22° C
Ma 2026. augusztus 12., szerda, Klára napja van.
22° C
Ma 2026. augusztus 12., szerda, Klára napja van.
Főoldal 5 piac 5 50 milliárd forintos beruházás keretében megkezdődik az első teljesen elektromos jármű magyarországi sorozatgyártása

50 milliárd forintos beruházás keretében megkezdődik az első teljesen elektromos jármű magyarországi sorozatgyártása

okt 22, 2021 | piac

A magyar autóipar történelmi mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy most először kezdődik meg az országban egy tisztán elektromos meghajtású jármű sorozatgyártása – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter október 22-én Kecskeméten.
 

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Mercedes új, teljesen elektromos SUV modellje, az EQB sorozatgyártásának megindítását bejelentő ünnepségen arról számolt be, hogy az autóipar forradalmi megújuláson megy keresztül. Ennek kapcsán pedig hangsúlyozta: amelyik ország meg tudja nyerni az elektromobilitási beruházásokért folytatott nemzetközi versenyeket, „az megnyeri magának a jövőt”. A megközelítőleg 50 milliárd forintos beruházás, amelyhez az állam 15 milliárd forint támogatást nyújtott, 4400 munkahely megtartását teszi lehetővé, és több száz újat hoz létre – hangsúlyozta a külügyminiszter.

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy a magyarországi járműgyártás során most először készülnek sorozatgyártásban tisztán elektromos autók, amit történelmi pillanatnak nevezett. „Büszke vagyok, hogy most már ez a mérföldkő is örökre a Mercedes-Benz és a mi kecskeméti gyárunk nevével fonódik össze. A sikert az teszi számomra különlegessé, hogy a világjárvány idején jelentkező kihívások ellenére is el tudtuk kezdeni a sorozatgyártást az eredeti terveknek megfelelően” – mondta.

Jörg Burzer, a Mercedes-Benz AG termelésért és ellátási láncért felelős igazgatósági tagja leszögezte, hogy folytatódik a vállalat “elektromos offenzívája”, és az évtized végére a márka minden szegmensben készen áll majd az elektromos átállásra. „Digitális, rugalmas, hatékony és fenntartható gyártás: a Mercedes-Benz aktívan alakítja és előremozdítja a jövő autógyártását” – hangsúlyozta Burzer, köszönetet mondva a magyar kormány támogatásáért.

Szijjártó Péter beszédében rámutatott, hogy az autóipar a magyar gazdaság „gerincoszlopává” vált, így mára a teljes ipari kibocsátás 25 százalékát adja a szektor, amelyben több mint 150 ezren dolgoznak. Hozzátette, hogy 2010-ben 3600 milliárd forint volt az ágazat termelési értéke, amely idén remélhetőleg meg fogja haladni a 10 ezer milliárd forintot. Beszédében aláhúzta, hogy a szektor 90 százalékban kivitelre termel, s ennek nyomán Magyarország a világ húsz legnagyobb autóipari exportőr országa közé került.

Magyarország a benzinmotorok tekintetében a világ harmadik legnagyobb exportőre, míg az elektromos akkumulátorokat és a dízelmotorokat illetően az ötödik, illetve a hatodik helyen áll. 

A Mercedes tájékoztatása szerint a tisztán elektromos, kompakt EQB modellt – a kínai piacot leszámítva – a világ valamennyi országába Magyarországról exportálják majd. Emellett aláhúzták, hogy a vállalat kecskeméti gyártósorain immár valamennyi meghajtás szerepel a klasszikus belső égésű motoroktól a plug-in hibrideken át a tisztán elektromos meghajtásig, az üzem termelése pedig 2022-től teljesen karbonsemlegessé válik, és a létesítmény a globális gyártási hálózat fontos pillére marad hosszú távon is. (MTI)

 

0 hozzászólás

praxis

Újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat – közölte a Gazdasági és...

fókusz

Dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között. Ezzel párhuzamosan ideiglenes megoldásként Paksnál készenlétbe helyeznek két nyolcvan méter hosszú bárkát, hogy szükség esetén ezek...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)