A színvonalas mérnökképzés és az innovatív technológiák fejlesztésének támogatására újabb négyéves, 40 millió forint értékű támogatási keretet biztosít a MAVIR (Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói és kutatói számára – közölte a társaság szeptember 16-án.
A közlemény idézte Biczók Andrást, a MAVIR Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki hangsúlyozta, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán tanuló hallgatók tanulmányi és kutató munkájának támogatása ösztöndíjakkal elősegíti a mérnökképzést és az egyre szűkülő szakmai utánpótlás biztosítását. Az előző, 2017-2020-as támogatási ciklus hallgatói ösztöndíj-programjában 36 hallgató vett részt, közülük kilencen, több szemeszteren keresztül is folytatták kutatásaikat. Többen részt vettek a MAVIR gyakornoki programjában, vagy a MAVIR-nál, illetve valamelyik leányvállalatánál helyezkedtek el. (MTI, fotó: MAVIR)