Hangsúlyozta, amikor a főváros vezetése a zöld közlekedésről, a megfizethető lakhatásról és a parkok megóvásáról beszél, akkor egyszerre beszél egy 21. századi város víziójáról és követi azokat a nemzeti tradíciókat, amelyeket a dualizmus idején indítottak el az elődeink.
Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója felidézte: 125 évvel ezelőtt, 1896. május 2-án indult el a Millenniumi Földalatti Vasút, hétköznapi nevén a kisföldalatti.
A kisföldalatti nemcsak a múltat jelképezi, hanem az összefogást is. Annak idején több vasúti társaság is volt, azok megegyezése is kellett ahhoz, hogy a vonal megépülhessen – mondta el.
Hozzátette, a földalatti vasutat 19 hónap alatt építették meg 3,7 kilométer hosszon. Végleges, több mint 4 kilométeres hosszát 1973-ban nyerte el, akkor kerültek a felszíni állomások is a föld alá.
Bolla Tibor kiemelte, a kisföldalatti nemcsak turistalátványosság, hanem fontos fővárosi közlekedési eszköz is. Közölte, azon dolgoznak, hogy megvalósuljon a vonal rekonstrukciója, a kocsik felújítása és a vonal meghosszabbítása is. A kisföldalatti egy új technikával a hagyomány értékeit megőrizve közlekedhet majd – fűzte hozzá a BKV vezetője.
Bolla Tibor a rendezvény végén a Magyar Nemzeti Bank által a Millenniumi Földalatti Vasút megnyitásának 125. évfordulója alkalmából kibocsátot emlékérmét adta át Karácsony Gergelynek, Tüttő Kata főpolgármester-helyettesnek és Walter Katalinnak, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának. (MTI)
Fotók: Fortepan