Az Orms építésziroda benyújtotta a londoni BT Tower átalakítására vonatkozó engedélyezési kérelmet. A tervek szerint az ikonikus távközlési toronyból az amerikai MCR szállodaüzemeltető számára hotel készül, a hozzá tartozó épületegyüttes tetején pedig úszómedencét alakítanak ki.
Az Orms tervei szerint helyreállítják a Grade II műemléki védettséget élvező BT Towert, a hozzá kapcsolódó pódiumépületet, valamint az 1930-as években épült Howland Buildinget. Amennyiben a London Borough of Camden jóváhagyja a kérelmet, az épületegyüttest szállodává alakítják át, a földszinten üzletekkel, bárokkal és éttermekkel. A pódiumépület tetején egy, a nagyközönség számára is hozzáférhető úszómedencét alakítanak ki, amely fölé a BT Tower jellegzetes épülettömege magasodik. A tervek között szerepel az épület körüli közterületek fejlesztése is. Emellett az 177 méter magas torony felső részét 1981 óta először ismét megnyitnák a nagyközönség előtt.
„Célunk kezdettől fogva az volt, hogy tiszteletben tartsuk a BT Tower figyelemre méltó történetét, miközben újragondoljuk a jövőjét” – mondta Tyler Morse, az MCR vezérigazgatója. „Az engedélyezési kérelem benyújtása izgalmas lépés afelé, hogy közel ötven év után ismét megnyissuk ezt az ikonikus épületet, és új munkahelyekkel, valamint új, nyitott közösségi terekkel élénkítsük Camden környékét.”
London egykori legmagasabb épülete
A tornyot eredetileg a brit Ministry of Public Building and Works tervezte Eric Bedford és G. R. Yeats vezető építészek irányításával. A távközlési létesítmény 1964-ben, Post Office Tower néven nyílt meg. A karakteres építményt mikrohullámú antennák elhelyezésére tervezték; ezeket 2011-ben távolították el. A torony tetején egy forgó étterem is működött, amelyet az 1980-as évek elején bezártak. Átadásakor a BT Tower volt London legmagasabb épülete, és ezt a címet egészen 1980-ig őrizte, amikor elkészült a NatWest Tower.
Az MCR 2024-ben jelentette be, hogy megvásárolja a tornyot. Akkor még a brit Heatherwick Studio kapott megbízást arra, hogy vezesse az épület szállodává alakítását. A projektet az Orms az idei év elején vette át. A munkálatok várhatóan 2029-ben kezdődnek, miután az épületet teljesen kiürítették. Az MCR tervei szerint az átalakítás 2033-ra készül el, ezt követően pedig az épületegyüttest megnyitják a nagyközönség előtt.
Londonban eközben más jelentős építészeti örökségek is megújulnak: Richard és Su Rogers meghatározó jelentőségű 22 Parkside lakóháza magántulajdonból a National Trust kezelésébe került, míg a Crystal Palace Park 19. századi dinoszaurusz-szobrait a HTA Design és a Donald Insall Associates közreműködésével restaurálták.
















0 hozzászólás