27° C
Ma 2025. július 19., szombat, Emília napja van.
27° C
Ma 2025. július 19., szombat, Emília napja van.
Főoldal 5 kiemelt kamarai hírek 5 BLMI oklevélátadó ünnepség

BLMI oklevélátadó ünnepség

jún 14, 2025 | kiemelt kamarai hírek

A BME dísztermében adtuk át június 13-án a Magyar Mérnöki Kamara Beruházáslebonyolítói Mesteriskola 6. évfolyamának okleveleit. A mesteriskolát idén 106 hallgató végezte el sikeresen – köztük 70 kamarai tagunk, akik tanúsítványt is kaptak –, közel hatvan oktató tartott előadást, a képzési napokon a hallgatók egyharmada személyesen, kétharmaduk pedig online vett részt. Az oklevélátadó ünnepségen Határ Renáta, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, Wagner Ernő MMK-elnök, dr. Hajnóczi Péter MÉK-elnök, Kemény Péter ÉVOSZ-alelnök, Wéber László, a mesteriskola szakmai koordinátora, valamint Zsigmondi András, a TMSZ felügyelőbizottsági tagja mondott értékelő beszédet.

 

A beruházások jövője azon múlik, lesznek-e olyan szakemberek, akik nemcsak végrehajtják, hanem formálják is a folyamatokat. Ehhez nem elég a szabályokat ismerni – ahogy a közbeszerzési törvény közel 200 szakaszát sem azért ismerjük meg, hogy jogászt faragjunk a mérnökből – hangsúlyozta köszöntőjében Wagner Ernő, hozzátéve, hogy a jog nem cél, hanem eszköz. „Nem kell kívülről tudni minden paragrafust – elég, ha értjük a törvény szellemét, és tudjuk, hol keressük benne a lényeget. A siker kulcsa az, hogy a szakma legyen a beruházás irányítója – már a kezdetektől fogva. Fontos ugyanakkor egy veszélyre is felhívni a figyelmet. A mérnökképzésben – és általában a felsőoktatásban – egyre szűkülő specializációs utakat látunk. Ez azt a veszélyt hordozza, hogy felsőfokú szakmunkásképzéssé silányulhat egy-egy irány, ahol a végzett szakember kiválóan ért egy szűk részterülethez – de nem látja a teljes folyamat összképét. Márpedig aki nem lát rá az egészre, az nem tud felelősen dönteni a részletekben sem. Ezért különösen értékes a mesteriskola. Nem specializál, hanem bővíti az ismereteket, perspektívát ad, összefüggéseket tanít. Nem azt kérdezi: hogyan csináljuk meg, hanem azt is: miért csináljuk, kinek és hogyan illeszkedik ez a teljes rendszerbe”.

A Magyar Mérnöki Kamara elnöke úgy fogalmazott: az MMK célja, hogy a mérnöki gondolkodást visszavezesse abba a tágasabb térbe, ahol a műszaki tudás mellett helyet kap a jog, a gazdaság, az etika és a társadalmi felelősségvállalás is. Nem szakosodni akarunk, hanem műveltté válni – szakmánk egészében és azon túl. „És ha már a műveltségről van szó: nem nézzük jó szemmel, ha valaki azzal kérkedik, hogy „megbuktam matekból” – éppen ezért mi se mondjuk azt büszkén, hogy „ne jogászkodjunk már”. Aki valódi, összefüggésekben gondolkodó szakember akar lenni, annak nem luxus, hanem kötelesség az interdiszciplináris tudás. Ezért támogatjuk, hogy a beruházásokban dolgozó szakemberek a jövőben mind elvégezzék a mesteriskolát, és megszerezzék a beruházási szakértői jogosultságot – az MMK vagy a MÉK tagjaként. Jelenleg ezt csak okleveles építő- és építészmérnökök tehetik meg, de kezdeményeztük a jogosultság kiterjesztését az okleveles gépész- és villamosmérnökökre, valamint a legalább 10 éve dolgozó BSc-diplomásokra is. A szakmai realitás ezt megköveteli.” Az országos köztestület elnöke szerint a mesteriskolai hallgatók ma nem csupán oklevelet vesznek át, hanem felelősséget is. Mint mondta, egy jól előkészített, szakszerűen lebonyolított beruházás nem kerül többe, csak nem pazarlódik el. „Az Önök tudása, gondolkodása, hozzáállása a garancia arra, hogy a jövő beruházásai ne csupán elkészüljenek, hanem értelmet is nyerjenek. Fontos, hogy az együttműködés szándéka vezérelje a lebonyolítót és a műszaki ellenőrt. A visszabontatás nem az egyetlen helyes út: tudni kell ésszerű kompromisszumot kötni, ami nem elvtelenség, hanem felelős döntés a megvalósíthatóság szolgálatában. Az együttműködés nem gyengeség, hanem erőforrás – különösen akkor, amikor az építőipar szereplői sokszor olyan körülmények között kénytelenek dolgozni, ahol a rendelkezésre álló humánerőforrás – finoman fogalmazva – korántsem ideális. És mégis: ebben a környezetben is képesek létrehozni maradandót, értéket, működő rendszert. Egy beruházás nem a jogszabályokban születik meg, hanem abban a fejben, ahol egyszerre van jelen tudás, felelősség és belátás. Aki csak a szabályokat követi, az szabályos lesz. Aki érti is őket, az eredményes. A jövő beruházásait nem azok fogják sikerre vinni, akik mindent bemagoltak – hanem azok, akik tudják, hol a lényeg. Nem attól lesz valaki mester, hogy mindent tud, hanem attól, hogy amit tud, az egészért vállalt felelősséggé válik” – húzta alá Wagner Ernő.

országjáró

Kezdődik a Körszálló újjáépítése

Július végén indul a Körszálló újjáépítése, a Market csoporthoz tartozó Market Asset Management (MAM) Zrt. beruházásában megvalósuló, 2027 végéig tartó projekt első szakasza az elavult épület bontása, amely után megkezdődhet majd a modern, fenntartható és az...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)