14° C
Ma 2025. október 24., péntek, Salamon napja van.
14° C
Ma 2025. október 24., péntek, Salamon napja van.
Főoldal 5 országjáró 5 Megépült a Budapestet Nagykovácsival összekötő kerékpárút

Megépült a Budapestet Nagykovácsival összekötő kerékpárút

szept 23, 2021 | országjáró

Megépült a Budapestet Nagykovácsival összekötő kerékpárút, 230 millió forint kormányzati támogatásból – jelentette be Nagykovácsiban a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
 

 

Menczer Tamás a Kerékpárutak létesítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén című pályázat részeként megvalósult kerékpárút átadóünnepségén jelezte, hogy a kormányzati támogatáshoz Nagykovácsi önkormányzata is hozzájárult 10 millió forinttal. Közölte, 2010 után 1600 kilométer kerékpárút építése valósult meg, és már megvan 2000 kilométer turisztikai út nyomvonalának kijelölése is. A forrásokat folyamatosan biztosítja és – amennyiben szükséges – növeli is a kormány, 2014-től 2021-ig meghaladta a 200 milliárd forintot a kerékpárutak fejlesztésére fordított kormányzati hozzájárulás – fűzte hozzá az államtitkár.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte: ha ma valaki Budapesten vagy más nagyvárosban próbál meg közlekedni, akkor „észre kell vennie”, hogy a dugók miatt a leggyorsabb közlekedési eszköz a bicikli. (MTI, fotó: kormany.hu)

 

kamarai hírek

Nógrád Vármegyei Mérnöki Kamara – Őszi Mérnöknap

Immár 15. alkalommal rendeztük meg október 15-én őszi mérnöknapunkat „Mérnöknek lenni kell” címmel. Idén is csatlakoztunk a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyelet és Munkavédelmi Főosztály által szervezett, a salgótarjáni városi...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)