23° C
Ma 2026. augusztus 12., szerda, Klára napja van.
23° C
Ma 2026. augusztus 12., szerda, Klára napja van.
Főoldal 5 piac 5 Az új uniós fejlesztési időszak forrásai

Az új uniós fejlesztési időszak forrásai

dec 18, 2020 | piac

Magyarország az elsők között teszi elérhetővé a vállalkozásoknak az új, 2021-27-es uniós fejlesztési időszak forrásait. A mai nappal elindul a Vállalkozásfejlesztési és innovációs operatív program (Vinop) első pályázatainak társadalmi egyeztetése – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter december 18-án, a Facebook-oldalán feltöltött videóüzenetében.

 

Közlése szerint az első négy pályázat 414 milliárd forintos keretösszeggel már január elején megjelenik, nyárra pedig már a kifizetések is megtörténhetnek. Beruházásokban, kutatás-fejlesztésben, innovációban, képzésekben segítik ezek a pályázatok a cégeket. A járvány továbbra is veszélyezteti a magyar vállalkozások működését és a munkahelyeket, ezért úgy állították össze a Vinop-ot, hogy a magyar gazdaság mielőbbi újraindítását is segítse – mondta.

Minden eddiginél nagyobb operatív programról van szó: már az első évben, azaz 2021-ben több mint 2000 milliárd forintnyi pályázatot hirdetnek a vállalkozásoknak. Viszonyításképpen elmondta, hogy a mostani – 2014-2020-as – ciklus uniós szinten is jelentős programjában, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) 7 év alatt 3000 milliárd forint került a gazdaság vérkeringésébe.

Rámutatott: Magyarország a jelenlegi fejlesztési ciklus legeredményesebb forrásfelhasználó tagországai közé tartozik, a Ginop-ot 110 százalékos mutatóval hajtottuk végre, a program több ezer cég fejlesztéseit segítette, 100 ezer munkahelyet védett meg. „Ezt a munkát folytatjuk az új programoknál is” – fűzte hozzá. Minden újdonságról be fognak számolni szavai szerint, és ajánlotta a Ginapp applikációt, amelyben az új pályázatokról is lehet informálódni. (MTI)

 

0 hozzászólás

praxis

Újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat – közölte a Gazdasági és...

fókusz

Dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között. Ezzel párhuzamosan ideiglenes megoldásként Paksnál készenlétbe helyeznek két nyolcvan méter hosszú bárkát, hogy szükség esetén ezek...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)