, azok legújabb eredményeit és várható hatásait, valamint bepillantást kaphatnak a legfrissebb, az egyetem működését érintő intézményi hírekbe, valamint a BME Science Park projekt aktualitásaiba.

A rendezvény második napja, az I. BME Kompetenciavásár / Competence Fair már teljes egészében a műegyetemi kutatókról és kutatócsoportokról szól. A szakmai mustra célja részben az, hogy a BME-s kutatók és kutatócsoportok nemzetközi láthatóságát támogassa, valamint elősegítse új tudományos együttműködések kialakítását és a Horizon Europe pályázati konzorciumokba való bekapcsolódást. Mindehhez a programhoz kapcsolódó innovatív networking applikáció és a legújabb fejlesztés, a BME Kompetenciatérkép megfelelő segítséget és kiindulást biztosít a kutatók számára.

Az angol nyelvű hibrid rendezvényen a BME kutatói számos lehetőséget kapnak a bemutatkozásra: 2-3 perces bemutatkozó „research pitch-eket” tarthatnak, online networking alkalmakon vehetnek részt és szervezhentek is ilyen célzatú szakmai összejöveteleket. A szervezők a rendezvénynek széleskörű láthatóságot biztosítanak annak érdekében, hogy minél több lehetséges magyar és külföldi, akadémiai és ipari partner is csatlakozzon. A programban két panelbeszélgetés is lesz a BME számára releváns kurrens európai kutatási területen: a zöld innovációt támogató módszereken és az Európai Ipari Stratégia kulcságazataihoz kapcsolódó kutatásfejlesztés témájában. A kapcsolatépítést egy innovatív mobilapplikáció is segíti majd a rendezvény ideje alatt és utána. Az innovacio.bme.hu oldalon és annak aloldalain folyamatosan megjelennek a rendezvénnyel kapcsolatos hírek.

Habár a Kompetenciavásár egyedi rendezvény, a 2022 júniusában létrehozott új, nyilvánosan és állandóan elérhető műegyetemi Kompetenciatérkép magyarul és angolul is információt ad a kutatók, a kutatócsoportok, a kutatási infrastruktúrák eredményeiről és kapcsolódási lehetőségeiről.

A FIEK által működtetett kompetenciatérképen – amely a kompetencia.bme.hu és a competence.bme.hu oldalról lesz elérhető – számos kategória és kulcsszó segíti majd a könnyű kereshetőséget a magyar és külföldi egyetemi és ipari partnerek részére egyaránt. A műegyetemi kompetenciatérkép felhasználóbarát, többféle kereshetőséget biztosít, professzionális kinézetű angol és magyar nyelvű profiloldalt tartalmaz kutatócsoportok és kutatók, valamint külső látogatók részére.

rendezvényre bárki regisztrálhat, a Whova applikációhoz való hozzáférés a potenciális Horizon Europe együttműködő partnerek részére válik elérhetővé. Az applikáció már aktív, a regisztrációt követően azonnal lehet használni, majd a rendezvényt követően szeptember 15-ig, azonban új regisztráció június 17. után már nem lehetséges.

 

Forrás: bme.hu