Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok áramhálózati és okosmérős fejlesztésekre, ez azt jelenti, hogy végre érdemi forrás jut a magyar villamosenergia-rendszer korszerűsítésére – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán június 10-én.
Felidézte, hogy a Tisza-kormány történelmi sikert ért el: összesen 16,4 milliárd euró uniós támogatás hazahozataláról állapodtak meg az Európai Bizottsággal. Ebből mintegy 1,5 milliárd euró jut a villamosenergia-rendszer fejlesztésére. Tempósan kell haladni közlése szerint, mert a helyreállítási alap forrásainak felhasználási határideje augusztus végén lejár. A miniszter kiemelte: a júniusban induló kiírásokra az áramhálózati elosztók és az átviteli rendszerirányítók pályázhatnak. A támogatott fejlesztések befejezésének határideje egységesen 2030 vége.
A fejlesztések több mint 4800 megawatt tisztaenergia-termelés rendszerbe kapcsolását alapozzák meg. A támogatásoknak köszönhetően évente akár 1000 megawattal bővülhetnek a hazai megújuló kapacitások – ismertette. A másik pályázat olyan okosmérők telepítését segíti, amelyek a háztartások és a vállalkozások hatékonyabb áram felhasználását segítik. Kapitány István hangsúlyozta, hogy a korszerűbb, rugalmasabban működő hálózat növeli az energiaellátás biztonságát. Több tiszta és olcsó energia bevonásával csökkenteni lehet a magyar vállalkozások energiaárait, és erősíteni a versenyképességüket. (MTI)

















