A digitalizáció nagyon felkapott kifejezéssé vált. Az információ digitális formára alakításából az átlagember nagyjából annyival szembesül, hogy idővel bármi elérhetővé válik valamilyen számítógépes környezetben. Egy villamosmérnöknek valószínűleg egy analóg-digitális átalakító jut először eszébe erről a fogalomról, amely az analóg világ jeleit diszkrét időpontokban mintavételezi, és ehhez az időponthoz hozzárendel egy konkrét számértéket. Az így létrehozott adatállomány már tárolható és reprodukálható lesz számítógépes környezetben. Ez az átalakítás azonban nem tökéletes, de kellő gondossággal eljárva a hibák elfogadható mértékűek lesznek, és a digitális megjelenítés nyújtotta előnyök feledtetik velünk az analóg világ tökéletes élethűsége iránti vágyat. Ez a kényelem eljuttatott minket oda, hogy digitális formában közvetített információk töltik be a mindennapjainkat.

A digitális formában elérhető információ közvetítése is sokat fejlődött. Ma a zsebünkben lapuló miniszámítógép nemcsak telefonhívások lebonyolítására képes, de rajta keresztül hozzáférünk az internetes világhoz is, és számtalan telepíthető alkalmazás kínál lehetőséget arra, hogy szöveg, hang vagy videó formában kapcsolatot létesítsünk másokkal.

Elgondolkodtató kérdés, hogy ez a digitális kapcsolattartás teljesen kiválthatja-e a személyes érintkezést? Bizonyára sokakat foglalkoztatott ez a gondolat korábban is, de a koronavírus-járvány hatására mindannyian egy ilyen irányú kísérlet részesei lettünk. A távmunka és a távoktatás egyik napról a másikra történő bevezetése személyes kapcsolataink jelentős részét áthelyezte a digitális csatornákra. Hogyan változtatja ez meg a kapcsolataink minőségét?

A Személyes kapcsolatok a digitális korban című könyvben* a szerző a kapcsolatok minőségének értékelésére hét fő szempontot alkalmaz, amivel a különböző digitális kapcsolattartási formákat össze tudja hasonlítani a személyes érintkezés jellemzőivel. Az első szempont az interaktivitás lehetősége: a résztvevők kölcsönösen kifejthessék véleményüket, tudjanak hatni egymásra. A digitális kommunikációs csatornáink, az e-mail, a chat, a telefon és a videókonferencia interaktív felületek, de sok esetben érzünk minőségi visszaesést a személyes érintkezéshez képest. A munkahelyi szabad ötleteléseket nem lehet formális megbeszélésbe terelni, és egy tanár sem tudja egyetlen pillantással áttekinteni, hogy az óra közben ki mivel foglalkozik, ki akadt el…

A kommunikáció időbeli struktúráját tekintve beszélhetünk szinkron és aszinkron kommunikációról. A telefon és a videókonferencia szinkron jellegűek, az e-mail aszinkron, a chat pedig működhet mindkét módon attól függően, hogy mennyire vagyunk aktívak, foglalkozunk-e mással is közben. Magamon is megfigyeltem, hogy ha egy beérkező chatüzenet további interakciókat igényel és kezdi felvenni a szinkron kommunikáció formáját, a sok gépelés helyett inkább átváltok egy szinkron csatornára, és felhívom az illetőt. Az aszinkron csatornák előnye viszont az, hogy hagynak időt gondolkodni, és nem kényszerítenek ki azonnali választ, döntést.

A kapcsolat minőségét tekintve a legnagyobb visszaesést talán a szavakban nem átadható kommunikációban szenvedjük el. Nagyrészt elveszítjük a testbeszéd, az arckifejezés, a szemmozgás „olvasásának” lehetőségét, nem tudunk olyan könnyen rámutatni dolgokra a környezetünkben, ami érthetővé teszi a mondandónkat. Pedagógusokkal beszélgetve azt szűrtem le, hogy ez a hiány nehezíti meg leginkább a távoktatás működését.

A további négy szempont inkább technikai jellegű. Az átadni kívánt üzenetek tárolhatósága és megismételhetősége természetesnek tekinthető a digitális csatornák esetén, ami nagy előny a személyes kapcsolatokhoz képest, bár lehetnek olyan esetek is, amikor ennek nem örülünk annyira. Szintén előnyös szempont a digitális csatornák által biztosított sokkal magasabb partnerelérési szám. Üzeneteink bárhova és bárkihez eljuthatnak a világon. Az utolsó szempont pedig a mobilitás lehetősége: hol fogadhatjuk az üzeneteket
és léphetünk kapcsolatba másokkal. Itt szintén előnyt jelentenek a digitális kapcsolattartási formák. A járványhoz kapcsolódó karanténintézkedések hatására sokan döntöttek úgy, hogy nem szükséges a munkahelyük vagy az iskolák közvetlen közelében maradniuk, és kihasználják a digitális kapcsolattartás mobil formáinak az előnyét.

Mint ahogy az élet más területei kapcsán is ezt mondják, várakozásom szerint a személyes kapcsolattartás mértéke sem lesz ugyanolyan a koronavírus-járvány után, mint amilyen korábban volt. Talán nem is tudatosan, de prioritásokat fogunk felállítani. Az igazán fontos családi és közeli baráti körrel továbbra is fenntartjuk majd a személyes érintkezést, de az üzleti kapcsolatokban sokkal természetesebb lesz, hogy a kezdeti bizalom felépítése után már nincs szükség annyi utazásra és személyes találkozóra. Úgy gondolom, a szűkebb kapcsolati hálók közötti „átjárók” összekötése kerül át elsősorban a digitális térbe, és a globalizáció ott folytatódik majd.

* Nancy K. Baym: Personal Connections in the Digital Age. Polity, 2015.