Összeállította: dr. Rigó Mihály ny. mérnök

„Gregersen Gudbrand 1824-ben született Norvégiában. Amikor felnőve kitanulta az ácsmesterséget, a kor szokásának megfelelően Európába indult, hogy tudását és tapasztalatait gyarapítsa. Lipcsén, Drezdán, Prágán keresztül érkezett Bécsbe, ahol kiderült, hogy az útiládájából ellopták személyes ingóságait. Ennek a szerencsétlen eseménynek a következménye, hogy Gudbrand Magyarországra indult. 1847-ben érkezett meg Pest-Budára, ahol munkalehetőséget keresett. Kézenfekvő volt, hogy a vasútépítkezésekbe kapcsolódjon be, hiszen ebben az időben Magyarországon is óriási lendülettel folytak a vasúthálózat kiépítésének munkálatai. Hamarosan meg is kapta első önálló feladatát: a Vág völgyében építhetett hidat.

Az 1848-as forradalom kitörése nagy hatással volt a fiatal ácsra, hiszen egy olyan nép gyermeke volt, amely a 14. század óta dán elnyomatás alatt élt. Az 1814. évi norvég polgári forradalom is csupán a belügyek terén tudott önállóságot kivívni, az ország politikailag Svédországtól függött. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy Gregersen Gudbrand önként jelentkezett a IV. mérnökcsapatba. Itt mint utásztiszt szolgált. Paksnál az akkori viszonyokhoz képest rekordidő – harminchat óra – alatt épített fel egy pontonhidat.

A szabadságharc leverése után Itáliába menekült, de 1851-ben már újra Magyarországon tevékenykedett. Az 1865 óta működő cégét továbbfejlesztve 1888-ban bejegyeztette a Gregersen G. és Fiai Építő Vállalatot. Szakértelme mellett kiváló üzleti érzéke is volt; ennek köszönhetően vállalata egyszerre több nagyszabású híd- és vasútépítési megbízást is sikeresen teljesíteni tudott. A cég hamar hírnevet szerzett a vasúti munkáival, amelyek az ország szinte minden pontján megtalálhatók; számtalan vasútvonal, pályaudvar és vasúti híd megépítése fűződik a nevéhez. Így például az 1861-ben megnyílt, a Déli Vasút által épített Buda–Nagykanizsa vasútvonal, amelynek teljes vonalán Gregersen Gudbrand irányította számos műtárgy építését: a budai indóház, a nagykanizsai és székesfehérvári pályaudvar fogadócsarnokai is az õ vezetésével készültek el. Az 1857-ben megnyílt Szolnok–Debrecen vasútvonallal egyidejűleg átadott szolnoki híd – Magyarország leghosszabb vasúti fahídja – is Gregersen irányításával készült el. Az 512 méter hosszú, fa cölöpjármokon nyugvó, feszítőműves hídnak huszonnyolc ártéri és tíz meder feletti áthidaló szerkezete volt. 1889-ben a faszerkezetet acélszerkezet váltotta fel, az építkezést az ekkorra már országos hírnévre szert tett Gregersen-építővállalat kivitelezte.

A vasútépítkezések mellett tanult mestersége, az ácsszakma és a hozzá kapcsolódó faipar volt vállalatának másik tartópillére. Fatelepei és asztalosárugyára révén az egyre növekvő Pest-Buda világvárossá alakításában is nagy szerepet játszott. Számos munkája között megtaláljuk az 1875-ben elkészült Népszínházat – a későbbi Nemzeti Színházat – is, amelynek asztalos- és ácsmunkáit Gregersen tervei alapján és az ő irányításával végezték. A Magyar Országos Központi Pénztár épületében a belső kiképzés, így a díszes ülésterem és a pénztári helyiségek faburkolatainak a kivitelezése is a Gregersen-cég nevéhez fűződik, miként az Országház és a Szépművészeti Múzeum épületasztalos- és ácsmunkái is. Az 1885-ben megnyílt országos iparkiállítás épületeinek egyharmadát is ez a cég építette meg. A rendkívül impozáns keleti pavilon, az iparcsarnok mellett saját pavilonját is felépítette, amelyet a korabeli sajtó a magyar ipar díszének nevezett.

Amikor 1879 márciusában Szegedet elöntötte az árvíz, az újjáépítési munkálatokban Gregersen cége jelentős részt vállalt. Neve ekkor vált országosan ismertté; Szegeden végzett munkája elismeréséül kapta meg a nemesi címet, s válhatott belőle a Ferenc József-rend kitüntetettje.

Gregersen Gudbrand egész életét, életfelfogását, munkamorálját meghatározta lutheránus keresztény hite. Egész életében becsületesen dolgozott. A korabeli dokumentumok kiemelik, hogy nevéhez sohasem fűződtek tisztességtelen üzletek, a korban általánosnak számító panamák távol álltak tőle!

Családja fontos és szilárd hátteret jelentett életében, feleségével, Sümegh Aloyziával tizenkét gyereket neveltek fel. Bár magyarul sohasem tanult meg jól, Magyarországon élt, ennek az országnak az építésén dolgozott. Ugyanakkor megmaradt norvégnak; amikor csak tehette, hazalátogatott. Az ő nevéhez fűződik a norvég műszaki felsőoktatás megteremtésének ötlete, amelynek megvalósításához pénzt is adományozott. Norvégiában királyok és miniszterelnökök fogadták, és megkapta a Szent Olav-rend kitüntetését. Nagy szerepet játszott a Magyarország és Norvégia közötti kapcsolat kialakításában; a Gregersen-palotában működött harminc éven át a norvég konzulátus, legkisebb fiának a vezetésével.

Voltak olyan idők, amikor Gregersen Gudbrand neve nem csengett jól a hatalom számára, mert a nagytőkés, gazdag iparosréteget testesítette meg. … Ugyanakkor több mint szimbolikus jelentőségű az, hogy az új Nemzeti Színházhoz vezető egyik sétány is Gregersen Gudbrandnak, a Magyarországon hírnevet szerzett norvég építőmesternek a nevét viseli.”
https://zope.lutheran.hu/ujsagok/evelet/archivum/2004/50/103

„Ha az osztrák vasutasok nem lopják el egy fiatal norvég poggyászát, ma teljesen máshogy nézne ki az Országház, a Keleti és a Nyugati pályaudvar, a Mátyás-templom, Szeged belvárosa, valamint Magyarország számos hídja és középülete. A 23 éves Guilbrand (Gudbrand) Gregersen jól fizető építőipari munkák reményében érkezett Közép-Európába, s 1847 tavaszán gyalogosan indult Prágából Bécsbe, ahonnan Münchenbe akart továbbmenni. Vonatjegyre nem volt pénze, de csomagjait feladta a vasúton. Szegényes útiládája ruhákat és néhány otthonról hozott személyes tárgyat rejtett. Bécsbe érve azonnal a vámhivatalba ment a poggyászáért. Amikor a ládát kinyitotta, holmija helyett csak néhány téglát, rongyokat és szalmát talált benne. Gregersent elkeserítette, hogy meglopták. A barátai éppen szórakozni indultak a császárvárosba, de ő nem akart a rajta lévő ócska munkaruhában velük menni. Egy magyar építőmestertől hallott a pest-budai építkezésekről, és úgy döntött, hogy az ismeretlen Duna-parti városban próbál szerencsét, és ott annyi pénzt keres, amiből újra felruházkodhat. Barátaitól azzal búcsúzott, hogy fél év múlva Münchenben találkoznak.”

„Végül 63 évig maradt Magyarországon, ahol a szabadságharc honvédtisztje, majd az ország egyik legnagyobb vállalkozója lett, aki a dualizmus korának szinte mindegyik jelentős építési beruházásában részt vett. Volt, hogy csődbe ment, máskor tűzvész pusztította el mindenét, de mindig felállt és újrakezdte. Magyar nemesként és a legnagyobb budapesti adófizetőként halt meg, becsületességéről az építkezéseket kísérő korrupciós botrányok idején legendák keringtek.

Nem a pesti építkezéseken talált először munkát, ahogy tervezte, hanem a Petőfi által is megörökített Pest–Vác vasútvonal továbbépítésén. 1847 őszén már a Felvidéken, a mai Szlovákia területén dolgozott, és hamarosan megkapta első önálló feladatát, egy kisebb fahíd építését. A következő bő fél évszázadban alig volt olyan vasútivonal-fejlesztés, amelyben ne vett volna részt személyesen.” Nem tudjuk, mi vitte rá a magyar nyelven kezdetben megszólalni sem tudó, az osztrák-német közegben sokkal otthonosabban mozgó norvég szakembert, hogy 1848-ban a rebellis magyarok mellé álljon. Mindenesetre önkéntesnek jelentkezett a honvédseregbe, ahol egy mérnökalakulatban utásztisztként teljesített szolgálatot. Szakértelmét és elkötelezettségét egyszerre bizonyítja, hogy a dunántúli hadműveletekhez nélkülözhetetlen paksi pontonhidat rekordidőnek számító másfél nap alatt építette meg. A szabadságharc leverése után ő is jobbnak látta, ha elmenekül az országból. Itáliába ment, ahol a Piave felett átívelő híd építésén dolgozott. Maradhatott vagy tovább is utazhatott volna, de ő Magyarországon akart letelepedni. Visszatérése után az Esztergom–Párkány vasútvonal építésében vett részt, s e munka kapcsán került Szobra, ahol összegyűjtött keresetéből telket vásárolt és házat épített. 1852-ben megismerkedett a helyi hentesmester lányával, Sümeg Alojziával, akit még abban az évben feleségül vett.”

„A pár otthon németül beszélt egymással, ahogy a munkához is elegendő volt ez a nyelv. Gregersen azonban fontosnak tartotta, hogy magyarul is megtanuljon, egy fekete palatáblára írta fel az aznapra kijelölt magyar szavakat, hogy jártában-keltében ránézhessen. Ebben az egyben nem bizonyult sikeresnek: élete végén is hibásan és akcentussal beszélte választott hazája nyelvét. Nem így a gyerekei, akik a német és a norvég mellett magyarul is megtanultak még kiskorukban. A magyar szó így aztán egyre gyakrabban felhangzott a Gregersen-házban: 1854-től kezdve a házaspárnak összesen 19 gyereke született, akik közül 12 élte meg a felnőttkort.”

„Amikor azt érezte, hogy véglegesen gyökeret vert Magyarországon, fivéreit is új hazájába csábította. A családi cég első nagyobb önálló munkája a Pest és Debrecen közötti kapcsolatot megteremtő szolnoki vasúti híd megépítése volt. Az 1857-ben épült, 500 méter hosszú, több folyómeder és ártér felett átívelő átkelő az ország legnagyobb vasúti fahídjának számított. A gyorsan, pontosan és olcsón dolgozó norvég építőmestert és testvéreit ezután tucatnyi vasútvonal, több mint harminc vasúti híd, jó pár alagút és több pályaudvar építésére kérték fel.”

„Műszaki csodának számított a szegedi hídnál, Közép-Európában először Gregersenék által alkalmazott levegőnyomásos alapozás, amivel vizes talajban lehetett alapokat ácsolni. Ugyancsak bravúrosan oldotta meg a budai Déli pályaudvarról kiinduló vasútvonal alagútjának kialakítását, amely egészen napjainkig bírta a terhelést.”

„Gregersen még nem számított igazán gazdag embernek, amikor úgy érezte, valamilyen módon meg kell köszönnie Magyarországnak, hogy az befogadta őt. 1860-ban az ő nevét is ott találjuk azon arisztokraták és bankárok sorában, akik vagyonukból adakoztak a Magyar Tudományos Akadémia építésére. Ezután is folyamatosan ajánlott fel jótékony célokra nagyobb összegeket.”

„És aztán napok alatt csődbe ment. Egy tőzsdekrach következtében leálltak az építkezések, így Gregersen is fizetésképtelenné vált. Mivel nem akart tartozni alvállalkozóinak, fizetett, és szinte egész vagyona elúszott. Úgy tűnt, fel kell adnia a cégalapításról szőtt álmait. Ő azonban felkereste korábbi üzleti partnereit, és bankok helyett tőlük vett fel sok, kis összegű hitelt. Mivel becsületességéről legendák terjengtek, örömmel kölcsönöztek neki, ő pedig néhány év alatt vissza is fizette a tartozásokat. Pont akkorra került egyenesbe, amikor 1870-ben egy hatalmas tűzvészben leégett az egész fatelepe. Mindent újjáépített, majd 1875-ben újra leégett mindene. Más már rég abbahagyta volna, ő ebből is felállt.”

„A vasútépítési láz után az új főváros, Budapest fejlesztésének évtizedei következtek, részt vett a Mátyás-templom, a Szépművészeti Múzeum és az Operaház építésében. Amikor a fővárosban új sugárút épült, az azt övező paloták lakói nem akarták a lovas kocsik zörgését hallgatni az utcaköveken. Megoldásként a Gregersen-gyár több tízezer fakockát gyártott, s ezzel burkolták a ma Andrássy útnak nevezett főútvonalat. A cég ezután közreműködött a párizsi Eiffel-iroda által tervezett Nyugati pályaudvar megépítésében, s részt vett a Nemzeti Színház kivitelezésében. 1875-ben gyárához közel megépítette a család Lónyay utcai palotáját. A Lotz Károly freskóival díszített, kétszintes neoreneszánsz épület felszereltsége 20-30 évvel megelőzte korát: fürdőszobák, vízöblítéses vécék és ételliftek szolgálták a benne élők kényelmét.”

„Gregersen nem élte fel üzleti bevételét, és rossz tapasztalatai miatt tőzsdére sem vitte a pénzét: a vállalkozásaiból származó profitból telkeket vásárolt Budapest külterületein. Néhány évtized alatt övé lett a mai Ferencváros és Angyalföld tekintélyes része, és a város növekedésével együtt telkeinek értéke is az égbe szökött. Hatalmasra nőtt vagyonát és becsületességét egyaránt igazolja, hogy már 1873-ban ő volt a legnagyobb adófizető a fővárosban. Az általa felügyelt építkezéseken összesen több ezer, néha tízezer embert alkalmazott egy időben. Üzletről vallott szemléletére jellemző, hogy azon a munkán, amivel országos hírű lett, minden valószínűség szerint egy fillért sem keresett.”

„Amikor 1879-ben a megáradt Tisza romba döntötte Szeged belvárosát, Gregersen azonnal jelentkezett a mentési munkálatokra. Előbb ideiglenes faházakat építtetett a több ezer árvízkárosult családnak, majd speciális pumpái segítségével vízmentesítette az elárasztott belvárost. Háromezer embert alkalmazott, akik 160 lovas kocsit és 84 vasúti vagont pakoltak tele naponta földdel, amivel feltöltötték a mélyen fekvő részeket és körtöltéseket emeltek a város köré. A munkálatok három évig tartottak, Gregersenék az előre becsült költségeket túllépték, így veszteséggel zárták a beruházást. Mikszáth Kálmán, aki ebben az időben hírlapíróként dolgozott Szegeden, egy cikkében a messziről jött norvégot állította példaként az árvízen is nyerészkedni akaró helyi vállalkozókkal szemben. De máshonnan is érkezett elismerés: Ferenc József magyar nemesi címet adományozott a norvég parasztfiúnak.”

„Ha a századforduló előtt bárki a magyar építőipar eredményeivel akart dicsekedni, jórészt Gregersenék munkáit sorolta: éppúgy dolgoztak az Országház építésén, mint a komáromi Erzsébet híd kivitelezésén. Fiumében megépítették a világ akkori legnagyobb faszerkezetű kikötőjét, de kaptak megbízásokat Prágában és Boszniában is.  Ehhez már leányvállalatokat is létre kellett hozni, de Gregersen még ekkor is tradicionális módon, afféle patriarchaként irányította a céget. Ünnepekkor a gyár munkásaiból álló fúvószenekar koncertjét hallgatta meg, karácsonykor a munkások is ajándékot kaptak tőle. Idősebb korában több ízben újra visszatért szülőföldjére, ahol birtokot és tanyaházat is vásárolt. Ő számít a norvég műszaki felsőoktatás egyik megteremtőjének, e célra rengeteg pénzt adományozott. Többször fogadta a Svédországtól 1905-től különvált Norvégia királya és miniszterelnöke is, akikkel a falujából hozott paraszti dialektusban társalgott. Norvégságát és magyarságát mindig képes volt összeegyeztetni, egyszerre volt multinacionális nagyvállalkozó, magyar nemes és norvég paraszt. Soha nem vonult vissza a munkából: 80 éves korán túl is rendszeresen elutazott egy-egy vidéki helyszínre, hogy személyesen ellenőrizze az építkezés menetét.”

„1910 szentestéjén a 86 éves Guilbrand Gregersen szobi házában szokásához híven megajándékozta családtagjait és alkalmazottait, egy norvég nyelvű karácsonyi verset is elszavalt nekik, kalácsot és bort küldetett a sarkon posztoló rendőrnek, majd pihenni tért a szobájába. Jogosan lehetett büszke rá, hogy hat évtized alatt a két kezével és tehetségével átalakította választott hazája arculatát. Szellemileg frissen, testileg egészségesen aludt el örökre.

Halála után egy rövid ideig úgy tűnt, a családjára örökül hagyott cég továbbra is lendületesen fejlődik: a török kormánytól felkérést kaptak a konstantinápolyi tengeri kikötő korszerűsítésére. A munka kivitelezésére már nem volt mód, kitört a világháború, a békés célú építési beruházások hamarosan mindenütt leálltak. A háború utáni gazdasági válságban az építőipar is elsorvadt, ráadásul a határon túlra kerültek a cég erdélyi, felvidéki és boszniai fatelepei is. S mivel már nem volt senki, aki a nehézségek közepette is hajlandó lett volna újrakezdeni, 1921-ben a Gregersen G. és Fiai Építővállalat tulajdonosai eldöntötték, hogy felszámolják a céget. A felszámolás évtizedekig tartott, a család a hatalmas ingatlanvagyon hasznosításából és fokozatos eladásából élt. Még 1951-ben is maradt kisajátítható ingatlanuk, ahonnan a bevándorló norvég ácsmester utolsó életben maradt lányát és unokáját Rákosiék kitelepítették.”
https://index.hu/tudomany/tortenelem/2017/04/02/a_norveg_acs_aki_uj_hazat_valasztott/

„Amikor a már megnyílt Pest–Szeged vonalat Temesvár felé bővítették, a szegedi vasúti híd alapozási munkáit ő vállalta – műszaki csodának számított az először alkalmazott levegőnyomásos technológia. Ez mellett a közúti híd földmunkáit is rábízták.”

„… kevesen tudják, hogy a norvég ács a város árvíz utáni újjáépítéséért magyar nemesi címet nyert.”

„A város feltöltésének nagy részét a norvég iparos irányította, szerepe volt a körtöltés építésében és a körutak kialakításában is.”

„Megtudtuk, amikor megbízták a református templom építésével, az iparos a mély fekvésű terület 2 méteres feltöltését a saját költségén végeztette el. Pontos és alapos munkájával járult hozzá ahhoz, hogy a szegediek által csak kakasosként emlegetett Tisza Lajos körúti templom határidőre, 1884 májusára elkészüljön. Felszentelésén a korabeli híradások szerint annyi ember jelent meg, hogy „ezernyien” még a templomba sem jutottak be.”
https://www.delmagyar.hu/szeged-es-kornyeke/norveg-acs-dolgozott-szeged-ujjaepitesen-a-nagy-arviz-utan-gregersen-gudbrand-alakitotta-a-varos-arculatat-4491855/

„Az országban több száz kisebb és nagyobb hidat állított, többek között a Garamon, a Vágon, az Ipolyon. Ő építette a szolnoki vasúti hidat (1857). Ez volt az ország leghosszabb fahídja, amit 1889-ben szintén az ő vállalkozásában acélszerkezetűre cserélték. Az ő munkája a komáromi Erzsébet híd is (1892). A 1879-es szegedi nagy árvíz után kivette a részét a város újjáépítési és árvízvédelmi munkálataiból, a 15 km hosszú és 9,5 m magas védőgát építésében. A Tiszát átívelő vasúti híd alapozási munkái is az ő vállalkozása. Száz kisebb faházat adott át az árvízben mindenüket elvesztő lakosoknak.”

„A hadsereg számára barakkokat, tábori kórházakat, de templomokat is épített. A nagykanizsai, székesfehérvári, hatvani, püspökladányi pályaudvar fogadócsarnokait is megépítette. Cége készítette el a fiumei kikötő alapozását és fadokkjait. Ez volt a világ legnagyobb, részben fából felépült kikötője. A munkálatokat 1895-ben kezdték és a kikötőt 100 éve, 1910-ben adták át. Megépítette a cattarói öböl partfalát.”

Henrik Ibsen (1828-1906), a híres drámaíró pesti látogatásai során Gregersenéknél is vendégeskedett.”
https://www.scribd.com/document/420327971/Gregersen-Gudbrand-Ertesito-2011-1

„A 23 éves Gudbrand ácsmesterséget, majd matematikát és geometriát tanult …”
„Többek közt az ő nevéhez fűződik a Népszínház és a Budai Polgári Kaszinó, valamint az Országház asztalosmunkáinak elkészítése, a Mátyás templom helyreállítása.”

„A Gregersen cég végezte a keleti pályaudvar teljes cölöpözési munkálatait. . A korábbi tőzegmocsár helyére tervezett új pesti pályaudvart cölöpökre építették, s csak a munka elvállalása után derült ki, hogy a talajviszonyok a vártnál is rosszabbak. Így 11 helyett 15 méter hosszú cölöpöket kellett leverni, ami jelentősen megnövelte a költségeket és veszélyeztette a határidő betartását. A „Gregersen G. és Fiai Építő Vállalat” – háromezer cédrusfenyőt vágtak ki a Kárpátokban és építették be rekordidő alatt a talajba. Szakértelmüket dicséri, hogy amikor a 4-es metró építésekor az alapokat újra kiásták, a cölöpöket épségben találták.”

„Feleségül vette egy esztergomi mészáros lányát, Sümeghy Alojziát. 19 gyermekükből 12 élte meg a felnőttkort”
https://pannonhirnok.com/aki-az-ur-kegyebol-jomodban-eli-mindennapjait-kotelessege-segiteni-a-raszorulokat/

„A Keleti pályaudvar 1900-ban. Több ezer vörösfenyő cölöp tartja, a munkálatokat Gregersen cége végezte; az ő cége végezte el azt a hatalmas munkát, amely a Keleti pályaudvar felépítéséhez kellett. A pályaudvar talaja ugyanis mocsaras, és csak úgy volt lehetséges felépíteni, ha előbb több ezer vörösfenyő cölöpöt vernek le a földbe.”

„A Mátyás-templom gazdagon díszített belső tere. Kialakításában Gregersen cége is részt vett.
Mindemellett dolgozott a Nyugati pályaudvar felépítésénél, az ő cégének ácsmunkái köszönnek vissza a Mátyás-templom, az Országház, a Szépművészeti Múzeum vagy a Népszínház, a későbbi Nemzeti Színház belső kialakításánál.”

„A magyar nemességet és a Ferencz József-rend lovag-keresztjét a szegedi árvíz utáni újjáépítésben játszott szerepe miatt kapta, ahol cége három éven keresztül végzett helyreállítási munkákat, amelyekből nem származott semmi nyeresége, csak kiadása.”

„Gregersen jövedelmét befektette, ingatlanokat vásárolt jórészt Ferencvárosban illetve Józsefvárosban, de emellett a közösségnek is visszajuttatott belőle. Ha kellett, például 1868-ban 22 kocsi fát osztott szét a szegények között, a Magyar Tudományos Akadémia épületének felépítéséhez is jelentős összeggel járult hozzá.

Alapítója volt a Magyar Mérnök és Építész Egyletnek, és saját költségén készítette el az egylet üléstermének berendezését.”
http://pestbuda.hu/cikk/20200511_domonkos_csaba_norveg_acsmesterbol_lett_budapest_epitoje_145_eve_kapott_magyar_allampolgarsagot_gregersen

Részletek Gönczi Ambrus doktori disszertációjából, melynek címe: A Gregersen család beilleszkedése a nagypolgári társadalmi rétegbe a dualizmuskori Magyarországon, mely letölthető innen: http://doktori.btk.elte.hu/hist/goncziambrus/diss.pdf
A disszertáció elküldését, a betekintés lehetőségét, külön köszönöm Gönczi úrnak!)

Aki úgy „tudott saját vállalkozása megindításához, majd továbbfejlesztéséhez megfelelő tőkét előteremteni e munkálatok során, hogy neve mindvégig tiszta maradt a vasúti panamáktól hangos 1860-as és 1870-es évtizedekben.” Már ezért is tisztelnünk kellene. A korrupció sem érint meg mindenkit, mely ma szinte hihetetlen.

„1838-ban édesanyja, akihez nagyon kötődött, fiatalon elhunyt, s édesapja hamarosan új feleséget hozott a házhoz. Mivel mostohaanyjával nem értették meg egymást, Gudbrand 14 évesen otthagyta családját ….”

„Christianiába (Oslo) költözött, ahol előbb egy ácsmesternél a szakma minden fortélyát elleste, majd két hídépítő mérnöktől matematikát és geometriát tanult.” Így indult egy igazi self-made man, az önmagáét megvalósító, felépítő szakember. Véletlen az, hogy 14 évesen két mérnöktől tanult? Ilyen korban még fociznak a gyerekek.

„A híd (szegedi vasúti híd – RM) alapozási munkálatait Gregersen vállalta és olyan módszert alkalmazott, amelyet Magyarországon addig senki. Az 1850-es évekig a hidak mederpilléreit jászolgátak segítségével alapozták, vagyis a pillérek helyét szádfallal vették körül, amelynek védelme alatt kiemelték a földet vagy kavicsot és olyan mélyre ástak, hogy az alapot elhelyezhessék a teherbíró talajon, és a pillért felfalazhassák. 1841-ben Triger francia mérnök a Loire egyik szigetén olyan módon végezte el az alapozást, hogy nagy átmérőjű, függőleges tengelyű vascsövet süllyesztett a földbe, s ennek belsejéből emelték ki a földet. Minthogy a vascsövet talajvíz vette körül, amely a laza talajban alulról elárasztotta a munkateret, levegőtúlnyomást létesítettek a csőben, s ezzel a vizet kiszorították.”

A jászolgát: „két pallósor közében, döngölt földdel kitöltött ideiglenes védmű”. Míg a szádfal: „Vízben alapozandó építmények munkagödrének körülzárására szolgáló, szorosan egymás mellett függőlegesen levert pallókból álló vízzáró gát”.

Az algyői vasúti híd: „Az eredeti hidat Gregersen még az Alföld–Fiumei Vasút részeként építette 1868 és 1870 között, s kezdetben vegyes szerkezetű volt. Az ártéren fából ácsolt szerkezeten futott a pálya, míg a 104 méteres támaszközű, acélszerkezetű mederhíd a korszak legnagyobbjai közé tartozott. 1870. november 16-i megnyitásakor pedig az ország legnagyobb támaszközű acélhídja volt.” „Az új átkelőhelyet 25 méterrel délebbre kezdték építeni. Az ártéri fahidat rácsos, alsópályás acélhíddal váltották ki. ,,A meder feletti régi acélhidat újrahasznosították: amikor az új hídfők elkészültek, akkor az acélszerkezetet a régi pillérekről mindössze 6 óra alatt egyszerűen áttolták az újakra. Az átépített híd 150 méterrel hosszabb lett elődjénél, a forgalom 1902. október 14-én indulhatott meg a két part között.”

A Gregersen cég szegedi munkái:
„Az újjáépítési munkálatokban a Gregersen cég oroszlánrészt vállalt. Először az otthonukat vesztett lakosok számára fabarakkokat építettek az úgynevezett Népkert magaslatán. Ezekben a barakkokban összesen ezer ember nyert ideiglenes lakhelyet. Ezt követően a vízmentesítést oldották meg pumpák segítségével, majd a feltöltési munkálatok nagy részét is Gregersen Gudbrand irányította. A talajfeltöltési munkálatokat 1880 júniusában kezdték meg, ezzel egyidőben a körtöltés építéséhez és a körutak kialakításához is hozzáláttak. A feltöltési talajanyagot Szőregről, Szentmihályfalváról és más környező településekről is vasúton szállították. Gregersen 180 nap alatt teljesítette a vállalt feladatot, ez alatt az idő alatt 16 millió köbméter földet használva fel, ami óriási teljesítménynek számított. Naponként 2000 kubikost, 700 napszámost 160 lovaskocsit, 84 nyitott vagont és négy mozdonyt alkalmazott.”

„A szegedi árvíz okozta károk elhárításában való közreműködése után lett Gregersen Gudbrand neve országosan ismert, s itteni munkája elismeréseként kapta nemesi címét.”

Forrás: https://guideathand.com/hu/sight/gregersen-epitomester
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gregersen_Guilbrand