A skót-felföldön épült kortárs háztól a londoni egyetemi campusokon és kulturális intézményeken át egy történelmi székesegyház műhelyéig rendkívül sokszínű projektek kapták meg idén a brit építészet legfontosabb szakmai elismeréseinek egyikét. A Brit Építészek Királyi Intézete, a RIBA összesen 32 épületet részesített Nemzeti Díjban.
A RIBA National Awards története 1966-ig nyúlik vissza. Az évente odaítélt díj célja, hogy bemutassa az Egyesült Királyság legjobb új épületeit, felújításait és átalakításait, egyúttal pedig képet adjon arról is, hogyan változnak az ország építészeti, társadalmi és környezeti prioritásai. Az idei díjazottak között különösen hangsúlyosan jelennek meg a meglévő épületek megőrzésére és újrahasznosítására épülő beruházások, a művészeti és kulturális terek, az oktatási létesítmények, valamint a kortárs lakóépületek. A 32 nyertes közül 17 Londonban található, miközben Skóciából, Walesből és Észak-Írországból mindössze egy-egy projekt került fel a listára.
Nemcsak új épületeket díjaztak
Neil Gillespie, a RIBA díjbizottságának elnöke szerint az idei projektek azt mutatják, hogy az építészek az egyre nehezebb gazdasági és szakmai környezetben is képesek értékes, magas minőségű tereket létrehozni, amennyiben ambiciózus és nyitott megrendelőkkel dolgozhatnak együtt.
A díjazott épületek léptéke és rendeltetése erősen különbözik egymástól, de közös bennük, hogy a tervezők az embereket és az adott hely sajátosságait állították a középpontba. Az új építések mellett számos olyan munka kapott elismerést, amely meglévő szerkezetek javításával, átalakításával vagy új funkcióval való megtöltésével teremtett értéket. Ezt a szemléletet képviseli többek között a bristoli Bristol Beacon műemléki koncertterem felújítása, a hetvenes évek modernista építészetét őrző Space House londoni rehabilitációja, valamint a Basingstoke-ban található egykori irodaépület, a Plant átalakítása. Utóbbi projektben több mint húszezer új növény elhelyezésével élesztették újjá a korábban „Basingstoke függőkertjeiként” emlegetett épületegyüttest.
Ház a helyszínen kitermelt földből
Az egyik legkülönlegesebb díjazott a Tuckey Design Studio által tervezett Rammed Earth House, vagyis döngölt földből készült lakóház Wiltshire-ben. Az épület két fő szárnyát földből tömörített falak alkotják, amelyeket egy fából és üvegből készült, kétszintes konyhateret magába foglaló épületrész kapcsol össze. A szerkezethez jelentős részben magáról az építési területről származó földet használtak fel. A vastag földfalak nagy hőtároló képességük révén hozzájárulnak a belső hőmérséklet kiegyenlítéséhez, miközben természetes, rétegzett felületük szoros kapcsolatot teremt az épület és környezete között. A ház helyiségei egy növényekkel gazdagon beültetett, fallal körülvett kert köré szerveződnek.
Skócia egyetlen díjazottja az Iorram nevű lakóház lett. A Baillie Baillie Architects által tervezett épület Plockton faluban, a Skót-felföld látványos táji környezetében áll. Walesből a Pantybara nevű, egy korábbi gazdaság épületeinek átalakításával kialakított családi otthon, Észak-Írországból pedig a folyóparti Tollymore került a nyertesek közé.
Egyetemi város a londoni olimpiai park mellett
A londoni díjazottak között szerepel a University College London új kelet-londoni campusa is. A Stanton Williams által tervezett UCL East Marshgate egy nagyméretű, rugalmasan alakítható oktatási és kutatási épület, amelyet a különböző tudományterületek együttműködésének ösztönzésére alakítottak ki. Az épület nem hagyományos, egymástól elzárt tanszéki struktúrát követ. A tágas közösségi terek, műhelyek, laboratóriumok és oktatóhelyiségek egy vertikálisan szervezett „egyetemi várost” alkotnak. A projekt a 2026-os RIBA London Awards keretében az év londoni épülete címet is elnyerte. Az ugyanazon campushoz tartozó, vegyes használatú One Pool Street épület szintén Nemzeti Díjat kapott.
Szintén Kelet-Londonban épült fel az O’Donnell + Tuomey által tervezett Sadler’s Wells East. Az új táncszínház az egykori olimpiai terület kulturális negyedének része, és professzionális előadások, próbák, oktatási programok, valamint közösségi rendezvények befogadására egyaránt alkalmas.
Üvegkocka a Paddington pályaudvar felett
A legismertebb díjazottak közé tartozik a Renzo Piano Building Workshop és az Adamson Associates által tervezett Paddington Square. A londoni Paddington pályaudvar mellett megvalósult fejlesztés központi eleme egy üveghomlokzatú irodaház, amelyet a talajszint fölé emeltek, hogy alatta nagyméretű, nyitott közteret lehessen kialakítani. A beruházás nem csupán egy új irodaház létrehozását jelentette. Átszervezték a pályaudvar és a metróállomás megközelítését, akadálymentes kapcsolatokat építettek ki, valamint üzletekkel, vendéglátóhelyekkel és műalkotásokkal kiegészített városi teret hoztak létre. A RIBA értékelése szerint az épület mérnöki szempontból is figyelemre méltó: az aktívan működő vasúti és metró-infrastruktúra fölött kellett összehangolni a bonyolult tartószerkezeti és épületgépészeti rendszereket.
Kortárs műhelyek a yorki katedrális mellett
Két Nemzeti Díjat is kapott a York Minsterhez, Észak-Európa egyik legjelentősebb gótikus székesegyházához kapcsolódó fejlesztés. A Tonkin Liu által tervezett Heritage Quad és Technology Hub kortárs építészeti eszközökkel biztosít új műhelyeket, oktatótereket és technológiai infrastruktúrát a katedrális fenntartásán dolgozó kőfaragók, üvegművesek és más kézműves szakemberek számára. A tervezőknek rendkívül érzékeny történeti környezetben kellett új épületeket elhelyezniük. A fejlesztés egyszerre őrzi a több évszázados mesterségek hagyományát, és teszi lehetővé a digitális tervezési, dokumentációs és gyártási technológiák alkalmazását.
Hat épület maradt versenyben a fődíjért
A 32 Nemzeti Díjas épület közül hat került fel a brit építészet legrangosabb elismerésének számító, idén harmincéves Stirling Prize rövidlistájára. A döntőbe jutott a Fairmead House az Epping-erdő szélén, a hertfordi BEAM kulturális központ, a dél-londoni Lion Green Road lakónegyed, a Paddington Square, továbbá két cambridge-i egyetemi fejlesztés: a Pembroke College Mill Lane projektje és a Clare College River Wing épületszárnya.
A győztest 2026. október 15-én jelentik be Londonban. A Stirling Prize-t 2025-ben a Witherford Watson Mann Architects által tervezett Appleby Blue Almshouse idősek számára létrehozott londoni lakóegyüttese, 2024-ben pedig az Elizabeth Line kapta.
Forrás: Royal Institute of British Architects, RIBA Journal és https://www.dezeen.com/2026/07/09/riba-national-awards-2026-uk/

















