19° C
Ma 2026. augusztus 13., csütörtök, Ipoly napja van.
19° C
Ma 2026. augusztus 13., csütörtök, Ipoly napja van.
Főoldal 5 országjáró 5 Elkészültek a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének tanulmánytervei

Elkészültek a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének tanulmánytervei

jan 19, 2022 | országjáró

Három fontosabb elemet és helyszínt tartalmazva, mintegy 4,5 kilométer partszakaszt érintően készültek el a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének tanulmánytervei – közölte január 19-én sajtótájékoztatón a város polgármestere.
 

 

Nagy Bálint elmondta: a város arculatát hosszú távra meghatározó projektek előkészítése mintegy másfél évig tartott, a kormányzat 400 millió forintot biztosított ehhez. A gyenesdiási településhatártól a déli partszakaszig mintegy 4,5 kilométer hosszú vízparti területet, a jelenlegi futballpályát, valamint a parthoz közeli Kresz-parkot érinti a fejlesztés, amelynek tanulmányterveit nyílt közbeszerzési pályázat után két tervezőiroda készítette el. A polgármester úgy fogalmazott: az volt a céljuk, hogy a teljes partszakasz ligetes, parkos sétányként bejárható legyen, ehhez nemcsak állami, de évtizedek óta lezárt magánterületekre is sikerült használati jogot szerezni.  A második elemként a futballpálya továbbfejlesztésével sport- és szabadidőközpontot hoznának létre, ezzel a városi strand zöldfelületét is növelni tudják, egy wellnesscentrum kialakításával pedig a strandszezon meghosszabbítására is lehetőség nyílik.  A tervezett beruházás harmadik eleme a Kresz-park, amelynek fő funkciója megmarad, de modernizálják, kerékpáros ügyességi pályával bővítik, valamint korszerűsítik a sportfunkcióit és a zöldfelületeket.

Az elképzelések tervvé formálásban részt vett a Magyar Művészeti Akadémia, a Budapesti Műszaki Egyetem, de a helyi lakosok és civil szervezetek véleményét is kikérték. A tanulmányterveket a városi és a megyei tervtanács már értékelte, a véglegesítés heteken belül megtörténik – emelte ki Nagy Bálint. Úgy fogalmazott: új városközpont létrehozását célozták meg a beruházással, amelynek következő fázisában a Helikon Parkon keresztül összekötnék a sétálóutcát és a Festetics-kastélyt a Balaton-parttal. Az előzetes számítások szerint a három elemből álló balatoni fejlesztés várható költsége 6-9 milliárd forint között alakulhat.

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: Keszthely Balaton-partjának a kihasználatlanság miatt is szüksége van fejlesztésre, tudomásul véve azt, hogy ezt óvatosan kell megtenni. Elvetették például azt az elképzelést, hogy a futballpálya helyére szálloda épüljön és azt is, hogy termálvizes fürdőt alakítsanak ki, de a sportfunkciók fejlesztése vagy a wellnessközpont megépítése fontos az itt élők és az ide látogatók számára a szezon kiterjesztése miatt is – jegyezte meg. (MTI)

 

0 hozzászólás

praxis

Újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat – közölte a Gazdasági és...

fókusz

Dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között. Ezzel párhuzamosan ideiglenes megoldásként Paksnál készenlétbe helyeznek két nyolcvan méter hosszú bárkát, hogy szükség esetén ezek...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)