A magyar gazdaságban, így az építőiparban is elindult már a javulás, ami pedig a GDP 20-21 százalékát lefedő gazdaságvédelmi akciótervnek köszönhető – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára szeptember 4-én a mérnöki kamara székhelyén megrendezett Építők napi díjátadón.

 

Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár hozzátette az építőipar a koronavírus-járvány alatt is „derekasan helyt állt”, hiszen az építkezések az adott helyzetben tovább folytatódtak. Ráadásul a járványnak pozitív hatása is volt, hiszen felgyorsult az építőipar digitalizációja. A kormány a nemzetgazdaságot meghatározó ágazatként tekint az építőiparra, amely 2017 és 2019 között korábban példátlan termelékenységi mutatókat produkált – mondta az államtitkár, aki szerint 2019 volt a csúcs, amikor a GDP 4,9 százalékos növekedéséhez az építőipar 1 százalékponttal járult hozzá.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szintén kiemelte, 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is az építőipar több mint 20 százalékkal bővítette termelését.

Hozzátette, a koronavírus idei megjelenésekor az ágazatban minden egészségügyi és üzleti kockázatot csökkentő intézkedést megtettek, hogy az építőipar folyamatosan dolgozhasson. „A mai napig nincs vírusos megbetegedés az építőiparban” – jelentette ki a szakszövetség elnöke.

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, miközben az építőipar kapacitás oldalról jelenleg is képes arra, hogy az elmúlt három évben megszokott lendületben és nagyságrendben kivitelezzen az országban, megrendelés állománya, vélhetően a járvány hatására jelentősen esett. A megrendelői oldalon a legnagyobb megtorpanást az önkormányzatoknál tapasztalták, miközben az állam 2020 első felében ugyanolyan értékben szerződött az építőiparral, mint egy évvel korábban.

A helyzet kezelése érdekében az építőipari érdekképviseletek köztük az ÉVOSZ is azt kérte a kormánytól, hogy hozza előre a már 2020-ra, 2021-re betervezett közösségi beruházásokat – mondta Koji László.

Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke elmondta, hogy idén az Építők Napját a járványhelyzet miatt nem tudták a hagyományos júniusi időpontban megtartani.

A rendezvényen adták át az Építők Napja alkalmából odaítélt díjakat: miniszteri elismerő okleveleket, a BPMK Hollán Ernő-díjait, valamint az MMK Építési Tagozatának Kardos Andor-díját. (MTI)

Díjak és díjazottak:

 

Dr. Palkovics László Innovációs és Technológiai miniszter az Építők Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományozott:

 

Kéry Tamás ügyvezető részére

a Mérnök Egyletben és a Magyar Mérnöki Kamarában kifejtett áldozatos munkája elismeréseként

 

Harkai Balázs ügyvezető részére

a Fiatal Mérnökök Csoportjának létrehozásáért és az abban kifejtett áldozatos munkája elismeréseként

 

Bálint Péter ügyvezető részére

az Építőipari Nívódíj pályázat bíráló bizottságában végzett munkája elismeréseként

 

Domonkos László ügyvezető részére

a Magyar Épületgépész Szövetségben kifejtett áldozatos tevékenysége elismeréseként

 

Földes Csaba György ügyvezető részére

a korszerű és minimális ökológiai lábnyomot hagyó nyílászáró gyártóüzemek létrehozásáért

 

Komlós Andor ügyvezető részére

az építőanyagipar, illetve a téglaipar fejlesztésében kifejtett tevékenysége elismeréseként

 

Koszta Ildikó kreatív vezető részére

az Építőipari Mesterdíj Alapítványál kifejtett tevékenysége elismeréseként

 

Kovács Ágnes építész részére

tervezői tevékenysége elismeréseként

 

Molnár Zoltán Péter tervezői tanácsadó részére

a MÉVSZ-ben (Magyar Építőkémia és Vakolat Szövetségeben) kifejtett szakmai tevékenysége elismeréseként

 

Szekeres József nyugdíjas tanácsadó részére

a Tokodaltárón létrehozott korszerű gyártóbázis létrehozásának, valamint a hazai műszaki felsőoktatás és az ipar kapcsolatának erősítésére kifejtett áldozatos tevékenysége elismeréseként

 

Zala Péter elnök részére

a MEPS Magyarországi EPS Hőszigetelőanyag Gyártók Egyesülete elnökeként kifejtett tevékenysége elismeréseként

 

Bujdosó Sándor elnök-vezérigazgató részére

az építőipari ágazat fejlődése és elismertsége érdekében folytatott széleskörű tevékenysége elismeréseként

 

Kálmán Péter vezérigazgató részére

az építőipar modernizálásában kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréseként

 

Mensch József Miklós tanár részére

az építőipari szakképzés területén, valamint az ÉVOSZ-nál végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként

 

Táll Zsófia újságíró részére

építőipari újságírói tevékenysége elismeréséül

 

Závodiné Sánta Melinda gazdasági vezető részére

az ÉVOSZ-nál végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként

 

Barna László igazságügyi szakértőr, TSZSZ tag részére

pontos és precíz munkája elismeréseként

 

Horváth Róbert igazságügyi szakértő, TSZSZ tag részére

magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként

 

Marsalné Kovács Judit Éva szerkezetépítő mérnök, városgazdálkodási üzemmérnök és közgazdász, TSZSZ tag részére kimagasló pályafutása elismeréseként

 

Répás Balázs Zsolt műszaki ellenőr, igazságügyi szakértő részére

pontos és precíz munkája elismeréseként

 

Schváb Zoltán műszaki ellenőr, igazságügyi szakértő, TSZSZ vezetői helyettes részére

pontos és lelkiismeretes szakmai tevékenysége elismeréseként

 

Székely Istvánné Dákay Gabriella tervező és TSZSZ műszaki előadó részére

széles körű szakmai tapasztalatának, rendkívüli munkabírásának, pontos és percíz munkavégzésének elismeréseként

 

Vágó Csaba igazságügyi szakértő, TSZSZ tag részére

pontos és precíz munkája elismeréseként

Zemplényi Adrienne a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jogi igazgatója, a TSZSZ és a kamara közötti együttműködés felelős vezetője részére

szakmai tapasztalata, és a TSZSZ-ben kifejtett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként

 

Szilvágyi László ügyvezető részére

tervezői tevékenysége, valamint a Magyar Mérnöki Kamarában kifejtett áldozatos munkája elismeréseként

 

A kitüntetéseket dr. Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár asszony (ITM) nevében Kassai Ferenc BPMK elnök, MMK alelnök adta át.

 

 

Dr. Pintér Sándor, Magyarország Belügyminisztere Építők Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományozott:

 

Mészáros József műszaki vezető részére

a szennyvízelvezetés és tisztítás területén végzett / tervezői és oktatói tevékenysége elismeréseként

 

Jancsó Béla közmű vállalkozási koordinátor és tervező részére

a víziközmű-fejlesztés területén végzett magas színvonalú, innovatív építőmérnöki tevékenysége, szakmai közéleti munkája elismeréseként

 

Gaál László termelési főmérnök részére

a korszerű vízépítőipari, árvízvédelmiföldmunkák és műtárgyépítés területén végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként

 

Bózvári József ügyvezető igazgató, vezető tervező részére

sikeres pályafutásáért, a korszerű tervezői módszerek gyakorlatba vezetéséért és a fiatalok támogatásáért

 

Raum László részére

a vízépítő mérnökképzésben, a laboratóriumi és üzemi kutatásokban, fejlesztésekben és szakértési, tervezési feladatokban vállalt kiemelkedő sikerei elismeréseként

A kitüntetéseket Kling Zoltán, a Belügyminisztérium Vízügyi Koordinációs Főosztály főosztályvezetője adta át.

 

Prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Építők Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományozott:

kórházi tervezési munkái-, és az ÉTE Egészségügyi Szakosztályában végzett tevékenysége elismeréseként

Bihari Miklósné és Gorzó Csaba ügyvezető igazgató, orvostechnológus részére

A díjakat dr. Nagyunyomi-Sényi Gábor, az Építéstudományi Egyesület elnöke egy későbbi időpontban adja át a díjazottaknak

 

 

A Magyar Mérnöki Kamara Építési Szakmai Tagozata Kardos Andor-díjat adományozott Szabó Éva, a Pécsi Tudomány Egyetem docense, a Magyar Mérnöki Kamara Etikai Bizottság tagja, az Építési Tagozat elnökségének tagja részére az építésügyért és a Kamarában végzett munkája elismeréseként

A díjat dr. Kiss Jenő a Magyar Mérnöki Kamara Építési Szakmai Tagozatának elnöke adta át.

 

 

Átadásra kerültek a Hollán Ernő-díjak. A díj jelképezni hivatott névadójának felfogását, amely állandóan szem előtt tartotta a mérnöki mesterségnek, a tudománynak, az ország sorsa iránt érzett felelősségnek, valamint a mérnökök összefogásának az egységét és fontosságát.

A díjat a BPMK évente adományozza azoknak a mérnököknek, akik

  • munkássága Hollán Ernő szellemiség tükrözi,
  • akik Budapest és Pest megye fejlődését mérnöki munkáságukkal elmozdították
  • akik a mérnöki kamara érdekében jelentős tevékenységet folytattak
  • akik a magyar mérnökségért dolgoztak, kiemelkedő színvonalú alkotásokat hoztak létre.

 

2020-ban Hollán Ernő-díjat vehetett át:

Hikisch Lóránt okleveles gépészmérnök

Szőllőssy Gábor okleveles építőmérnök, mérnök közgazdász

Dr. Zsebik Albin okleveles gépészmérnök, okleveles mérnöktanár

 

A díjakat Kassai Ferenc BPMK elnök, MMK alelnök adta át.